Mozduljunk a létezés kultúrája felé – Varga László püspök a teremtésvédelmi referensek találkozóján

A Kaposvári Egyházmegye főpásztora a találkozó első napjának Teremtésvédelmi spiritualitás – mindennek a gyökere témájához kapcsolódóan tartott előadást.

Varga László püspök Gerhard Breidenstein Érted vagyok című cikkéből kiindulva vizsgálta a kérdést, amelynek forrása a Junge Kirche 2000 októberi száma volt. A szerző megállapítja: a fogyasztói szemlélet és életmód a konzumizmus, amely folyamatosan generálja a teremtett világ pusztítását. Varga László püspök rávilágított: tipikus bibliai példája ennek a tékozló fiú magatartása (Lk 15,11–32), aki odaáll az apja elé: „Add ki a nekem járó részt!” Az apja feltétel nélkül rábízza az örökséget; az ifjú elmegy hazulról, majd kicsapongó élettel eltékozolja mindazt, amit kapott örökségként.

Itt tartunk. Örökségként, ajándékként megkaptuk a teremtett világot, és önző életvitellel eltékozlunk mindent.

Elég, ha mindenki megkérdezi önmagától: mi az, amire tényleg szükség van, és mi az, ami fölösleges a kielégítő élet szempontjából? Fogyasztási szokásaim, illetve fogyasztási vágyaim közül melyikért tudok felelősséget vállalni? Minden a vágyakkal kezdődik, és nem kontrolláljuk, hogy azok a vágyak mire irányulnak – emelte ki a kaposvári megyéspüspök. –

A legmélyebb, legszentebb vágyaink mind Istenre irányulnak, de mivel Istennel nem olyan egyszerű kapcsolatot teremteni, mint egy mobiltelefonnal, autóval vagy a másik emberrel, ezért az ellenség megzavarja a vágyainkat: elhiteti velünk, hogy mindenképpen fogyasztanunk, birtokolnunk kell.

Gabriele Kuby német szociológus, író szerint ha ez sikerül, akkor a konzumizmus működtetőinek olyan tömegmasszává sikerül gyúrniuk a fiatalokat, akiket csak a fogyasztói vágyaik fognak mozgatni: elhiszik, hogy mindarra szükségük van, amit a manipulátorok sugallnak.

A konzumizmus teljesen elborított minket – figyelmeztetett Varga László. – Tudjuk, hogy amit pénzügyileg megengedhetünk magunknak, etikailag nem szabadna. Pazarlunk, drága fogyasztási szokásaink vannak, és úgy gondoljuk, hogy nekünk ez jár. Ellenpéldaként a főpásztor megemlítette, hogy egyik paptestvére azért nem fogadta el az egyházmegye által fölajánlott Suzukit, mert a faluban, ahol szolgál, senkinek nincs ilyen autója.

A kaposvári megyéspüspök idézte Gerhard Breidensteint: „Miért nem köteleződnek el a keresztények és az egyházak egy radikálisan másfajta, nevezetesen igazságos, környezetkímélő és jövőképes életmód mellett?”. Az egyik válasz: ez a téma politikai tabut érint. Az ipari országok – és Ázsia meg Latin-Amerika úngynevezett küszöb-országainak – kapitalista termelési módja számára létkérdés a mi fölösleges fogyasztásunk, különben nem lesz bevételük. Csakúgy, mint az újabb és újabb fegyverkezés, az űrutazások, a fölösleges fogyasztás állami formái. Naponta olvassuk a hírekben, hogy mindent meg kell tenni a gazdaság fejlődéséért, mert akkor vásárolnak az emberek, mozog a piac. Ördögi kör, amelybe belehajtanak minket. A másik ok az, hogy a fogyasztás kritikájával kulturális tabut sértünk, mert a jólét, sőt a boldogság és az élet értelmének meghatározása az európai kultúra utóbbi 150 évében egyre erősebben kötődött az anyagi javakhoz és azok felhalmozásához. Erich Fromm szerint „a birtoklás kultúrájában élünk”, amelyben az emberek elkerülhetetlenül egyre több és több után vágyakoznak. A harmadik ok, hogy nem fedeztük fel fogyasztói életmódunkban a szenvedélybetegség tüneteit. Nálunk a konzumizmus a legelterjedtebb szenvedélyforma, bár még kevésbé feltűnő, mint az alkoholizmus, a drog, a nikotinfogyasztás. Mégis ugyanazokat a függőségi tüneteket lehet megfigyelni, mint más szenvedélyformákban: tagadás, hazudozás, kimagyarázkodás, szélsőséges önzés, meg nem tartott ígéretek, akaratunk elleni cselekvés. A negyedik ok a szenvedélyrendszer: azon egymással összefonódó tényezők összessége, amelyek a szenvedélykövető magatartást kiváltják és támogatják. Ez társadalmilag és egyházilag is elfogadott.

Varga László püspök szerint az Egyházban sem a szegényekre számítunk, hanem a befolyásos, gazdag emberekre. Természetesen rájuk is kell, de ott vannak a szegények is, akikben Krisztussal találkozhatunk. Ám mi is a gazdagoktól várjuk a segítséget.

A főpásztor leszögezte: a konzumizmusból való pszichikai felszabadításnak felbecsülhetetlenül nagy szolgálatot tesznek az egyházakon belüli és kívüli spirituális csoportok és központok. Elősegítik, hogy elforduljunk „a birtoklás kultúrájának” bálványimádásától, és felépítsük „a létezés kultúráját”, mert

minden szenvedély mögött az élet értelmének keresése rejlik.

Muszáj lesz átkelnünk a sivatagon, és az „egyiptomi húsos fazekakhoz” történő visszatérés éppoly igéző lesz, mint a visszaesés minden szenvedélyfüggő számára, „az aranyborjú körüli mammontánc” pedig olyan hatalmas kultusz, amely ismételten el fog csábítani minket. Ha az egyiptomiakban és a fáraóban nem Izrael külső üldözőit és elnyomóit látjuk, hanem az életet veszélyeztető személyiségoldalunkat, akkor érthetőbb lesz, hogy mit értünk a halálból az életbe való átmenet alatt. Fel kell ismernünk, hogy a fogyasztói magatartás (húsos fazekak) mennyire átjárja a kapcsolatainkat: mindenáron jól élni és jól érezni magunkat önromboló. Önbecsapás, amikor azt gondoljuk, hogy a kellemes és biztonságos életben való hit egyenlő az Istenbe vetett hittel – hangsúlyozta előadásában Varga László. – Van vallási konzumizmus is, amikor Istenre úgy tekintek, mint egy fejőstehénre: azért imádkozom, azért teszek pénzt a perselybe, mert tartom a markomat. Ha pedig Isten nem teljesíti a kéréseimet, megsértődöm. Elterjedt, nem csak Amerikában, de másutt is, a gyarapodás teológiája. Ha imádkozom, elvárom Istentől, hogy segítsen. Mert neki az a dolga, hogy támogassa az anyagi biztonságunkat, menedzselje az ambícióinkat, és vigyázzon az egészségünkre.

A püspök egy megtörtént esetet hozott fel példának arra, amikor valaki a konzumizmusból a karizma, a szabadság irányába mozdul: egy dél-franciaországi domonkos női szerzetesrendben alig voltak néhányan, már a rendház bezárása is felvetődött. Az új rendfőnök ekkor kidobta a hűtőszekrényüket, és elküldte koldulni a szerzetesnővéreket, mondván, Szent Domonkos is így kezdte. Ha több élelmet gyűjtöttek össze, mint amennyire szükségük volt egy nap, szétosztották a szegények között, így közelebb kerültek Krisztushoz. Nemhogy lebontották: új szárnyat kellett építeniük rendházukhoz. Ezek a spirituális központok és csoportok segítenek abban, hogy elforduljunk a birtoklás kultúrájától, a bálványimádástól és felépítsük a létezés kultúráját.

Isten örök jelen, és nekünk meg kell tanulnunk jelen lenni az ő jelenlétében.

A Szentlélek segít túlélő ösztönünk működtetésében. Rájövünk, hogy rossz úton jártunk eddig, és élteti a vágyunkat az Istennel való mély és az emberekkel való személyes kapcsolatra is – mondta a főpásztor. – El kell indulnunk a halálból az életre, át kell kelnünk a mi Vörös-tengerünkön és pusztánkon, hogy eljussunk a szabadság földjére. Hallgatnunk kell azokra, akik már elfogadták létük határait, identitásukat, és találkoztak az Egy Istennel, a Szabadítóval. Ebben segít mindannyiunkat a spiritualitás és az abban való megmaradás.

Minden krízis, katasztrófa, betegség, kudarc megtérésre hív – lehetőség egy elmélyültebb, spirituálisabb út felfedezésére, amely az eddigieknél biztonságosabb támpontokat kínál. Amikor a tanítványok odamennek Jézushoz, és megkérdezik, hogy bűnösebbek voltak-e a többikenél azok, akiket Pilátus lemészárolt és vérüket az áldozati állatokéval összekeverte, vagy azok, akikre rádőlt a torony Siloénál, Jézus nem a kérdésre válaszol, hanem azt mondja: ha meg nem tértek, ti is elvesztek.

Isten egy mélyebb spirituálisabb útra hív minket – emelte ki újra Varga László püspök. – A spiritualitás nem azonos az imádsággal. Nem egy formula, nem egy teszt, amit kitöltök és megnyugszom, hanem

benső kapcsolat, bizalmas viszony, meghittség. A spiritualitás nem tökéletesség, hanem összekapcsoltság.

A magam gyarló módján összekapcsolódom az élő Istennel, úgy, ahogyan vagyok. A lelkiélet mindig ott kezdődik, ahol most vagyok; életem zűrzavarában. Jézus nem csinált rendet, jól érezte magát a jászolban, a betlehemi istállóban, a vámosoknál és az utcanők között, vendégeskedett a farizeusoknál. Mi állandóan kényszeresen morális rendet akarunk csinálni, csak hogy az Isten itt lehessen. De Ő nem rendet csinál, nem gyomlálja ki a konkolyt a búza közül, hanem meghív bennünket arra, hogy higgyünk. Higgyünk a feltámadásban, abban, hogy végül a konkolyból búza lesz. Mert Istennek erre is van hatalma.

Ha én magam vagyok a konkoly, akkor is búzát formál belőlem. Van feltámadás.

A spiritualitás kezdetben mindegyikünk életében a megtört és hibákkal, bűnökkel teli életünk elfogadása, azért, hogy feladjuk a tökéletesség keresését, és helyette Istent keressük, aki jelen van életünk kuszaságában is.

Fotó: Kling Márk/Kaposvári Egyházmegye

Bodnár Dániel/Magyar Kurír