Medgyesy S. Norbert: A gyógyulás helye

A gyógyulás helye – Szent Vid hazai tisztelete, Velem-Szentvid története, áhítatformái és a perenyeiek fogadalmi zarándoklata című monográfiája ugyancsak hatalmas munka eredménye: 900 oldal, személy- és helynévmutatót tartalmazó kiadvány, átfogó, a történelmi hátteret is feltáró, sokoldalú megközelítése a nyugat-magyarországi Szent Vid-kultusznak. A dolgozatban szereplő 69 népének Medgyesy S. Norbert 1995-ben elkezdett perenyei népzenei gyűjtéseiből való. Közülük 27 sajátságos népének hiteles, pontos népzenei lejegyzése kottás formában olvasható a kötet lapjain. A zarándoklat népénekei a 18–19. században születtek.

A szerző életrajzi ismertetéséből kiderül: Vitus – más névalakban Vid, Vit, Veit, Gui vagy Guy – a Diocletianus császár uralkodása (284–305) idején zajló, utolsó nagy keresztényüldözéskor, Kr. u. 303-ban vagy 304-ben szenvedett vértanúhalált szülőföldjén, Szicíliában. Liturgikus ünnepét június 15-én tartja az Egyház.

Vitus egy dúsgazdag szicíliai pogány család sarjaként született. Hétesztendős korától kezdve nevelője, Modestus és dajkája, Crescentia nevelték, akik vele együtt Lucania városába menekültek, mert Vitus apja, Hylas a keresztény hit elhagyására akarta őket kényszeríteni. Diocletianus császár hívására Rómába mentek, ahol Vitus meggyógyította a császár beteg fiát, és még sok más csodát tett. Ennek ellenére kínpadra vonták, oroszlánok elé vetették, és forró olajjal teli üstbe vetették. Ám egy angyal jelent meg Vitus felett, aki csodálatosan kimentette a forró olajból, és visszavitte a szicíliai Lucania városába, ahol nem sokkal később meghalt.

Medgyesy S. Norbert emlékeztet rá: a Vitus tiszteletére szentelt első templomot I. Gelasius pápa (492–496) említi. Európa-szerte Vitus mintegy 1300 templom, kápolna és mellékoltár, továbbá egykor jelentős számú vallásos társulat védőszentje. Tiszteletének központjai az első évezredtől kezdve Lucania, a Corvey-i (Corbeia) bencés apátság, Mönchengladbach és Prága. A Karoling-kultúra hatásaként alapították a 9. században a velemi Szent Vid-templomot.

Szent Vid a gyógyszerészek, vendéglősök, sörfőzők, vincellérek, rézművesek, bognárok, kádárok, pintérek, kazánkovácsok, zsoldos katonák, táncosok és színészek, fiatalok, a háziállatok, a süketek, a némák és a diákok védőszentje. Különös pártfogójuknak tekintik a róla elnevezett vitustáncnak (Veitstanz) hívott betegségben, továbbá a megszállottságban, hisztériában, őrületben, kígyómarásban, villámcsapásban és zivatarban, tűzveszélyben, mindenféle szembetegségben, meddőségben, ágybavizeléstől és veszettségben szenvedők. A vetemény, a learatott termés és az erkölcsös élet, a tisztaság megőrzéséért is fohászkodtak Szent Vitus égi segítségéért. Közbenjárását kérték betegségek és járványok idején – ezért a tizennégy segítőszent közé sorolták.

Medgyesy S. Norbert könyve Szent Vid hazai kultusztörténetét és annak magyarországi központját, a Vas vármegyei, kőszeghegyaljai Velem község felett magasodó Szent Vid-kápolna történetét, a szent tiszteletének újkori áhítatformáit és a perenyeiek fogadalmi zarándoklatát mutatja be. A kötet az ismert írott történeti források és a szóbeli néphagyomány teljes körű feltárásával, kritikai kiadásával és elemzésével elsőként részletezi a kultuszhely történetét, paraliturgiáját és regionális-spirituális jelentőségét.

A 800-as években alapított Velem-Szentvid az Árpád-kor óta a kőszegszerdahelyi plébánia része. E búcsújáróhelyhez kötődő mirákulumok 1643-tól kezdve több csodás gyógyulásról szólnak. A 18. században búcsúengedéllyel ferences remetelak, szentkút, kálvária, Szent Anna-, Fájdalmas Szűz Mária- és Szent Kereszt kápolna állt a Szent Vid-templom mellett. Répcekethely, Rőtfalva és Rendek, Léka, Und, Kőszeg és esetenként Felsőcsatár, Bucsu, Dozmat, Torony és Szombathely népe Vid és Mária Magdolna ünnepén zarándokolt ide az 1670-es évek óta.

A közeli, kőszeghegyaljai Perenye község népe az 1849-es kolerajárvány idején tett fogadalmat: a kór elmúlásáért könyörögve a Szent Vid-kápolnába zarándokolt. Kérésük teljesült, és az 1855-ös erős járvány idején már csak egy ember halt meg a faluban. A perenyeiek azóta minden évben szeptember utolsó vasárnapján – előénekeseik és előimádkozóik vezetésével – hűségesen megtartják őseik fogadalmát, elzarándokolnak a kápolnához. Napjainkban ez az esemény jelenti a Dunántúl egyik legősibb, közel 1200 esztendős katolikus templomának legfényesebb ünnepnapját – olvasható a tudós szerző könyvében.

A kötet e gyalogos zarándokút állomásait, áhítatformáit, saját imádságait, helyi szöveg- és dallamváltozatban élő 26 népénekét kottával adja közre és elemzi. A kiadványban olvasható elsősorban a perenyeieknek, de más búcsújáróknak is a Szent Vid-kápolnához és a zarándoklathoz kötődő személyes vallomása, emlékezése, tanúságtétele is, mert e búcsújárás Perenye „legsajátosabb, egyben hitet, erőt, identitást adó közösségi ünnepe”.

A perenyei kötődésű Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök személyes élményeit felidézve valóban sziklára épült szent helynek nevezi a Szent Vid-kápolnát, és „ha szikla az alap, akkor ott nincs összeomlás. Különösen is akkor becsüljük meg ezt, amikor »romhalmazokat« látunk környezetünkben: kifordult, megbicsaklott, zsákutcában landolt embersorsokat.” Ezen a helyen mindig lehet újraépítkezni, tanulva a múlt hibáiból, új alapokra helyezni az életet.

Fekete Szabolcs Benedek a Szent Vid-kápolnában mutatta be első szentmiséjét, „sine populo”. A papszentelés és a hivatalos kőszerdahelyi újmise között ugyanis volt még két nap, ezért elhatározta, hogy itt fog misézni, egyedül. „Felejthetetlen lelki élmény volt, megtapasztalni, hogy egy pap sohasem lehet magányos, hiszen az ég és a föld összeér minden szentmisében, a mennyország boldog közösségével kerülünk kapcsolatba.”

A Medgyesy S. Norbert által írt könyvben A Szent Vitus miséje és zsolozsmája a magyarországi rítusokban című fejezet Kovács Andrea, A Szentvid-hegy középkori templomai című rész Fekete Mária és Kiss Gábor munkája.

A könyvhöz Székely János szombathelyi megyéspüspök írt előszót. A főpásztor a 89. zsoltárt idézi: „Boldog az a nép, amely tud ünnepelni”. Hozzáfűzte: „Az embernek addig van jövője, amíg vannak ünnepei, amíg tud földbe gyökerezett lábakkal megállni a nálánál hatalmasabb Titok előtt, amíg tud mindent kiejteni a kezéből. Addig van jövőnk, amíg tudunk énekelve útnak indulni a hegyre, hogy ott Istennel, a Teremtőnkkel találkozzunk. Segítsen ez a könyv minden zarándokot ehhez a megtisztító, gyógyító, felemelő találkozáshoz! Segítse népünket és a világot a hitben, szeretetben való megújuláshoz”

Medgyesy S. Norbert: A gyógyulás helye, Szent Vitus hazai tisztelete, Velem–Szentvid története, áhítatformái és a perenyeiek fogadalmi zarándoklata, Magyar Napló, 2024.

Fotó: Lambert Attila; Merényi Zita; Wikipédia

Bodnár Dániel/Magyar Kurír