Pizzaballa jeruzsálemi pátriárka: Nincs más út, mint a kétállamiság

A Szentföldön eltöltött 34 év tapasztalatával a háta mögött elmondta: „Ez a legnehezebb próbatétel, amellyel szembe kellett néznünk. Bizonytalan, hogy meddig tart még ez a háború, és még inkább az, mi történik majd utána, de egy dolog biztos: semmi sem lesz többé ugyanolyan, mint volt. És most nem csak a politikára gondolok, hanem mindannyiunkra. