Növeljük a lelki lábnyomunkat! – Egy egyetemista hittan, ami ma is átjárja a magyar Egyházat

Bíró László elmélkedései az őskáoszba sodródott mai világról és a kis oázisokban megmaradni képes mai kereszténységről szóltak Roska Péter Etika – Emberségünk titka Krisztusban adatott és Rod Dreher Szent Benedek válaszútján című könyvei nyomán. A püspök hangsúlyozta, ha életünk keresztjének függőleges szára nem illeszkedik be megfelelően múltunk és istenhitünk talajába, akkor a vízszintes szárat sem tudja jól tartani.

A közösség huszonöt éves jubileumi találkozóját eredetileg 2020-ban tartották volna a hittan lelki atyjának hetvenedik születésnapjával egybekötve, de a koronavírus-járvány elsodorta. Közben Bíró László kórházi ellátást igénylő súlyos betegsége és a pandémia óta szünetel a hittan, amelyre a csúcsidőkben több mint kétszázan jártak. A találkozón mégis sokan részt vettek, és a vasárnapi záró szentmisén szó szerint ott nyüzsgött a jövő az egykori csoporttagok gyermekeinek képében.

Bíró László kitartásra és hűségre buzdított beszédében. Tartsunk ki a kenyértörésben, akkor is menjünk el a templomba, ha esik az eső vagy fúj a szél. Mert ha a gyerekek azt látják, hogy nem baj, ha kimarad egy-egy szertartás, akkor kamaszként könnyen eltávolodnak majd az Egyháztól.

Azt is hozzátette: nem biztos, hogy csoda lesz, ami általunk a környezetünkben történik, de jel lehet. Sokat beszélünk manapság arról, hogy ökológiai lábnyomot hagyunk magunk után – amit csökkenteni kell –, ám arról kevesebbet, hogy lelki lábnyomokat is hagyunk. Növeljük ezeket! – biztatatta a jelenlévőket.

A szentleckében elhangzott, hogy

az Úr naponként vezetett a tanítványokhoz olyanokat, akik hagyták, hogy megmentsék őket. De ha nincs hová hívni őket, akkor nem tudnak jönni

– mutatott rá a nyugalmazott családreferens püspök arra, hogy a volt csücsoposoknak közösségeket kell létrehozniuk és működtetniük ott, ahol élnek. Azt is hozzátette: nem szabad beállni a siránkozók közé: magadat ne sajnáld, úgysem sajnál más!

A házaspárokat arra biztatta a püspök, hogy szánjanak időt egymásra, és kölcsönösen segítsék hozzá egymást egy-egy gyermekmentes hétvégéhez. A remény fontosságáról is szólt, és arról, hogy ha nagyon „besötétedik” a házasság, akkor elő kell venni a fényképalbumot, újraélni a kapcsolat fényes pillanatait.

Bíró László felidézte: Tamás apostol nem volt ott a többi tanítvánnyal, amikor a Föltámadott megjelent nekik, később pedig azt kérte, hogy Jézus oldalába tehesse a kezét, láthassa a sebeit. A püspök hangsúlyozta, mindannyian stigmatizált emberek vagyunk, és sebeinket magunkkal visszük a házasságba, ahogyan a többi kapcsolatunkba is. Hozzátette:

a sebek az Egyházban kifejezetten megmutatandók.

Az 1995 és 2021 között ezerháromszáznál is több fiatal felnőtt lelki otthonául szolgáló hittan tagjainak vendéglátója Marton Zsolt váci megyéspüspök volt, aki papnövendékként a Csücsop egyik kispap felelőse volt. Ezúttal is helyettesítette Bíró püspököt két elmélkedés erejéig, melyekben a szinódusról és a szinodalitásról beszélt, kifejtve, mit jelent, hogy együtt járunk az Egyház útján, „együtt építjük” azt, ahogyan a Váci Egyházmegye mottója is mondja.

A Csütörtöki csoport e tekintetben is példamutató, hiszen a házasok mellett egyedülállók és egy-két pap is kikerült a köreiből, s ahogyan Bíró László fogalmazott: ők mindannyian a Szentlélek eszközei.

A találkozó egy részében papok mondták el, mit jelent nekik még ma is az 1995-től 2010-ig a központi szemináriumban, majd a jezsuita Párbeszéd Házában hétről hétre összegyűlt hittanos közösség. Az egyik korábbi hittanos, Jancsó Árpád ma Miskolcon szolgál jezsuita iskolalelkészként. Ő arra emlékezett vissza, milyen fontos volt számára, hogy a hittanos közegben természetesen beszélhetett arról, hogy a papi hivatás foglalkoztatja. A kispap felelősök közül Farkas László részben épp a csücsopos tapasztalataira támaszkodva lehetett hosszú ideig a Váci Egyházmegye ifjúsági lelkésze.

 

A görögkatolikus Verdes Miklós a hittan egyik oldalhajtásaként létrejött katekumencsoportnak volt az első vezetője, jelenleg Hajdúdorogon szolgál iskolalelkészként. Hugyecz János mogyoródi plébános azt idézte fel, hogy papnövendékként mennyire jó volt a fiatalokkal együtt készülni az Egyház nagy, 2000-es jubileumára. A ma Tolcsván szolgáló Ivancsó Bazil görögkatolikus atya egyenesen azt mondta,

jobb pap lett a hittanos közösség által, mint anélkül lett volna.

Sajgó Szabolcs a Párbeszéd Háza vezetőjeként adott otthont a hittannak, amikor a Központi Szeminárium vezetőváltása miatt új helyet keresett a csapat. Ő arra mutatott rá, az a helyes emberi és bibliai magatartás, ha a másik jobbik énjére „játszunk rá”.

Jelzésértékű, hogy a találkozó két fő szervezője, Farkas Ramón és Márti a legelső idők egyik emblematikus párja, ma a Váchoz közeli Rádon építi a helyi közösséget. Rajtuk kívül több mint száz pár tagjai találtak egymásra a hittanon. Mi azonban két olyan házaspárt kérdeztünk a résztvevők közül, ahol „csak” a feleség járt a hittanra. Berényi András elmondta: ő csupán Anita elmeséléseiből ismerte a hittant, mert a házasságkötésük után rögtön vidékre költöztek, de a lelkigyakorlaton azt érezte, sajnálja, hogy nem lehetett része ennek a közösségnek. Ők nem tartoznak a csücsopos családos közösséghez, amelynek tagjai ma is évente találkoznak, de Anita úgy véli, ez a mostani lelkigyakorlat elindított bennük egy folyamatot:

szeretnének „oázissá lenni” mások számára azon a kis plébánián, ahová tartoznak.

Oszwald Ákos egy másik katolikus közösségnek volt a tagja; felesége, Gabi révén ismerkedett meg a Csücsoppal és Bíró Lászlóval, akinek azonnal a rajongója lett. A püspök „nagyon sokat adott hozzá a házasságunkhoz, a kapcsolatunkhoz, s ahhoz, hogy egy párt alkossunk, mert két teljesen különböző személyiség vagyunk” – fogalmazott. Gabi elmondta, a Csücsopban olyan barátokra találtak, akikkel bármikor jól megértik egymást, mert egy nyelvet beszélnek.

Itt gyökeret vertük, megtanultuk, hogyan kell közösségben létezni,

és Ákossal együtt úgy gondoljuk, ezt tovább kell vinni.”

Santák Csaba (a kép közepén, szürke pulóverban, a másik Csaba előtt) egyike azoknak a korábbi csoporttagoknak, aki házastárs nélkül is teljes életet élnek az Egyházban. Az ifjúsági hittanra kicsit későn, harmincéves kora után kezdett járni, egy barátja hívta el, akivel sokat beszélgetett a kereszténységről. Csaba nagyszülei között volt, aki gyakorolta a hitét, de őt nem nevelték vallásosan a szülei. A Csütörtöki csoportban tapasztalta meg az Egyház tanítását és egyszersmind a közösség erejét is, amire világi környezetben nem igazán volt módja.

Nagyon hamar találtam itt olyan embereket, akikkel bármiről lehetett beszélgetni, úgy, hogy nem ítéltük el egymást.”

 

Körülbelül egy évig a tíz-tizenkét főből álló kiscsoport jelentette számára a hittant, később pedig már bekapcsolódott a zenei szolgálatba, kirándulások, tollasozások, táborok szervezésében is lelkesen részt vett. Tíz éven keresztül járt a hittanra, s ma is tagja két olyan közösségnek, amelyek egykori csücsoposokból állnak. Itt ismerte meg a legtöbb barátját, az egyik házaspár gyermekeire ma is rendszeresen vigyáz.

Bíró László a lelkigyakorlat zárszavában arra biztatta az egykori csoporttagokat, hogy váljanak közösségek kovászává, keressék meg a környékükön élő egykori csücsoposokat, és közösen alakítsanak újabb, az ifjúsági hittan szellemiségéhez hasonlóan nyitott, befogadó családos és más közösségeket.

Kiss Ulrich jezsuita atya végig kitartott az alapító lelkivezető mellett, talán azért is, hogy e szavakhoz csatlakozva meghirdethesse: ha a Csütörtöki csoport ifjúsági hittanként már nincs is, az egykori tagok hozzák létre a csütörtöki mozgalmat. Úgy fogalmazott:

a csütörtök olyan, mint egy kettőspont, ami után sokféle folytatás jöhet.

 

A csütörtököt megelőző három nap a munkáé, de az utána következő három nap már nem ilyen egységes. A péntek a halál ideje, a szombat pedig egyenesen a nihilé; ahogyan az egyik elöljárója mondta, akkor még Jézust sem lehet megszólítani, hiszen ott fekszik a sírban. De a vasárnappal eljön a feltámadás. Át kell élni a szenvedést ahhoz, hogy a hiányban, az ürességben megszülethessen a feltámadás.

Szerző: Agonás Szonja

Fotó: Lambert Attila

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. április 23-i számában jelenik meg.