Napi sajtószemle

A Kárpátinfo.net Ferenc pápa: A rabszolgaság halálos csapás címmel adja hírül, hogy a Vatikán közzétette Ferenc pápa üzenetét, melyet január 1-jén mond el a Szentszék által meghirdetett béke világnapja alkalmából, melynek jelmondata: „Többé nem rabszolgák, hanem testvérek”. A Szentatya figyelmeztet: „Gyakran gondolják, hogy a rabszolgaság olyan dolog, amely már a múlté. Csakhogy a társadalomnak olyan fekélye ez, amely erősen jelen van mai világunkban.” Ferenc pápa felidézte korábbi üzenetét, melyben hangsúlyozta: a testvériség a béke alapja, és egyben az odavezető út is. A mostani üzenetben leszögezte: a rabszolgaság „halálos csapás” az egyetemes testvériségre és a békére. Ferenc pápa szerint napjainkban sokféle förtelmes arca van a rabszolgaságnak: emberkereskedelem, kivándorlókkal való kereskedelem, prostitúció, rabszolgamunka, kizsákmányolás, valamint a nők és a gyerekek rabszolgaként való kezelése. „A rabszolgasággal egyének és csoportok szégyenletes módon nyerészkednek, kihasználva a gazdasági válság és a korrupció miatt a világban tapasztalható megannyi konfliktust.” A Szentatya rámutatott: a rabszolgasággal szembeni eredményes harchoz mindenekelőtt el kell ismerni mindenki sérthetetlen emberi méltóságát. „A testvériség azt követeli tőlünk, hogy küszöböljünk ki mindenfajta egyenlőtlenséget, amely lehetővé teszi, hogy az egyik ember a másik rabszolgája legyen.” Mindehhez azonban szükség van arra, hogy a média, az oktatás és a kultúra kötelezettséget vállaljon egy olyan társadalom felépítésére, amely biztosítja minden emberi lény egyenrangú méltóságát mindenfajta hátrányos megkülönböztetés nélkül. A hírportál emlékeztet rá: a béke világnapját VI. Pál pápa kezdeményezésére 1968 óta minden év január 1-jén ünnepeljük. A katolikus egyházfő üzenete kijelöli a Szentszék diplomáciai irányvonalát az új év kezdetén.

Ugyancsak a Kárpátinfo.net Ukrajnáért imádkozott a pápa című beszámolója szerint Ukrajnáért és a kelet-európai országot sújtó konfliktus áldozataiért imádkozott vasárnap Ferenc pápa. A Szentatya a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt több tízezer hívő előtt sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a feszültség és a konfliktus nem akar véget érni Ukrajnában. „Ez a helyzet oly sok szenvedést okoz a civil lakosságnak” – hangsúlyozta Ferenc pápa az Úrangyala imádságot követően. Elmondta, hogy levelet kapott egy ukrán püspöktől, aki beszámolt neki „minderről a fájdalomról”. Az egyházfő arra kérte a híveket, hogy ők is imádkozzanak a függetlenség napját ünneplő Ukrajnáért és az áldozatokért.

