Ökumenikus sebezhetőség és átalakulás – Musa Filibus evangélikus érsek Pannonhalmán

Miután az elmúlt évben az ökumenikus kapcsolatok ritkán taglalt mögöttes kérdéseit állította középpontba, a bencés közösség idén a szinodalitás lehetőségeit és tapasztalatait kívánja megvitatni olyan kiemelkedő személyiségek segítségével, mint Alois testvér, a taizéi közösség perjele vagy Job (Getcha) pizídiai ortodox metropolita. A tapasztalatcserére készülve ezúttal a konferencia egyik főelőadóját, Musa Filibus nigériai evangélikus érseket, a Lutheránus Világszövetség elnökét mutatjuk be, az ökumenikus párbeszéddel foglalkozó egyik írásának részletével.

Az ökumenikus párbeszéd eredményei mindkét közösséget képessé teszik arra, hogy túllépjenek „az egyoldalú felekezeti megközelítéseken” (A szembenállástól a közösségig, 31).

A párbeszéd folyamatában és erőterében mindkét oldal felcserélte a különbségeket hangsúlyozó gondolkodásmódot a megváltozás iránti nyitottsággal és fogékonysággal.

Az ökumenikus hajtóerőt jól ragadta meg az Öt ökumenikus felszólítás, amelyet a reformációról való katolikus–evangélikus közös megemlékezés alkalmából 2016. október 31-én olvastak fel a lundi székesegyházban a közös imádság során. A második ökumenikus felszólítás jól írja le ezt a megtérést: „Az evangélikusok és katolikusok engedjenek a folyamatos transzformáció erejének az egymással való találkozás és a hitről való kölcsönös tanúságtétel által” (A szembenállástól a közösségig, 241). A transzformáció belső megtérés, de olyan megtérés is, amely kihat egyházi identitásunkra. A transzformáció sebezhetőség.

Fogékonyság. A Szentlélek téríti meg és nyitja ki a szíveket, elindítva őket egy egyre mélyebbre vezető utazásra az igazságban (megigazulás). A közös imádság keretében Martin Junge főtitkár prédikációjában felhívta a figyelmet: „Ugyanannak a szőlőtőnek a vesszői vagyunk. Egyek vagyunk a keresztségben. Azért jöttünk el erre a közös megemlékezésre, hogy újra felfedezzük, kik is vagyunk Krisztusban.” Amikor elkötelezzük magunkat Krisztusban való identitásunk újbóli felfedezése mellett, katolikusok és evangélikusok komolyan veszik a Krisztus testében való egységüket.

A keresztségben kapott elhívásunkhoz való hűség örömteli lemondás arról, ami elválaszt egymástól, hogy odaadóan és bátran azt keressük, ami egyesít bennünket.

Az ökumenizmus minden egyház számára parancs, és szorosan kötődik az evangélikus identitáshoz. „Evangélikusnak lenni annyi, mint ökumenikusnak lenni” – erre a kijelentésre állandóan emlékeztetjük magunkat a Lutheránus Világszövetségben. Ez az állítás meghatározza az evangélikus hitvalló örökséget, és az Ágostai hitvallás elsődlegesen tanúsítja ezt az ökumenikus célkitűzést. „Az Ágostai hitvallásnak kinyilvánított szándéka, hogy hitet tegyen az egy, szent, katolikus és apostoli egyház mellett” – fogalmaz az egyik fontos ökumenikus dokumentum. Ebben a tanúságtételben osztozunk a római katolikus egyházzal, amikor együtt törekedünk arra, hogy megértsük és megvalljuk azt az egységet, amelyet Isten már megadott.

Már az Ágostai hitvallás maga is párbeszédre hívott: annak a helyzetnek a gondos megvizsgálására szólított fel, amelyben az akkori egyház élt.

A reform utáni vágy az ösztönzője és tanúbizonysága az évtizedek óta folyó evangélikus–katolikus dialógusnak.

A párbeszédet tükröző dokumentumok között döntő jelentőségű a Közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról, mivel mindmáig ez az egyetlen olyan dokumentum, amelyet mindkét részről a legmagasabb tekintélyek hagytak jóvá és ismertek el hivatalosan, katolikus és evangélikus oldalon egyaránt. Aláírására 1999. október 31-én került sor Augsburgban. Ez a kétoldalú egyetértés a későbbiek során többoldalú megállapodás lett, hiszen más világközösségek is csatlakoztak hozzá: a Metodista Világszövetség (2006), az Anglikán Konzultációs Tanács (2016) és a Református Egyházak Világközössége (2017).

A különböző ökumenikus párbeszédek komolyan vették a kritikus (egyházi) önvizsgálatot. Az evangélikusok és a katolikusok egyaránt kritikusan szemlélik saját tanításbeli állásfoglalásaikat a történelmi összefüggések, a megújult bibliatudomány, az újabb teológiai fejlemények és korunk valóságának fényében.

A kétoldalú párbeszédek a katolikusokat és az evangélikusokat is hozzásegítik ahhoz, hogy saját teológiai kiindulási pontjaikat és a tekintély szerepét árnyaltan tudják értelmezni.

Az ökumenikus párbeszéd résztvevői „nem saját hitvallásuk megerősítésére törekszenek a dialóguspartnerek kárára, hanem inkább a különbözőségek vagy akár ellentétek mögött is meglévő azonosságokat keresik azzal a céllal, hogy áthidalják az egyházakat megosztó különbségeket” (A szembenállástól a közösségig, 17).

Szerző: Görföl Tibor

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír