Nincsenek sokan a terroristák, de kegyetlenek – Interjú Hölvényi György EP-képviselővel

– Melyek azok az országok, illetve térségek, ahol fizikai létükben vannak veszélyben a keresztények?

– Az Aid to the Church in Need (Szükséget Szenvedő Egyház) pápai jogú segélyszervezet a világ csaknem minden pontján jelen van, és helyi tapasztalatok alapján teszi közzé jelentését, amelynek a közelmúltban volt a bemutatója az Európai Parlamentben.

A keresztényüldözés nem csupán vallási kérdés, hanem biztonsági és emberi jogi is, ezért minél szélesebb körben kell beszélnünk róla.

Sajnos Európában egyfajta közönnyel találkozunk ezzel kapcsolatban.

A kérdésére a válasz: világszerte háromszáz-háromszázhúsz millió keresztény embert üldöznek a hite miatt. Közülük évente mintegy ötezren halnak mártírhalált. Vannak olyan országok, ahol az állam kifejezetten üldözi a keresztényeket, akiknek az élete állandó veszélyben forog. Ez a helyzet Észak-Koreában vagy Afganisztánban, valamint a szélsőséges muszlim államokban, ahol már az átkeresztelkedési szándék is életveszélyt hordoz magában. Törökországban ugyanakkor az állam a legkomolyabban bünteti a keresztényellenes atrocitásokat. Ez jellemző Egyiptomban is, ahol a kormány nemzetalkotóként tekint a tizenhárom-tizennégy milliós ősi keresztény kopt közösségre. Nem mindig tudja megakadályozni az ellenük irányuló támadásokat, de semmiképpen sem támogatja azokat. A keresztények Nigériában vannak a legszörnyűbb helyzetben. Korábban csak az ország északkeleti régiójában fenyegette őket a szélsőségesen erőszakos iszlám terrorszervezet, a Boko Haram, de ezek a támadások mára kiterjedtek az ország belsőbb területeire is. Az állam pedig képtelen megvédeni a keresztényeket. Ez nagyon nagy baj, mert a különböző terrorszervezetek bátorításként élik meg ezt. A Boko Haramhoz hasonló fenyegetést jelent emellett a főleg Kelet-Afrikában tevékenykedő Al-Shabaab, amely jelentős bázisokat alakított ki Szomáliában.

– Az iszlám szélsőséges irányzatai hol jelentik a legnagyobb veszélyt a keresztényekre?

– A Száhel-térségben különösen aggasztó állapotok uralkodnak. Nigériában pedig mindennaposak az emberrablások, a keresztények elleni támadások. Sőt, az utóbbi években az egyébként keresztény többségű déli területeken is egyre rosszabb a helyzet. Egyértelmű, hogy a szélsőséges muszlim államok támogatják a terrorszervezeteket.

A terroristák nincsenek sokan, de kegyetlenek, és a nagy szegénység miatt mindig van utánpótlásuk.

– Nigériában miért nem védi meg az állam a terrortámadásoknak kitett keresztényeket? Nem akarja, vagy nincs hozzá ereje?

– Nincs hozzá ereje. Afrikában gyakran előfordul, hogy az állam képtelen kontrollálni egy területet, nem csak ebben az összefüggésben. Így van ez például a Kongói Demokratikus Köztársaságban is. Ne felejtsük el, hatalmas országokról van szó. A központoktól távol eső területeken az állam gyakorlatilag képtelen az alapvető szociális ellátás, az oktatás és az egészségügy biztosítására. Itt gyakran a helyi egyházak tartanak fenn iskolákat, kórházakat. Ezért is szólít fel az oktatásról szóló, tavaly év végén elfogadott jelentésem arra, hogy az Európai Unió (EU) működjön együtt az egyházakkal, tekintse partnernek azokat az oktatás fejlesztésének ügyében. És ezért különösen fontos, hogy az EU támogassa a szükséget szenvedő keresztény közösségeket.

– Nigériában az elmúlt tizennégy évben több mint ötvenkétezer keresztényt öltek meg a terroristák.

– Így van sajnos. Tavaly például csaknem ötezren vesztették életüket. És arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a mártírok mellett sok százezerre tehető az elűzöttek száma. Jártam Csád középső régiójában, ahol millióan vannak a Nigériából elüldözött emberek, nem csak keresztények. Ők valóban menekültek, hiszen az életük közvetlen veszélyben forgott, kényszerűségből hagyták el az otthonukat.

– Egyes hazai sajtóorgánumok szerint Nigériában fegyveresen harcolnak egymással a Boko Haram és a keresztények…

– Nem tudok arról, hogy keresztények fegyveresen támadtak volna a Boko Haramra. Az természetesen előfordulhat, hogy a Boko Haram rajtaütései során a keresztények védekeznek, megpróbálják menteni az életüket.

– Milyen következményei lehetnek annak, hogy a keresztények állandó fenyegetettségnek vannak kitéve ezekben az országokban?

– Ha emberek nagy tömegei állandó rettegésben, kiszolgáltatottságban élnek, kitörlődik belőlük a jövőkép.

Ha pedig nincs jövőképük, akkor nem vetnek, nem küldik iskolába a gyerekeket, így vége mindennek, a szó szoros értelmében földönfutóvá válnak, s az életük már nem több, mint küzdelem a puszta túlélésért. Óriási szükség van a keresztény szolidaritásra.

Ezért borzasztóan fontos tevékenységet végez a Hungary Helps, amely folyamatosan, államközi szinten is felhívja a figyelmet a keresztények veszélyeztetett helyzetére.

– Az Európai Unió hogyan viszonyul a keresztényüldözésekhez?

– Az Európai Unióban téves értéksemlegességgel párosul ez az emberi jogi kérdés. Korábban nagyfokú közömbösséggel viszonyultak hozzá, ma már, a mi munkánknak is köszönhetően, némileg javult a hozzáállás. Az Európai Unióban kiemelten kellene törődni a keresztények helyzetével. Ez nemcsak hit kérdése, hanem a kétezer éves hagyományból kiindulva kulturális felelősség is. Nyugat védelmének hiányában a keresztények egyre kiszolgáltatottabbá válnak. A Hungary Helps működése azért is jelentős, mert így hitelesen szólalhatunk fel a keresztények védelméért. Nálunk sokkal gazdagabb országokban az üldözött keresztények vagy csak közvetetten kerülnek védelem alá, vagy pedig mindenki mással egybevonva. Pedig a keresztények kiszolgáltatottsága a védtelenségük miatt sokkal nagyobb, mint más kisebbségeké. 

– Mivel magyarázható az Európai Unió közömbössége?

– Mivel az európai ember elvesztette a hitét, így elvesztette a hithez kapcsolódó érzékenységét is, és tulajdonképpen semmit sem érez azok iránt, akiket a hitük miatt üldöznek. Sokkal közelebb érzi magát azokhoz, akik más okok miatt szenvednek.

A kereszténységgel szembeni közömbösség európai termék, ami nem független a jóléttől.

Az európai ember hajlamos azt hinni, mi már olyan fejlettek vagyunk, hogy a hitre, Istenre nincs is szükségünk, illetve majd mi eldöntjük, milyen Isten kell nekünk.

– A közelmúltban hazánkba látogatott Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája, aki a Hamász október 7-ei, Izrael elleni terrortámadása után felajánlotta magát a túszul ejtett és a Gázai övezetben fogva tartott izraeli gyerekekért cserébe. A Szentatya szerint addig nem lesz béke a Közel-Keleten, amíg nem jön létre a kétállami megoldás, Izrael mellett az önálló palesztin állam.