A Magyar Nemzetben (16. o.) Solymári Dániel Fekete keresztények exodusa Afrikában című riportja szerint a kenyai Mombasa városának nyomortelepén élő 37 éves Geoffrey csak egy a több ezer keresztény menekült közül, akik családjukkal dél-szudáni otthonuk elhagyására kényszerültek. „Az ottani szélsőséges muszlimok állandósult atrocitásai miatt életre szóló döntést hoztak, amikor elindultak közel ezerötszáz kilométeres, viszontagságokkal teli útjukra, amely alapjaiban változtatott meg mindent számukra.” Geoffrey a szüleit és testvéreit a szudáni polgárháborúban vesztette el, őt pedig egészen fiatalon fogadta örökbe egy európai missziós keresztény közösség, ahol több száz „testvérrel” együtt nevelkedett. Elmondta: „A közösség jövőt adott nekem, ahogyan a sok ezer másik árvának is, akiknek szüleit elragadták a háborúk. Békében éltünk egymással, testvéri szeretet fűzött össze mindnyájunkat. Szudánban állandósult harci feszültségben, mégis valamiképpen kiszámíthatóan éltünk. Eltekintve az időszakos zavargásoktól, nem voltak mindennapos politikai vagy vallási viszályok; legjobb barátaink közt muszlimok is akadtak. A helyzet akkor vált kritikussá, amikor felfegyverzett katonák jelentek meg a vasárnapi szentmiséken, megzavarva a közösségi alkalmakat. Idővel világossá vált, hogy a szélsőséges muszlim csoportok hitünk nyílt gyakorlását akarják ellehetetleníteni. Új templomot nem építhettünk, a meglévőkben nem harangozhattunk, körmeneteket szabad téren nem tarthattunk. Keresztet sem viselhettünk köztereken, nyilvánosan nem imádkozhattunk. Egyébként »békében« élhettünk volna tovább, ha hitünket legszűkebb privát szféránkba száműzzük, még inkább kulcsra zárjuk önmagunkba.” A riport írója tényként állapítja meg: napjainkban a vallási csoportok közül legnagyobb mértékben a keresztények szenvednek el üldöztetést, fizikai bántalmazást. A Gordon-Conwell Teológiai Szeminárium adatai szerint százmillió keresztényt üldöznek a földön, az erőszaknak naponta átlagosan 270 áldozata van. Támadóként leggyakrabban a szélsőséges muszlim csoportokat szokták kiemelni. A riportban szereplő áldozatok is az ő fellépésük miatt szenvedtek. Solymári Dániel szerint felmerülhet a kérdés, hogyan egyeztethetők össze a gyakran ellentmondást nem tűrő véres atrocitások az iszlám toleranciájának kultúrájával. „Miként fér meg a szélsőséges muszlimok által elkövetett erőszakos cselekedetek mellett az a vélekedés, miszerint az iszlám az egyik legtürelmesebb vallás? Csupán látszólagos volna a kegyes iszlám? Vagy az ellentétek mögött a legtöbb esetben az iszlám vadhajtásai állnak? Netán a tömegmédia egyoldalú tájékoztatása okozza a torzult képet…?”

A Maszol.ro Zarándokokat tapostak halálra Indiában címmel közli, hogy hétfőn Indiában tízen életüket vesztették egy vallási ünnepen kialakult tolongásban. Az eset a kora reggeli órákban, az ország középső részén fekvő Madhja Prades állam egyik templománál történt, ahol több ezer zarándok gyűlt össze. Egy rendőrségi illetékes közölte: néhány zarándok elesett, ez okozhatott pánikot. A tíz halott mellett a sérültek száma eléri a hatvanat. Indiában gyakran előfordulnak hasonló szerencsétlenségek, legtöbbször nők és gyerekek az áldozatok. Tavaly októberben 115 hívő halt meg hasonló körülmények között ugyanennek a szövetségi államnak egy másik templomában.

A Székelyhon.ro Szent István király szobránál ünnepeltek a marossárpatakiak című tudósítása szerint a Maros megyei településen az előző évekhez hasonlóan a történelmi szoborparkban szervezett ünnepségen idén is megemlékeztek államalapító királyunkról, Szent Istvánról. A vasárnap délelőtti szentmisét követően a hívek a közeli Szent István-szobor elé vonultak át, ahol ünnepi beszédek hangzottak el, valamint rövid kulturális műsort mutattak be. Ezúttal sem hiányoztak a rendezvényről a helyi hagyományőrző Mátyás-huszárok, akik teljes felszerelésben, lóháton érkeztek az ünnepségre.

Az Erdon.ro Szent László és rokonai látogattak Váradra címmel számol be arról, hogy egy előadás keretében Szent László és családja, rokonai „látogattak” szombat délután a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség székhelyének kertjébe, hogy család- és társadalomépítésre buzdítsák kései utódjaikat, példát mutassanak hazaszeretetből és imádságos lelkületből. A püspökség, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a váradi Szigligeti Színház koprodukciójában zajlott eseményen az érdeklődők először a Székesfehérváron néhány nappal korábban bemutatott Koronázási Ünnepi Játékokban felcsendült dalok közül hallgathattak meg néhányat, miközben közreműködtek a középiskola gyermekkórusának tagjai, a Nagyvárad Táncegyüttes művészei és Benedekffy Kata szoprán énekesnő, aki a Napba Öltözött Asszony, vagyis a Boldogságos Szűz Mária szerepét játszotta.

