Pécsi Rita: Tényleg megéri a népszerűség, a nézettség a rombolást?

Az ember mesélő lény. Vágyunk a történetekre, arra, hogy eligazítsanak bennünket életünk ködös, zavaros útjain is. Mert nem csupán az észhez, hanem egyszersmind a szívhez, a lélekhez is szólnak. Az elbeszélés sohasem értéksemleges; a mese szálainak szövedéke a száraz információkat mintázattá alakítja, amiből tanulunk.

Eszerint tehát az igazán hasznos hírközlés valóban tájékoztatás. Magyarán megmutatja a tájat, és iránytűt is nyújt hozzá. Ilyen a jó hír. Fény, evangélium. Ma is, amikor pedig a híradás mottója mintha az lenne: Nem fontos, hogy igaz legyen, csak nagyot szóljon. Ezt inkább a negatív hírektől várhatjuk. Ahogy Arany János írja: „A hír, ha kivált rossz, mint levegő, terjed, / Nehéz kikerülni, hogy bé ne lehelljed.”Kicsit „tudósabban” fogalmazva: minél durvább a hír, annál inkább számíthatunk nagyobb nézettségre, kattintásszámra, hiszen jobban csiklandozza a kíváncsiságot, az pedig jóleső dopamintermeléssel jár. Ám ehhez az is hozzátartozik, hogy ugyanilyen élvezet eléréséhez legközelebb kicsit nagyobb löketre lesz szükség, tehát hamar eljutunk odáig – s ma már ezt tapasztaljuk –, hogy egy átlagos időjárásjelentés felér egy drámával:soha nem látott mínuszok dermesztik meg az országot, támad a tél, (akár mínusz két fok is lehet), lecsap a gigavihar, brutális özönvíz közeleg és így tovább. Eláraszt minket a fullasztó mennyiségű jelentéktelen információ, ami nem vezet sehová, csak elhiteti velünk, hogy biztonságban vagyunk, hiszen minden apróságról tudhatunk, vagy éppen eléri azt, hogy folyamatosan borzongasson bennünket egy megfoghatatlan félelem.

Bátran kérdőjelezzük meg ezeket! Segíthet bármiben is, ha tudom, hogy Jamaicában egy autó a fának ütközött, vagy az egyszer használatos celebnek szerelmi bánata van?

Tényleg megéri a népszerűség, a nézettség a rombolást?

Úgy látszik, nincs minden szerkesztőségben kifüggesztve Pilinszky útmutatása: „Nem az fontos, hogy hányat ver a madár a szárnyaival, hanem hogy íveljen.”

Melyik hírnek van íve? Annnak, amely az evangélium illatát árasztja – mondja Ferenc pápa –, amelyik teret hagy a jó dinamikájának akkor is, amikor a gonoszt leplezi le.  A görög evangelion szó eredeti jelentése győzelmi hír, ami egyúttal a küzdelem erejét is közvetíti, hírül adja, ezért jó hír.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy meszeljünk mindent fehérre vagy rózsaszínre. Az igazság kötelez. Az információ napjainkban igazi nagyhatalommá vált. Ezért a hírhozókon, akik a tényeket történetté alakítják, mázsás felelősség nyugszik. Eleink is igen nagyra becsülték a jó krónikást, a hírmondót vagy a mesemondót. Megtévesztő áligazság ugyanis, hogy egy hír valóban lehet objektív. „Attól függ, kinek a kezében van.” Hiszen egy kosárlabda az én kezemben körülbelül háromezer forintot ér.  Michael Jordan kezében kétszázkilencven milliót. Egy bot az én kezemben arra jó, hogy elkergessem a kutyákat. Egy bot Mózes kezében kettéválasztja a tengert. Két hal és öt kenyér az én kezemben két halas szendvics: a tízóraim.

Öt kenyér és két hal Jézus kezében jóllakat ezreket. Attól függ, kinek a kezében van.

A zsák megtalálja foltját, a hír a médiáját – tartja a mondás. Ezen a téren is meg kell tanulnunk a lelkek megkülönböztetését, hogy elmondhassuk: tudom, kinek hiszek (vö. 2 Tim 1,12).

Ráadásul az ember sohasem csak azt hallja, amit mondanak neki, hanem amit a szívével lefordít magának. A tömegtájékoztatás ezért hosszú távon aligha lehetséges, mert a valódi hírközlés személyes vezetésként működik. Minden híradás egyúttal találkozás, ami az életre vezethet, de könnyen megeshet, hogy csak összezavar vagy tévútra terel, sőt, lehet, hogy egyenesen a falnak vezet. A hamisítás, az ál- és rémhírgyártás ma már rendkívül kifinomult eszközökkel dolgozik.

A hír tehát attól függ, kinek a kezében van…

Továbbgondolva mindennek a felelősségét, elmondhatjuk, hogy ma, az internet és a közösségi média mindenki számára elérhető világában gyakorlatilag mindenkiből tudósító, történetmesélő lehet és lett. Ennek eredményeként feldolgozhatatlanul és ellenőrizhetetlenül sok információ ér el mindannyiunkat, jóllehet tudjuk, hogy ez óriási mentális feszültséget kelt, aminek természetes velejárója az agresszivitás. Ez, ha kifelé zúdul, rombol, ha befelé ömlik, szorongást, pánikot, depressziót okoz. És akkor még csak a mennyiségről szóltunk.

Tegyük hozzá: nem minden történet jó. Rengeteg féligazságot, szennyes tartalmat, erőszakot, gyűlöletet „fogyasztunk”.

Haladéktalanul meg kell tanulnunk és tanítanunk megszűrni ezeket. Akár Szókratész nem eleget idézett hármas szűrőjén át:

Egy nap Szókratész egyik tanítványa a piacról hazafelé jövet megszólította a mestert:

– Tudod, mit hallottam egy barátodról?
–Várj csak! – mondta Szókratész. – Lássuk, hogy a mondanivalód kiállja-e a hármas szűrőpróbát!
– Hármas szűrő?
– Igen! Az első az igazság. Teljesen biztos vagy-e abban, hogy amit hallottál, az a tiszta igazság?
– Nem, hiszen csak most hallottam.
– Rendben, szóval nem tudod, hogy a hír igaz-e vagy sem. Lássuk a második szűrőt, a minőséget! Amit hoztál, az valami jó hír?
– Nem, épp ellenkezőleg.
– Tehát valami rosszat szeretnél mondani róla, de azt sem tudod, hogy igaz-e vagy sem. Ennek ellenére még kiállhatod a próbát, ha átmégy a hasznosság szűrőjén. Hasznos lehet-e számomra az, amit mondani szeretnél a barátomról?
– Nem, nem igazán.
– Nos, ha így áll a dolog, s a híred nem biztos, hogy igaz, nem is jó, és nem is használ senkinek, akkor miért kellene bárkinek is elmondanod?

Keressük hát az igazat, „ne csak a valódit” (József Attila).

Az életet szolgáló híreket. Felelősek vagyunk a közléseinkért és a befogadásért is. „Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást." (Iz 52,7)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír  

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. január 23-i számában jelent meg.