– Ferenc pápa nincs egyedül ezzel a kijelentésével, nagyon sokan szorgalmazzák ezt. Sajnos azonban sosem álltunk még olyan messze ettől, mint most. Úgy kellene Izrael létezését, lakosságának biztonságát szavatolni, hogy közben palesztinok milliói élnek teljes egzisztenciális veszélyben. A térségben és a világ számos országában évtizedek óta milliószámra vannak palesztin menekültek. Nagyon rossz híreket kapunk Ciszjordániából, az ottani telepesek által végrehajtott atrocitásokról is. Izrael Állam biztonságának fenntartása a terrorizmus hosszú távú fenyegetettsége mellett nem lehetséges. Nem lehet azonban megfeledkezni arról sem, hogy a palesztinok ugyanúgy otthon vannak a térségben, mint bárki más. Ősi keresztények leszármazottai is élnek közöttük. Egyértelmű, hogy a jeruzsálemi pátriárka, Pizzaballa bíboros nemcsak a saját híveiről, hanem az egész térségről kíván gondoskodni. Szívén viseli az ott élők sorsát, arra törekszik, hogy a béke irányába történjék előrelépés, egyfajta híd szerepet vállal. Nagyon fontos, hogy eljött Magyarországra, mi pedig kinyilvánítottuk, hogy a háborús zónában vagy annak közelében élő keresztényekkel szolidaritást vállalunk, nem gyengítve Izrael terrorizmus elleni harcát.

– A jelek szerint rövid távon nem reménykedhetünk megoldásban.

– Évtizedek óta nem sikerült megoldást találni erre a szembenállásra.

Új megközelítésre van szükség. Jelenleg az a legfontosabb, hogy ne eszkalálódjon a helyzet, és ne terjedjen tovább.

Ne felejtsük el, hogy Észak-Izraelből hetvenezer embert telepítettek ki a dél-libanoni bombázások miatt. Márpedig ha a konfliktus átterjed Libanonra, annak beláthatatlan következményei lesznek. Ezt a 2022-es libanoni választások európai uniós megfigyelő missziójának vezetőjeként is így látom. Ha az összecsapások átterjednének Libanonra, akkor elérkezünk Szíriához, és ott van még az a kérdés is, hogy mi a szerepe Iránnak.

– Libanon kapcsán a Hezbollah terrorszervezetre gondol?

– A Hezbollah egy nagyon fontos, de gyenge államisággal rendelkező országban olyan szélsőséges erő, amely rendet tud tartani a saját területén. Ezért minél bizonytalanabb a helyzet, sok emberben annál pozitívabb a megítélése. Ezzel a háttérrel manipulálnak, terrorakciókat hajtanak végre. Nagy kérdés, hogy Izrael meddig tűri, illetve mikor és hogyan fogja megtorolni ezt. Mindent meg kell tenni azért, nehogy újra kitörjön egy izraeli–libanoni háború. Ha ez a helyzet nyugvópontra jutott, akkor lehet elkezdeni azon gondolkodni, miként jöhetne létre a kétállami megoldás.

– A Hamász tavaly október 7-ei szörnyű terrortámadása után nem kell attól tartani, hogy hosszú időre ellehetetlenedett az izraeli–palesztin párbeszéd?

– De igen.

Ha átlagos emberi logikával nézzük az eseményeket, akkor kijelenthetjük: a kapuk bezárultak. Nem mintha eddig tárva-nyitva álltak volna…

Világosan kell látni, hogy a ciszjordániai területeken a Fatahnak mint az államiság bizonyos elemeit megjelenítő szervezetnek az elfogadottsága tovább csökkent, míg a Hamásznak mint nyílt terrorszervezetnek nőtt. Ez Palesztinán belül is lehetetlen helyzetet teremt, ezért szinte képtelenség megállapítani, hogy a palesztin államisággal járó felelősséget ki tudja átvenni.

A legszörnyűbb az, hogy jelenleg a Hamászon kívül nincs más szervezőerő, és a nagy szegénység miatt a fiatalok egyre növekvő számban fordulnak felé. Külső erők nélkül kizártnak tartom a helyzet konszolidálását.

Miként reagál a konfliktust jelenleg a maga javára fordítani igyekvő Irán? Hogyan alakul az arab országok és Izrael viszonya, és milyen szerepet játszik a rendezésben az Egyesült Államok? Ezek mind összetartozó kérdések, amelyek megválaszolása nélkül nem lehetséges a megoldás.

Az attól való félelem, hogy Izrael nem tudja garantálni saját országának biztonságát, minden jogalapot megad arra, hogy szükség esetén agresszívan lépjenek fel. Ez azonban hosszú távon nem megoldás, véget kell vetni ennek. Itt van az érdekegyezés az arab államok, Izrael és a nemzetközi közösség között.

Fotó: Fábián Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2024. február 25-i számában olvasható.