Böcskei László megyéspüspök elmondta: a fehérvári előadás egy töredékét, annak hangulatát próbálták áthozni Váradra. Hangsúlyozta: fontos ébren tartani egyrészt a nagy elődök iránti tiszteletet, emellett arra is szükség van, hogy merjünk egy kicsit továbblépni, megközelíteni azt a példát, amit felidézünk sokszor az ő életükből, és próbálunk a magunkévá tenni. Hozzátette: reméli, hogy ezen próbálkozásuk sikeres lesz, sikerül továbblépni, ami azonban talán ennél is lényegesebb, hogy a szervező intézmények fogjanak össze, nem csak templomi keretek közt, hanem ezen túl is.

Zalder Éva igazgatónő közölte: 19 diákjuk töltött közel két hetet Székesfehérváron, akik közül itt 17 lépett fel. Szerinte azért jó, hogy az iskola tanulói közül is ott voltak többen ezen a fesztiválon, mert részben tudatosul bennük, hogy kicsoda Szent László, és emellett pozitív hozadékként értékelhető az is, hogy megtanultak egy nagyobb szabású produkcióban részt venni, illetve zenei nevelésben is részesültek, Varga Cecília tanárnő szakmai támogatásával. Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója beszédében kiemelte: büszkén csatlakoztak a székesfehérvári Vörösmarty Színház kezdeményezéséhez. Úgy fogalmazott: nemcsak különleges élményekben volt részük az elmúlt napokban, hanem előtérbe kerültek azok az értékes kapcsolatok is, melyek kialakultak az érintett intézmények, illetve a szereplők közt, és tulajdonképpen egy kulturális híd kezdett el ennek köszönhetően kiépülni a két város között, intézményi és civil szervezeti szinten egyaránt.

Szikora János rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója kifejtette: amikor két évvel ezelőtt átvette a teátrum vezetését, elhatározta, hogy nem színház-, hanem templomépítő lesz, ugyanis szellemi kihívásnak tekinti, hogy a hajdani, középkori Magyarország szakrális középpontjában levő koronázó templomot, a Nagyboldogasszony-bazilikát, ha másként nem, virtuális értelemben felépítse, hiszen falai közt tizenöt magyar királyt temettek el, és negyvenhármat koronáztak. Ehhez képest aki ma ellátogat Fehérvárra, egy meglehetősen lehangoló romkertet lát, néhány faltöredékes, murvával felszórt maradványt, ennyi maradt ugyanis az évszázadok pusztítása után. E virtuális pantheon létesítésének óhaja adta tehát az ötletét tavaly a Koronázási Ünnepi Játékoknak, melynek idei központi figurája Szent László volt.

A Krónika.ro KMN: az egyházak gazdasági helyzetéről értekeztek című tudósítása szerint lassan és körülményesen halad az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása Erdélyben, de a visszakapott épületek felújítási, karbantartási költségei is sokba kerülnek, az uniós források lehívása pedig rendkívül bürokratikus – hangzott el A történelmi magyar egyházak gazdasági szerepe című, a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett fórumon. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett, a Bocskai-ház Óváry termében tartott rendezvényen a történelmi egyházak képviselői nemcsak gazdasági kérdésekről értekeztek, szociális, jótékonysági tevékenységeikről is beszámoltak. Hangsúlyozták: az egyháznak nem feladata a profitszerzés, az egyházakhoz tartozó vállalkozások bevételeit iskolafenntartásra, ingatlan-karbantartásra, szociális programok finanszírozására fordítják. Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosa elmondta: egy-egy visszaszolgáltatási per néha évekig elhúzódik, az állam pedig a döntést követően nem költ az épületek karbantartására, így azok állapota tovább romlik. Így például hiába kapták vissza Kolozsváron a Metropol épületét, az ingatlannak csupán 40 százalékát tudták ténylegesen birtokba venni. Közölte: az Erdélyi Református Egyházkerületnek több mint 1500 ingatlan van a birtokában, közöttük sok a műemlék épület, így rengeteg pénz kell a felújításukhoz. Kovács Sándor kolozsvári római katolikus főesperes arról számolt be, hogy előkészítették a Szent Mihály-templom felújításának tervét, ennek költsége 12 millió euróra rúg. Arra a kérdésre, hogy az Egyház milyen vállalkozásokat üzemeltet, elmondta: Kolozsváron a plébánia, valamint a Katolikus Egyház tulajdonába tartozó Agapé étterem és szálloda, illetve a Caritas szociális iroda összesen 110 személyt foglalkoztat. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök kifejtette: gondot jelent a forrásszerzésnél a bürokrácia, ugyanis gyakran cserélődnek a hivatalnokok, és ilyenkor egy-egy előkészített templomfelújítási terv könnyen elsüllyedhet az akták között. Ráadásul az is problémát okoz az egyházaknak, hogy sok régi épületet már nem lehet használni, azért új ingatlanok építésére is szükség van. Dácz Tibor, a magyar unitárius egyház gazdasági előadó-tanácsosa arról számolt be, hogy a jövőben tervezik a nagyobb műemlék templomok felújítását, azonban korábban előfordult, hogy hiába pályáztak európai uniós forrásokra, a nagyajtai erődtemplom felújítása például kedvezőtlen elbírálást kapott. Az unitárius egyház egyedüli saját vállalkozása a János Zsigmond Unitárius Kollégium étkezdéje, azt is kényszerből indították, mert nem találtak jobb megoldást a kollégisták étkeztetésére, mesélte.

