Nincs vége a komédiának – Az ember tragédiája a képzőművészet tükrében

A háttérből Lucifer figyeli az eseményeket, gúnyos mosolya arról árulkodik, szinte már biztos benne, hogy elbukik az ember. Azonban az Úr mondja ki a végső szót: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Zichy Mihály grafikai lapján, litográfiáján drámai erővel ábrázolta Madách művének utolsó, a 15. színben zajló jelenetét. A Magyar Helikon Kiadó 1958-as kiadásának címlapján ez a rajz tűnik a szemünkbe. Ha belelapozunk a nagy formátumú, keménytáblás, fekete vászonkötéses könyvbe, minden egyes színnél egész oldalas illusztrációkat láthatunk.

Kevesen lehetnek idehaza olyanok, akik ne ismernék Zichy Mihály illusztrációit. Ha nem is olvasták Madách korszakalkotó művét, Arany János balladáit, például A walesi bárdokat vagy a Tetemre hívást bizonyosan ismerik. Zichy rajzai szinte egybefonódtak Arany balladáival és Madách művével is. Illusztrációi gazdag fantáziájának és kiváló rajztudásának köszönhetően önálló alkotásokként is megállják a helyüket. Nem véletlen, hogy műveinek 2008-as, legutóbbi nagyszabású kiállításán, a Nemzeti Galériában romantikus festményein és Oroszországban készített rajzain kívül Az ember tragédiájához és az Arany-balladákhoz készített eredeti szénrajzai is láthatók voltak.

Zichy az 1880-as évek közepén kezdett hozzá Madách művének illusztrálásához. A gondolatot még Zichy párizsi tartózkodása alatt Arany László vetette fel, amint az Zichyhez 1879. október 7-én írott leveléből kitűnik: „Hát Az ember tragédiáját elolvasta? Én csak nem akarnék lemondani arról az ötletemről, hogy a legnagyobb magyar allegorikus költeményt egykor még ön illusztrálja.”

Madách és Zichy ifjúkorának eseményei sok rokonságot mutatnak; mindketten a reformkor Pestjén élték ifjú jogászéveiket, s mindketten a forradalom híveivé váltak, bár egyikük sem vehetett részt a szabadságharcban: Madách súlyos betegen feküdt vidéken, Zichy pedig már egy évvel korábban Szentpétervárra került. 1848 után egyre fojtogatóbbnak érezték az elnyomást, és egyre nagyobb ellenszenvvel viseltettek a zsarnokság iránt.

„Madách a Bach-korszak Magyarországán – a Kossuth titkárának rejtegetése miatt reászabott börtönévek kitöltése után – a hatvanas évek kissé fellélegző politikai légkörében fogott hozzá a Tragédia megírásához, amikor Ausztria külpolitikai helyzete megingott, és az önkényuralom ellen irányított mű politikai hitvallást jelentett a magyar író részéről” – olvashatjuk Bényi László és B. Supka Magdolna Zichy Mihályról írott könyvében.

Érdekesség, hogy Gorkij, az orosz író is felismerte Madách művének korszakalkotó voltát, és az egykorú adatok szerint hozzá is kezdett a mű fordításához. Zichy egyik Madách-illusztrációját pedig a lakása falán helyezte el.

Zichy egyik legszebb rajza talán az, amelyen még ruhátlanul, békésen ül a paradicsomban Ádám és Éva egy heverésző hím oroszlán és más vadállatok társaságában. Ám hamar véget ér az idill, megjelenik Lucifer, és belekezd mindent megrontó mondandójába. Zichy rendkívüli atmoszférát teremtett, a grafit vagy a szén minden lehetséges árnyalatát felvonultatta művein a mélyfeketétől a szürke legkülönfélébb árnyalataiig. Nemcsak az anatómiát ismerte jól, hanem a természetet, sőt még az egyes történelmi korok stílusát, öltözékeit, építészetét is. Jól látszik ez például az egyiptomi színhez készült rajzán, ahogyan a tizedik szín kosztümös nő- és férfialakján.

„Madách műve ezen felül dús alkalmat adott Zichy egyik legjobb képességének érvényesítésére a történeti korok ábrázolásában. Hátteret, »díszletet« csak annyiban ad a cselekményhez, amennyiben az a történelmi korok érzékeltetéséhez szükséges, s előadásmódjában csak éppen annyira deklamáló, amennyire ezt az alakok történelmi súlya, a gesztusok történelmileg indokolt pátosza megengedi. Képei a festészeti dramatizálás legművészibb és egyben legrealisztikusabb dokumentumai közé tartoznak” – állapítja meg a már említett könyvében Bényi László és B. Supka Magdolna.

Még sokat írhatnánk a Zichy-féle Madách-műről, de most egy röpke gondolat erejéig ugorjunk a 20. századba, és nézzük meg Kass Jánosnak, a korszak egyik legkiválóbb grafikusának Az ember tragédiájához készített illusztrációit. Ezek a rézkarcok már nélkülözik a 19. század patetikus, érzelmes gondolkodását, Kass érthető módon 20. századi miliőbe helyezi Madách művét, anélkül, hogy meghamisítaná az eredeti mondanivalót. Rézkarcain a ma emberének arcvonásai ismerhetők fel, a ruházat, a környezet is mind 20. századi; a mester újraértelmezi Madách egyetemes közölnivalóját. Kass János 1942 és 1946 között az Iparművészeti Főiskola kerámia szakán, 1946 és 1951 között pedig a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafika szakán tanult, ahol Hincz Gyula, Konecsni György és Kádár György voltak a mesterei. 1960–1961-ben a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán volt aspiráns, majd 1967 és 1981 között az Iparművészeti Főiskola grafikai tanszékén tanított. Addigra már a legjobb könyvillusztrátorok közé tartozott. 1967-től az Iparművészeti Főiskola tipografikai tanszékén volt tanár. Színes munkákat, sorozatokat is készített. Nagyszerű alkotásai egyebek mellett A kékszakállú herceg várához készített illusztrációi.

Szerző: Mészáros Ákos

Fotó: Wikipedia

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. január 22-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.