Nemes Gábor – Oláh Róbert: A Győri Egyházmegye a középkorban és az újkorban

Területe az esztergomi érsekség és a veszprémi püspökség közé ékelődött be, és a történelmi Győr, Moson, Sopron és Vas megyéket, valamint Komárom és Veszprém megye egy részét foglalta magába.

Az egyházmegyét irányító megyéspüspökök közül többen országos politikai szerepet is betöltöttek: Salánki Ágoston (1445–1465) Erzsébet királyné, míg Nagylucsei Orbán (1481–1486) Hunyadi Mátyás király egyik legfőbb bizalmasa volt, de Bakócz Tamás bíboros és esztergomi érsek főpapi pályáját győri püspökként (1487–1492) kezdte. Műveltségével tűnt ki Könyves Kálmán király egyik fő ideológusa, Hartvik (1088–1105) püspök, aki átdolgozta Szent István király legendáját, míg Gosztonyi János (1509–1524) tudósként szerzett magának messze földön hírnevet. Két püspök életét adta a hazáért: Gergely (1224–1241) püspök a muhi, Paksi Balázs (1525–1526) pedig a mohácsi síkon hunyt el.

A püspököket munkájukban az idejük nagy részében az egyházmegyét járó segédpüspökök segítették, akik jobbára teológiai műveltségű domonkos vagy ferences szerzetesek voltak. A püspöki szentszéki bíróságot az egyetemi tanulságú, nemegyszer jogi doktorátussal rendelkező vikáriusok működtették. Elsősorban liturgikus szerepet játszottak a káptalanok: a győri székeskáptalan mellett Győrben, Pápocon és Vasváron társaskáptalan is működött., amelyek iskolát fenntartottak, de részt vettek egyházkormányzati ügyekben is.

Az egyházmegye plébániahálózata a 14. századra teljesen kialakult. A világi papság mellett szerzetesek is érkeztek, akik az egész középkor folyamán a lelkiség és az egyházi művelődés fontos tényezői voltak. A bencés rend legjelentősebb – a győri megyéspüspök joghatósága alól kivett – monostora, Pannonhalma mellett többek között Jákon, Lébényben és Dömölkön telepedtek le Szent Benedek fiai. Mellettük Szentgotthárdon ciszterciek, Csornán, Mórichidán és Türjén premontreiek létesítettek rendházat. A koldulórendiek jellemzően városok lelkigondozását látták el, a domonkosoknak győri és vasvári, a ferenceseknek pedig győri, soproni, szombathelyi, pápai és kismartoni kolostoraik szolgáltak lelki központként. Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálos pedig Monyorókeréken és Sopronbánfalván telepedett le.

Jelentős búcsújáróhelyek is kialakultak a középkor folyamán. A győri székesegyházban és vasvári domonkos templomban Szent Vér-ereklyéhez zarándokoltak a hívek, de sokan keresték fel Pannonhalmán Szent István-ereklyéit, vagy a bánfalvi Szent Farkas-kápolnát.
A mohácsi csatát követően azonban megváltozott a helyzet. A XVI. század derekától kezdve az egyházmegye keleti határa egyben a Hódoltság szélét is jelentette, ezzel Győr ismét határvédő szerepet nyert. Olyannyira, hogy egy 1629-es forrás szerint Győr városától délre minden falu török adófizető volt. Az egyházi jövedelmek csökkenésének mértékét jól mutatja, hogy a harmincnégy főt számláló győri székeskáptalan létszáma ekkor harmadára redukálódott. Az oszmán terjeszkedés a tizenötéves háború viharos évei alatt, 1594-ben magát a győri várat is bekebelezte. Ekkor a káptalan is elhagyta a várost, Bécsbe, majd Sopronba menekült. Ekkor pusztult el nagyrészt a középkor épített öröksége, a ma is látható lébényi templomot is csak itáliai építőmesterek mentették meg a lebontástól.

A XVI. század folyamán az egyházmegye területén többségében protestánsok éltek, amit leginkább a délről érkező katolikus horvátok tudtak arányaiban ellensúlyozni. Az egyházmegye lelkisége és szervezete számára a század nagy eseményeként tartjuk számon a Draskovich György püspök (1578–1587) által 1579-ben összehívott szombathelyi egyházmegyei zsinatot, amelyen kihirdették a Trienti Zsinat (1545–1563) végzéseit.

A XVII. század a lassú építkezés és a katolikus megújulás évszázadának tekinthető az egyházmegye történetében. A Trienti Zsinat a megújulás kulcsszereplőjévé a püspököt tette, megerősítve egyházi jogosítványait. Az egyházmegye katolizálásában azonban nagy szerep jutott a régió nagy földbirtokosainak is, akiknek katolikus hitre térésével fokozatosan alakult át a vidék felekezeti képe. A kegyúri jogra támaszkodva a környék arisztokratái lépésről-lépésre szorították ki a protestantizmust a Dunántúlról. A katolikus felekezetszervezés egyik alapkövévé az oktatást emelték a trienti zsinati atyák. Ennek szellemében először Dallos Miklós püspök (1623–1630) alapított papnevelő intézetet 1627-ben, amelynek Széchényi György püspök (1658–1685) építettet új épületet 1684-ben. Az oktatásban, akárcsak pasztorációban jelentős szerep hárult az egyházmegye területén újra megtelepedő szerzetesrendeknek, elsőként a Dallos püspök támogatásával Győrött megtelepedő jezsuitáknak, amely révén a régió egyik szellemi központjává vált Győr. A ferencesek 1614-es újratelepedése mellett a kármeliták 1697-es győri és a pálosok sopronbánfalvi alapítását kell kiemelnünk. A barokk vallásosság másik pillérének a búcsújáró helyeket tekinthetjük, az egyházmegye különösen fontos Mária-kegyhelyei voltak Lorettom és Boldogasszony, amelyek ekkor fénykorukat élték.