A beszélgetésen elhangzott: az egyházak az egykori legelők és erdők egy részét is visszakapták, azonban jellemző volt, hogy a visszaszolgáltatás előtt tarvágásokat hajtottak végre. Így öt-hat évbe is belekerült, amíg az egyházközségeknek valós jövedelmük származott a visszakapott birtokokból.

A Nyugatijelen.com Szeretetben dolgozni, tisztelni egymást címmel közli, hogy Vasile Chifor városi tanácsos kezdeményezésére a pécskai Újkenyér-ünnep alkalmából, a városi tanács határozata értelmében, Antal Péter polgármester Budai Jánosnak és feleségének, Margitnak, a Pécskai Keresztény Család Gyémántoklevelet és plakettet nyújtotta át. Budai János 89, Rieger Margit 83 éves, 62 éve házasok. Gyermekkoruk óta ismerték egymást, de főként a bálokon találkoztak, ahol békében megfértek egymással a pécskai cigányzenészek által húzott román, a magyar és szerb nóták, táncok. 1951. november 7-én János bácsi a bálból hazakísérte Margit nénit, akinek elmondta, hogy szereti, feleségül szeretné venni. A fontos döntéshez hétnapi gondolkodási időt adott neki, ahhoz azonban, csupán három napra volt szükség. 1952. május 3-án kötöttek házasságot a tornyai katolikus templomban, ahol Sparlang György plébános adta össze őket. A fiatal házaspár a téesz megalakulása után ott dolgozott, János bácsi a helybeli fogyasztási szövetkezetben, a téesz borjú-, illetve lóistállóiban dolgozott, végül a kőolaj-kitermelő vállalattól operátorként vonult nyugdíjba, míg Margit néni munkanapokért dolgozott a mezőn. Örömmel emlékeztek vissza, hogy a házasságkötés után egy évvel egy kicsiny, de saját házat vásároltak, amit lassan, magánerőből felújítottak. Közben megszülettek a gyermekeik, 1953-ban János, 1955-ben Mária. A Budai házaspárnak négy unokája van, akik azonban – a nagyszülők fájdalmára – külföldön keresik a boldogulást. Mindnyájan feltalálják magukat a helyükön, ezért a nagyszülők büszkék unokáikra.

Budai János és Margit igaz keresztény szülőkként, a maguk megpróbáltatásokkal teli, munkás élete alapján a tisztességes munkára, becsületességre nevelték a gyermekeiket is, akik megállják helyüket az életben. Természetesnek, az élet velejárójának tekintették a munkát, amit ha vidáman, zokszó nélkül végez az ember, nem is tűnik nehéznek. Éppen ezért, manapság is dolgozgatnak a pécskai kertjükben, ahol megteremnek a zöldségfélék, amelyeket Margit néni a piacon értékesít. Vasárnaponként együtt mennek a szentmisére. Mert akinek életelemévé vált a munka, az nem tudja, annak nem is szabad abbahagynia, mert a folyamatos tevékenység éltető erő is lehet. A fiataloknak Margit néni azt tanácsolja: házasodjanak, csak alaposan nézzék meg, hogy kivel, majd szüljenek gyermekeket, és egyetértésben dolgozzanak. Szerintük egy házasság csak akkor lehet boldog, ha „egy irányba húzzák azt a bizonyos szekeret”, ha megbecsülik, tisztelik egymást és a környezetükben élőket, mert a szerelem elmúltával a szeretet, a tisztelet, az egymás megbecsülése tartja össze a családot. Meglehet, ez a hosszú, boldog házasságnak is a titka.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír