Pap lett a szezon végén – Marczis Ferenc gyémántmiséjét ünnepelték Budapesten

Marczis Ferenc a mise során is többször megtapasztalt humorának hangot adva elmondta: csodálkozik, hogy ilyen sok új lakója van a háznak. „Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék” – volt hallható a napi evangéliumban. Rejtett dolognak indult ez a gyémántmise is, de futótűzként terjedt el a közösségekben, ahol Marczis Ferenc atya élete során szolgált – kezdte ünnepi beszédét Csépányi Gábor, az esztergomi szeminárium spirituálisa. Polgárdiba, Bicskére, Székesfehérvár-Vízivárosba, Solymárra, Pilisszántóra, Pilisszentlászlóra, Tökölre, a Baross Gábor-telepre, Nagytéténybe és Újpest-Kertvárosba is eljutott a híre, hogy Marczis Ferenc atya gyémántmisét mutat be a Magyarok Nagyasszonya Társaság női szerzetesrend által fenntartott otthonban.

Csépányi Gábor, az Esztergomi  Szeminárium spirituálisa egy tizenkilenc évvel ezelőtti augusztusi misét idézett fel, amikor valaki helyettesítette a plébánosukat Újpest-Kertvárosban. Ő fiatalként a templom végében állva hallotta, amint a friss nyugdíjas kisegítő lelkész azt mondja: „Nagyon örülök, hogy itt lehetek közöttetek. Köszönöm, hogy befogadtatok.” Mindezt teljesen magától értetődő természetességgel. Marczis Ferenc nem sokkal később szalonnasütésre hívta a fiatalokat, Csépányi Gábor és társai akkor megélhették: van egy atya, akit érdekel az ő korosztályuk. Ez is vezette arra, hogy egy év kihagyás után újra járni kezdjen az ifjúsági hittanra, Ferenc atya gyakorlatilag a papi hivatása csírájával egyszerre érkezett.

De ez a hiteles pap és hiteles papi élet nem csak őt vonzotta: a szintén koncelebráló Molnár Miklós és a harmadéves papnövendékként ministráló Faragó András papi hivatását is megerősítette a jubiláns.

Ne féljetek az emberektől! – ezt kapta és kapja a mise szónoka és sokan mások, akiket közösségre hívott Marczis Ferenc. „Ferenc atya olyan ember, aki összeköt minket, de nem önmagához köt minket, hanem Istenhez”, ám ettől még a szeretet sodrása őt is eléri, az emberek óhatatlanul megszeretik őt. Határtalan bizalom és vendégszeretet – Csépányi Gábor szerint ez jellemzi a lelkipásztort, aki az egyházmegyék 1993-as határmódosításával került a Székesfehérvári Egyházmegyéből az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szolgálatába.

„Hullámlovaglást tanultunk tőled” – Ferenc atya hatására az újpesti fiatalok azt élhették meg, hogy Isten szeretete és kegyelme mellett a legnagyobb problémák is eltörpülnek, és nekik nem kell a hullámvölgyekbe süllyedniük, hanem meg tudják lovagolni a hullámhegyeket.

Mindezt az tette lehetővé, hogy Marczis Ferenc híddá tudott válni Isten és az ember között, hogy az ember azt érezze, „mintha csak arra várt volna, hogy megérkezzem”. Ferenc atya soha nem szerette magát ünnepeltetni, de minden ünnepet, egy évben több Ferenc-napot is felhasznált arra, hogy közösséget teremtsen, és nem annyira maga, hanem Isten köré gyűjtse az embereket. „Bár ez a gyémántmise az Úr Krisztus miatt van, az ő érdeme, azért ne becsüljük le az emberi választ Isten hívására” – tette hozzá a szónok.

Most Ferenc atya hűségét az idősotthon szüreteli le, de sokan járnak hozzá az intézmény falain kívülről is. A beteg, elesett embereket látogató pap annak a tanúja, hogy Krisztus soha nem hagyja magára az Egyházat, az embereket. „Veletek vagyok a világ végéig, nem hagylak árván titeket: ezt közvetíted az itt élőknek, ez az életed üzenete” – mondta Csépányi Gábor papi mesterének.

A szentáldozás is azt mutatta meg, hogy Isten jön közénk a papokban: egy hagyományos misével szemben, amikor a hívők járulnak az oltár elé az Eucharisztiáért, itt a lelkipásztorok jártak körbe, hogy megáldoztassák az időseket.

Az áldozás után a Panis angelicus hangzott fel meglepetésként egy szép duóban, majd az intézmény lakói nevében Baktai Györgyné Médi néni adott hálát azért, hogy Ferenc atya hat éve az otthonba költözött, „a mi atyánk lett”. Megköszönte a napi rövid útmutatásokat éppúgy, mint a sokféle más papi szolgálatot, a bánatban és az örömben való osztozást egyaránt.

Az intézmény vezetője, Nagy Viktor arról beszélt, hogy az istenszeretet emberarcúságát tapasztalhatják meg Marczis Ferenc atyában az otthon lakói és dolgozói, és azt kívánta mindannyiuknak, hogy lelkivezetőjük még sok éven, évtizeden keresztül velük maradhasson.

Az ünnepelt maga csak pár rövid, de annál velősebb gondolatot mondott az elmúlt hatvan év apropóján. Felidézte, hogy amikor még teológushallgató volt, megismerkedett az iskolai színház akkori párttitkárával. „És te mivel foglalkozol?” – kérdezte a párttitkár. „Teológus vagyok.” „Mi?” „Teológus.” „És te pap leszel most, a szezon végén?”

„Jelentem, a szezon vége valahogy másképp alakult. És valóban a szezon végén vagyunk, a Golgotától kezdve. Ennek a szezonnak vége lesz, és a mi Urunk eljön, hogy az örök hazába vezessen minket. Ám addig nekünk van dolgunk, van feladatunk: az istenszolgálat, az istenszeretet” – tette hozzá útravalóul.

„Arra kérlek benneteket, hogy azt a szeretetet, amelyet a Jóisten adott, úgy éljük meg, hogy tanúságot tegyünk róla.” Marczis Ferenc a gyémántmisés áldásról, amelyet egyben adott minden jelenlévőnek, azt mondta: csak jele annak, hogy sokszor gondol mindazokra, akikhez a Jóisten küldte. „Isten éltessen mindnyájunkat!” – ezekkel a szavakkal most is közössé tette papi hivatásának ünnepét.

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír