Mar Awa asszír keleti katolikosz: A békét, az Úr szeretetét kell közvetítenünk egymás felé

III. Mar Awa katolikosz kíséretében egyházából Magyarországra érkezett Mar Afram Athniel szíriai metropolita, Mar Narsai Bejnamin iráni, örményországi és georgiai püspök, valamint Mar Abris Youkhanan nohadrai és ninivei püspök.

Május 20-án délután megbeszélést folytattak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) székhelyén Veres András győri megyéspüspökkel, az MKPK elnökével. Ezt követően nyílt lehetőségünk a beszélgetésre.

– Kik alkotják ma az Asszír Keleti Egyházat, amelynek a pátriárkája? Hányan vannak, akik még az ősi területeken élnek?

– Az Asszír Keleti Egyház hívei ma leginkább diaszpórában élnek a nyugati országokban, a legtöbben Észak-Amerikában és Kanadában. Magam is az Egyesült Államokban születtem és nőttem fel. A hívek 90–95 százaléka nyugaton él, a többiek az egyház ősi területén, főként Irakban, a történelmi központban, de élnek nagyobb kisebbségek Szíriában, Iránban, Libanonban és Törökország egy részén is. Keleti egyház, amely nyugaton él – már ebből a megállapításból jól meg lehet érteni, milyen kihívásokkal kell szembenéznünk. Nyugaton élő híveink számára a legnagyobb kihívás, hogyan tudjuk megőrizni identitásunkat, ősi asszír egyházunkat, amely keletről ered, alapítója Szent Tamás; hogyan tudunk keleti egyházként élni nyugaton; hogyan tudjuk megőrizni a nyelvünket, a modern asszír nyelvet, amelyet az otthonainkban beszélünk; hogyan tudjuk megőrizni a szír liturgia nyelvét… Keleten pedig az jelenti a nagy a kihívást, mennyire nehéz a keresztények élete. Vannak országok, amelyek nem állnak barátságosan a kereszténységhez – ott az a kihívás, hogyan éljük túl ezt a politikai hozzáállást. Ilyen a mi Kelet és Nyugat között megosztott egyházunk. Egyházvezetőként sokat beszélünk a híveinknek arról, hogy maradjanak őseik földjén, de ez nehéz kérdés.

– A patriarkátus székhelye hosszú időn át az USA-ban volt, nemrég helyezték vissza Mezopotámiába, Erbílbe. Tekinthetjük ezt is egy jelnek?

– Igen, ez is egy jel. 1933 óta a patriarkátus száműzetésben élt, el kellett mennie Irakból. 1940-ben került Amerikába, egészen 2015-ig, amikor elődöm visszahelyezte a székhelyet Irakba. Erbíl városában lett a központunk, az iraki Kurdisztán fővárosában, mert ott könnyebb volt megtelepedni, segítő környezetben, és mert Irakban maradt híveink nagy része is Kurdisztán régióban él. Kevesen vannak Bagdadban és más iraki városokban. Kurdisztán régió segítségével meg tudtunk telepedni, fel tudtuk építeni az új pátriárkai székesegyházat, most készül a pátriárkai szeminárium, egy olyan épületkomplexum, ahol az egyházvezetés is helyet kap majd. Az, hogy visszaköltöztünk, lelkileg megerősíti a híveinket abban, hogy maradjanak, ne hagyják el az országot. Ma is vannak persze olyanok, akik elmennek, de mi igyekszünk a híveinket maradásra ösztönözni, még ha ez nem is könnyű.

– Ferenc pápa vértanú egyháznak nevezte a keleti egyházakat. Mit jelent Önöknek a vértanúk földjén, a vértanúság prespektívjában élni?

– Az Asszír Keleti Egyház az egyik olyan felekezet, amelyet mártírok egyházának nevezhetünk. Nagyon jó kapcsolatban voltunk Ferenc pápával, aki sokszor felszólalt a keleti egyházak érdekében. A vértanúság itt állandóan jelen van, még ha nyugaton erről nem is lehet sokat hallani. Keleten érezni lehet, megéljük, a missziónk, a hivatásunk része.

A vértanúság alatt sok mindent értünk, nemcsak azt jelenti, hogy a vérünket adjuk, hanem azt is, hogy a tanúságtételünket adjuk Krisztusért.

– XIV. Leó pápa találkozott a keleti egyházak vezetőivel is. Mit jelentett Önnek ez a találkozás?

– Két találkozásom is volt a pápával. Tegnap (május 19-én – a szerk.) délelőtt fogadta a keleti egyházak képviselőit, és reggel volt egy 5-10 perces magántalálkozó is. Ő nagyon jól ismeri a keleti egyházak természetét, a szerepüket, a katolikus és a nem katolikus keleti egyházakat is. Nagyon szívesen fogadott mint az Asszír Keleti Egyház vezetőjét. Nagy remény él bennem, hogy a jövőben sok mindent fogunk tenni Őszentségével együtt. Régóta létezik a párbeszéd az Asszír Egyház és a római Egyház között. Azt hiszem, azt remélem, Leó pápa erőteljesen felemeli majd a hangját a keleti keresztények érdekében. Nagyon szelíd és alázatos ember, örültünk a megválasztásának. Ő is Chicagóból származik, meg is beszéltük, hogy ő a déli területről, míg én a város északibb részéről.

– XIV. Leó pápa szívén viseli a keresztények egységét is, különösen most, a Niceai Zsinat évfordulóján. Fontos év lehet ez a közeledésben?

– Ferenc pápa is nagyon szerette volna, hogy így legyen, és Leó pápa is beszélt már az évforduló megünnepléséről, amely fontos esemény egyházaink számára, hiszen ezt az első zsinatot mindannyian elfogadjuk. Azt hiszem, év vége felé el fog utazni Niceába (görögül Nikaia, ma İznik – a szerk.), Törökországba és talán Konstantinápolyba is. A magunk részéről nemzetközi konferenciával is megünnepeljük az évfordulót, amelyen részt vesz a Keresztény Egység Előmozdítása Dikasztériumának delegációja is. Minden helyi egyház képviselteti magát ezen a konferencián Erbílben, Irakban. Az egyházunk kicsi, de jelentős, megvan a maga ősi történelme, kanonikus hagyománya, és folyamatos párbeszédben állunk másokkal. Idén novemberben az Asszír Keleti Egyház és a Katolikus Egyház párbeszédének vegyes bizottsága is Erbílben tartja szokásos, évente megrendezett megbeszélését.

– A keleti egyházakkal és más vallásokkal való találkozón szó esett az egyetemes testvériségről és a muszlimokkal való testvéri kapcsolatról is. Hogyan élik ezt meg, mit tudnak tenni érte Önök, akik a területen élnek?

– A pápa a tegnapi vallásközi találkozón is hangsúlyozta, mennyire fontos a keleti egyházak számára mindenütt a Közel-Keleten, hogy közeli, jó kapcsolatban legyenek a nem keresztényekkel, muszlimokkal és másokkal, hiszen Irakban élnek jazidik, Iránban zoroasztriánusok és számos más nem keresztény közösség. Ami minket illet, Irakban jó kapcsolatban vagyunk a muszlim vallási vezetőkkel, mind a szunnitákkal, mind a síitákkal, akik a többséget alkotják az országban. Kurdisztánban, Erbílben is ez a helyzet, igyekszünk előmozdítani a találkozásokat, tervezünk vallásközi konferenciákat is a jövőben. Folyamatosan megvan a barátságos, testvéri hozzáállás; Istennek hála nincsen szembenállás köztünk és a muszlimok, illetve más nem keresztények között.

– A pápa beszélt a békéről, a lefegyverzés fontosságáról is. Önök mint keleti egyház, mint hívő nép hogyan látják a jövőt, mennyire reménykednek a békében?

– Jó keresztényként mindig reménykednünk kell; a hitünk része, hogy van reményünk. Urunk, Jézus Krisztus adta nekünk a reményt az életben: nem csupán abban, hogy az élet a jövőben jobb lesz, hanem abban is, hogy bizonyos értelemben már most megvalósíthatjuk azt, ami a reményünk a jövőben, az Isten országában. Mindez a reménységen alapul. Minden jóakaratú emberrel, Isten teremtményeivel együtt reménykednünk kell a békében. A Közel-Keletnek és sok más országnak szüksége van a békére, Európában is szükség van a békére. Mindannyiunknak feladata van ebben, hogy megvalósítsuk a békét, amelyről XIV. Leó pápa is beszélt. Nekünk, keresztényeknek ez a feltámadt Krisztussal kezdődik, aki az emberi béke élő forrása. Éppen ezért volt Leó pápa első üdvözlete is ez, amikor megjelent az erkélyen: „Béke veletek!” Az Úr feltámadt a halottak közül, ez a mi reményünk alapja. Vannak háborúk, amelyeket megtapasztalunk, megélünk a Közel-Keleten, Európa keleti részén, és tudjuk, hogy nagyon fontos a lefegyverzés, mert ha nem történik meg, akkor az emberi nem tagjai meggyilkolják egymást. Nem arra szól a hivatásunk, hogy a halált, a háborút, hanem hogy a békét hordozzuk magunkban, az Úr szeretetét közvetítsük egymás felé.

– Mit jelent az Ön számára a magyarországi látogatás, a találkozások?

– Nagyon sűrű a programunk, de amit láttam az országból, az nagyon tetszett. Örülök, hogy eljöhettem, találkozhattam keresztényekkel, akik mélyen megélik a hitüket, és sokat tesznek a közel-keleti keresztényekért. Magyarország nagyon-nagyon sokat tett az üldözött keleti keresztényekért, és ez nagyon fontos, nem feledkezünk meg róla. Vannak olyan országok is, amelyek megfeledkeztek az üldözött keresztényekről. Magyarország sokat beszél róluk, erőfeszítéseket tesz, segít a keleti keresztényeknek, és mi ezért nagyon hálásak vagyunk.

Fotó: Fábián Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír