A csillagokat fürkésszük – Egy Mária-himnuszról

A fordításban „Üdvözlégy, tenger csillaga” kezdetű Mária-himnusz Magyarországon is a legismertebbek közé tartozik. Eredeti latin szövege több mint ezeréves. Magyar fordítását a 15−16. század fordulójáról a Festetics-, a Czech- és az Apor-kódex őrzi. Az utóbbiban olvasható változat szó szerinti pontosságra törekvő, ritmusa azonban inkább próza-, mintsem versritmus:

Üdvözlégy, tengernek csillaga,
Istennek szent anyja
és mendenkor szűz,
mennyek bodog kapuja.

Versszerűségével is a himnusz méltánylandó hatástörténetéről tanúskodik az a népénekváltozat, amely az 1797-ben kiadott Bozóki-énekeskönyvből került át számos későbbi énekeskönyvbe:

Üdvözlégy, Mária,
tengernek csillagja,
mindenkor Szűzanya,
mennyország kapuja.

A középkori Mária-himnusz magyar hatástörténetének kiemelkedő mozzanataként tarthatjuk számon Mihai Eminescu egyik költeménye betétszerű részletének fordítását, amelyet Dsida Jenő jelentetett meg a Cimbora című lap 1925. október 11-i számában:

Imádkozzunk Máriához,
a tengerek csillagához.
Körülöttünk hullám tombol,
mentsél ki a hullámokból!
Imádandó csillag-szemed
ha felénk tűz,
átjutunk az örvény felett.
Tiszta Anyánk, örökké szűz
         Mária!  

A világteremtő erő és a teremtmények lelkének egységét példázó Eminescu-költemény betétjének és a betét alapjául szolgáló Mária-himnusznak a lényegét világíthatja meg XVI. Benedek pápa Diós István fordította Spe salvi kezdetű enciklikájának néhány sora: „egy ember sem önmagába zárt magányos egyed. Kapcsolatban vagyunk egymással, és sokszoros hatással vagyunk összekötve. […] – Az élet olyannak tűnik, mint egy utazás a történelem gyakran sötét és viharos tengerén, miközben a csillagokat fürkésszük, melyek utat mutatnak nekünk. […] És ki lehetne inkább a remény csillaga, mint Mária – ő, aki igenjével ajtót nyitott Isten számára, a mi világunkba; ő […], akiben Isten testet öltött, egy lett közülünk, és közöttünk »sátorozott« (vö. Jn 1,14)?”

Eminescu költeményével és a költemény betétjének értelmezésével hozható összefüggésbe Szabó Lőrinc 1934-ben írott, óind párbeszédes filozófiai értekezések ihlette „Ez vagy te!” című verses eszmefuttatása is:

Folyamok futnak keletnek, nyugatnak
és megnyugodnak;
melyik melyik volt, nem tudja a tenger.
Én is megteltem már az örök eggyel […]

Fotó: Merényi Zita

Magyra Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. november 17-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.