Örmény egyházi elöljáró: Mindenki hallgat egy nép elűzéséről, egy kultúra lerombolásáról

Százezer örmény menekült el Hegyi-Karabahból, közülük harmincezer gyermek. Mindent hátrahagytak. Hónapokig tartó ostrom után, víz és élelem nélkül, 24–48 óra leforgása alatt menekülni kényszerültek anélkül, hogy bármit magukkal vihettek volna. Van, aki autóval, mások kisteherautóval mentek.

„A katonák behatoltak az otthonaikba. Kifosztották őket, elloptak mindent. Elpusztították az örmény nép egyházi, szellemi és kulturális örökségét is. Templomokat, emlékműveket, temetőket romboltak le... Ez gyűlölet, gyűlölet mindazzal szemben, amit Örményország képvisel. És senki nem beszél róla.”

A világnak meg kell állítania mindezt. Nem lehetséges, hogy az érdekek fontosabbak legyenek az igazságosságnál. Nem helyes hallgatni.”

Az örmény keresztény nép szenvedésére és a hegyi-karabahi konfliktussal járó súlyos humanitárius vészhelyzetre hívta fel a figyelmet Tirajr Hakobjan, a Nyugat-európai Örmény Apostoli Egyház archimandritája a római találkozón.

Hegyi-Karabah egyre inkább az Egyesült Államok, Oroszország, Európa és Törökország közötti mérkőzésnek tűnik, amelyért az a százezer ember – férfiak, nők, gyerekek, idősek – fizet meg, akiknek el kellett hagyniuk szülőföldjüket, és Örményországba menekültek. „Ott – magyarázta az archimandrita – kapnak egy kis segélyt az örmény kormánytól, de ez csak átmeneti helyzet. Ezeknek az embereknek munkát kell találniuk, új életet kell kezdeniük a semmiből.

A szemükből reménytelenség árad. »Mindent elvesztettünk« – mondják. Ezért nemcsak anyagilag kell segítenünk nekik, hanem lelkileg is támogatnunk kell őket.”

Főleg a menekülésre kényszerült, otthonuktól, életüktől elszakított gyermekek miatt aggódnak. Sok család úgy döntött, hogy nem távolodnak el a határtól, az a szándékuk, hogy ha lehetséges, egy nap majd visszatérnek otthonaikba.

Az elöljáró világossá tette, hogy ez nem vallási konfliktus, hanem területi, mert az a cél, hogy elvegyék a földet az ott élő emberektől, és eltöröljék történelmi jelenlétüket. Ennek érdekében templomokat és temetőket, történelmi emlékhelyeket vettek célba és támadtak meg. Szétszaggatták az örmény íráshoz és az örmény kultúrához való tartozás minden jelét.

Még a Susi (Şuşa) városában található ghazanchetsotsi Szent Megváltó Krisztus-katedrálist is megtámadták és lerombolták, amely a 19. század óta az örmény kereszténység szimbolikus helye. Hakobjan határozottan kérte: „Mentsétek meg örökségünket és templomainkat. Ezek részei mindannak, amik vagyunk.” A vallás mindig is „az örmény identitás alapvető eleme” volt. Az ország mindig átjáró és határvidék volt, de az Egyház erősen és szilárdan megtartotta az örmény identitást és kultúrát. Ha ma lesújtanak rá, az azt jelenti, eltörlik egy nép történelmét, létezését.

A világ joggal ítélte el Oroszországot egy független ország lerohanásáért. Amikor Azerbajdzsán tette ezt az örményekkel, a világ elhallgatott, és azt mondta, hogy rendben van – jegyezte meg az archimandrita. – Hol van az igazság? És milyen érdekek fűződhetnek az igazság elhallgatásához?”

A kép összetett. Törökország és Irán a közel-keleti háborúval van elfoglalva. Oroszország az Európába irányuló gáz- és olajszállítás útvonalainak megszilárdításában és védelmében érdekelt. „Mije van Örményországnak? – kérdezi Hakobjan. – Semmi mása, csak az identitása és a történelme. Magunkra hagytak minket.”

Egyedül Ferenc pápa volt képes arra, hogy világosan fogalmazzon. Legutóbbi – nagyra értékelt – felhívását a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testület tagjaihoz intézett beszédében tette január 8-án: „Sürgősen megoldást kell találni a térség lakóinak drámai humanitárius helyzetére, elő kell segíteni a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek törvényes és biztonságos hazatérését, és tiszteletben kell tartani az ott működő vallások kultuszhelyeit. Ezek a lépések hozzájárulhatnak a két ország közötti bizalmi légkör megteremtéséhez a hőn áhított béke érdekében.”

Az archimandrita szavai erre visszhangoztak:

A világ nem hallgathat a történtek láttán, nem rejtheti el az igazságot. Az igazságosság nem eshet túszul az érdekeknek. Ez a csend még kegyetlenebbé teszi a háborúkat, de akkor már senki sem lesz képes megállítani őket.”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Agensir

Magyar Kurír