Megtérésre van szükség a nyugati és az iszlám világban egyaránt

Az iszlám kalifátus nevében zajló szíriai és iraki konfliktusok, az amerikai újságíró lefejezésének látványos bemutatása és hírének terjesztése, továbbá a növekvő erőszak az afrikai országokban – például Nigériában – azok ellen, akik nem azonosulnak a saríával, az iszlám joggal: ezek mind kérdéseket vetnek fel az iszlám szélsőséges ideológia drámai terjedésével kapcsolatban. A Vatikáni Rádiónak Samir Khalil Samir egyiptomi jezsuita nyilatkozott a témáról, aki a bejrúti Szent József Egyetemen az arab kultúrtörténet és az iszlamológia tanára.

– Politikai problémáról van szó. A szíriai háború kezdetben a szíriaiak háborúja volt, akik egy diktatórikus rezsim ellen tüntettek. Hamarosan, két hónappal később azonban az egész iszlám világból, különösen is az Arab-félszigetről érkeztek emberek, akik azért kezdtek harcolni, mert a síiták és az alaviták (az iszlám vallás síita irányzatának egyik alága, nevük jelentése: ’Ali követői’ – a szerk.) kormányoztak. A probléma tehát eredetileg az iszlámon belül van. Létezik egy mindig visszatérő, dogmatikus megállapítás, amely szerint aki nem tartozik a hiteles iszlámhoz, azt meg kell semmisíteni – ő a kafir (’hitetlen’ – a szerk.). Azokra alkalmazták ezt a kifejezést, akik nem hittek Istenben, de a szó jelentésköre később kiszélesedett. Kafirnak – arabul takfīrnak – nevezni a másikat a modern iszlám súlyos problémája. Azt mondják ezzel a másikra, hogy nem hiteles muszlim, és ezért meg kell semmisíteni.

– Mivel magyarázható az iszlám gondolkodás fundamentalista, szélsőséges ágának megerősödése? A kulturális haladás háttérbe szorulásával az erőszak, a hatalomvágy növekedését látjuk?

– Igen, kulturális és politikai folyamatról van szó. A válság átfogó: szegénység, tudatlanság uralkodik, ugyanakkor Nyugaton pedig civilizációs válság van, amely az újpogányság formájában testesül meg – de ez egy másik probléma.

– Ma talán egy olyan időszakot élünk, amelyben az emberség alacsony szintre süllyedt. Talán szükség lenne egy új humanizmusra…

– Igen, elértük az iszlám történetében a legkegyetlenebb elállatiasodás idejét. Korábban sosem érkeztünk el a barbárságnak erre a pontjára. A kérdés az: ez az iszlám? Vagy ez egy eltévelyedés? Természetesen az iszlám hagyományból meríti eredetét. Másrészt azonban nem lehet azt mondani, hogy ez lenne az iszlám. Ez az iszlám egy származéka: azt hiszik, hogy megvalósítják a kalifátust, a 9-10. századtól a 13. századig tartó dicső korszakot. Ez elhibázott gondolat. Sok muszlim így gondolja, de a nagy gondolkodók elutasítják ezt. A tragédia az, hogy a muszlimok nem mernek önkritikát gyakorolni, vagyis a nép szó nélkül követi őket.

Nem láttam sehol a muszlim világban, amit a vatikáni vallásközi párbeszéd bizottsága augusztus 12-i dokumentumában leírt: vannak elfogadhatatlan dolgok! A nyilatkozat 11 pontban összegzi, hogyan sértik meg az emberi jogokat, nagyon erős kifejezéseket használ. A legvilágosabban megfogalmazott dokumentum, amit ismerek. Nem a diplomácia nyelvén fejezi ki magát: nagyon kiegyensúlyozott, de erőteljes. Felveti a kérdést: meddig akartok még hallgatni? Az imámok emeljék fel hangjukat! És ne csak ők. A tömeg, a muszlim nép kimegy az utcára, amikor másokat érintő apró politikai kérdésekről van szó, vagy mások ellen tüntet, de amikor az iszlámot érintő kérdésekről van szó, amelyekkel nem ért egyet, akkor nem megy ki az utcára.

– Mi lehet a kivezető út ebből a helyzetből?

– A nyugati világgal való együttműködés. Segíteni kell a muszlimokat, hogy tegyenek egy lépést az egyetemes gondolkodás felé. Például, hogy melyek az emberi jogok. Ha sikerülne ez az együttműködés, az csoda lenne! Úgy gondolom, hogy ez lehetséges, de – spirituális kifejezést használva – megtérésre van szükség Nyugaton és az iszlám világban egyaránt. Nyugaton kevésbé kellene materialistának lenni, mert ami az egész rendszert irányítja, az a pénz, a hatalom és a hatalomvágy. Ahhoz azonban évtizedekre van szükség, hogy egy közös, humanista gondolkodás kialakuljon.

Magyar Kurír