Miért van szükség a holokauszt-emléknapra?

Az Országgyűlés döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják meg Magyarországon a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját. Szükség van-e erre az emléknapra? És ha igen, kinek? A zsidók külön napon, a jom hásoán emlékeznek meg a soá áldozatairól, amely ebben az évben szintén április 16-ára esik. A holokausztnak tudvalevőleg nem csak zsidó áldozatai voltak. Voltak közöttük romák, oroszok, lengyelek, Jehova tanúi, fogyatékossággal élők, homoszexuálisok, politikai és vallási ellenállók.

A holokauszt az egész emberiség elleni támadás volt. A zsidókat és a többi csoporthoz tartozó embereket azért gyűlölték, mert mások voltak. Lényegében ez volt a vád a zsidók ellen már a bibliai Eszter könyvében is.

„Ámán akkor így szólt Achasvéros királyhoz: »Királyságod megszámlálhatatlan népe között él a tartományokban szétszórtan és elkülönülten egy nép. Törvényük különbözik minden más népétől, s a királyi rendeleteket sem tartják meg. Ezért nem válik javára a királynak, ha nyugton hagyja őket.«” (Eszt 3,8)

Az antiszemitizmus a különbözőség elutasításának és gyűlöletének alapesete. A „más” pedig hosszú évszázadokon keresztül a zsidó volt: a nem keresztény a keresztény Európában, a nem muszlim a muszlim Közel-Keleten.

Az a társadalom, amelyben nincs helye különbözőségnek, amelyben a valamilyen szempontból eltérő üldözendő, de legalábbis megvetendő, nem nevezhető emberinek. Hiszen az emberi személy elidegeníthetetlen sajátossága, hogy egyedi, megismételhetetlen, hogy más, mint az összes többi. A társadalomnak a meglévő különbözőségeket nem kiegyenesítenie kell, nem kilúgoznia, hanem ellenkezőleg, tiszteletben tartani és megbecsülni. Az a társadalom, amely először csak a zsidók jogainak megnyirbálását engedte, hamar eljutott a teljes kiközösítéshez és az elpusztításhoz. És ez bizony nem áll meg a zsidóknál, előbb-utóbb mindenkire sor kerül, aki nem illik bele a képbe. Ahol az antiszemitizmus felüti a fejét, ott nemcsak a zsidók vannak veszélyben, hanem az egész társadalom, végső soron pedig az emberség. Egészséges és szabad társadalom nem épülhet megbélyegzésre és gyűlöletre.

Holokauszt-emlékmű a szegedi dóm mellett (Kovács Jenő, 2014)

Nem szabad elfelejteni, hogy az antiszemitizmus nem korlátozódott a náci Németországra, annak történelmi előzményei évszázadokra nyúlnak vissza. Sajnálatos módon ebben a keresztények is sokszor és sokfelé részt vettek. Magyarországon is voltak, akik a „keresztény” jelzőt a „nem zsidó”, értsd: „zsidóellenes” szinonimájaként használták. Tudjuk, hogy a magyarok közül nem kevesen hősiesen, sokszor életük kockáztatásával vették ki részüket az üldözöttek mentéséből. De voltak olyanok még az egyháziak között is, akik elnézték vagy ideológiailag pártolták a zsidók meghurcolását, másodrendűvé minősítését, majd deportálását. S még ma is élnek közöttünk olyanok, akik a katolikusságukkal minden további nélkül összeegyeztethetőnek tartják zsidóellenességüket.

A holokauszt-emléknapra egész Magyarországnak szüksége van. A holokausztról való megemlékezés és a róla való gondolkodás nemcsak a zsidók dolga, vagy talán főleg nem az övék kellene, hogy legyen, hanem mindannyiunké, akik ebben a társadalomban élünk. Ha azt gondoljuk, hogy ez az egész az „ő ügyük”, akkor továbbra is a „mi és ők” sémájában maradunk, amely végzetesnek bizonyult. Nagy baj, ha valaki nem érzi át, hogy mindez Magyarországon, a magyarokkal történt meg.

Milyen jó, hogy immár egy évtizedes hagyomány Pécsett, hogy május elején zsidók és keresztények közösen emlékeznek meg a vészkorszak pécsi áldozatairól a Szent Egyed közösség szervezésében. Az elmúlt évben, a pécsi gettó felállításának hetvenedik évfordulóján mintegy háromszázan vettek részt az emlékmenetben, köztük Udvardy György megyéspüspök.

A 2000-es jubileumi év nagyböjtjének első vasárnapján Szent II. János Pál pápa bűnbánati liturgiát vezetett a római Szent Péter-bazilikában. Ennek során hét bocsánatkérő könyörgés hangzott el. Közülük a negyedik fohász szólt az Izraellel és az ószövetségi választott néppel szemben keresztények által elkövetett bűnökről.

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Csigi Péter/Magyar Kurír