A Győri Egyházmegye szerepe a török visszafoglaló háborúk után változott ugyan, de a két főváros közelsége miatt továbbá is központi szerep hárult rá a XVIII. században is. Épp ezért a püspöki trónt a század során a birodalom és Magyarország legpatinásabb családjainak sarjai töltötték be. A század két legjelentősebb püspökének Keresztély Ágost, valamint Zichy Ferenc tekinthető. Keresztély, püspökségének ideje alatt számos korábban rendezetlen szervezeti kérdést zárt le hosszú időre megnyugtatóan, többek között a székeskáptalan működését illetően. Zichy püspök idején Mária Terézia királynő a szombathelyi püspökség alapításával 1777-ben lecsökkentette az egyházmegye területét. A nagyjából a mai formáját elnyert egyházmegyében Zichy püspök ekkor számos építkezésbe kezdett. A plébániahálózat kialakítása mellett többek között a Püspökvár visszaszerzése és bővítése, valamint a székesegyház renoválása és barokk stílusban történő átépítése is a nevéhez köthető.

A XIX. század során a győri egyházmegye életének homlokterébe az oktatás, a tudomány és a kultúra került. A korszakból a művészetek és tudomány nagy pártolójaként tartja számon a győri köztudat Sztankovits János püspököt (1838–1848), akinek a nevéhez kötődik többek között püspöki könyvtár alapítása. Emellett Sztankovits kiváló zenekedvelő és értő volt, így az a pezsgő zenei élet, amely Zichy püspök idején szökkent szárba, a XIX. században is tovább virágzott. A gyarapodás és fejlődés a szabadságharc utáni nehéz ’50-es években sem szakadt meg. A Simor János püspök (1857–1867) által alapított kisszeminárium biztosította az egyházmegyében a még szélesebb skálájú papképzést. Simor püspök nevéhez köthető továbbá a Szent László kultusz fellendítése, részben azzal, hogy a felújított hermát elhelyezte a Héderváry-kápolnában. Zalka János püspök (1867–1901) több mint három évtizedes főpapi működésének állomásait felsorolni is nehéz feladat. Főpásztori működésének következményeként növekedett mind a hívek, vallásos társulatok, valamint a papok száma is. Ekkor számos szerzetesrend is otthonra talált az egyházmegyében, a szatmári irgalmas nővérek Győr-Szigetben és Kapuváron telepedtek meg, vagy a vincés nővérek 1882-ben Mosonban.

A XIX. század bizakodással teli, tettre kész lelkülete kitartott a XX. század első évtizedében is. Széchenyi Miklós püspök (1901–1911) 1910-ben felépítette a szeminárium ma is látható impozáns épületét. Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum következtében a győri püspök joghatósága alá tartozó területek harmada került a megalakuló Ausztria felségterületéhez. Úgy az egyházmegyét, mint a teljes magyar társadalmat sújtó traumából Breyer István püspök (1933–1940) próbálta felrázni a rábízottakat. Nevéhez kötődik az 1935-ös egyházmegyei zsinat megtartása, valamint a ’30-as években virágzó egyházmegyei könyvkiadási hullám, melynek során többek között Bedy Vince győri nagyprépost, történész máig jelentős történeti munkái jelentek meg. 1941-ben állt az egyházmegye élére Apor Vilmos (1941–1945), aki karizmájával és feddhetetlenségével már plébánosként, Gyulán is kitűnt. Püspöki működésére jellemző volt az elesettekért és kiszolgáltatottakért való kérlelhetetlen kiállás. Tudatosan vállalt vértanúhalála, akárcsak élete mások szolgálatában és védelmében érte 1945-ben a szovjet megszállás során, mikor egy katona lövései kioltották életét.

A háborút követő szovjet típusú állam berendezkedés legyőzendő ellenfélt látott a keresztény egyházakban, így azokat igyekezett minden erejével ellehetetleníteni. Papp Kálmán (1946–1966) püspökségének elején még aktívan felszólalt többek között az egyházi iskolák 1948-as államosítása ellen, majd egyre inkább a passzív ellenállás módszerével igyekezett óvni egyházát. Az 1956-os októberi forradalmi események vidéki helyszínei közül a győri püspök joghatósága alatt lévő városok különösen érintettek voltak. A mosonmagyaróvári sortűz során több mint százan vesztették életüket. A mentésben, sebesültek ápolásában az egyházmegye papsága és az ekkor alakuló karitász is fontos szerepet játszott. Az egyházmegye első rend-szerváltás utáni püspöke Pápai Lajos idején (1991–2016) rendezte Szent II. János Pál pápa az egyházmegye határait 1993-ban a Hungarorum gens kezdetű apostoli konstitúcióban. A kilencvenes évek meghatározó lelki eseményei közé tartozott az 1996-os magyarországi pápalátogatás, melynek keretében a pápa Győrt is meglátogatta, valamint a vértanú Apor Vilmos püspök római boldoggá avatása 1997-ben.

Készült a GINOP-7.1.4-16-2016-00009. számú, „Konvent – Káptalandomb turisztikai attrakciófejlesztése” című projekt támogatásával.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír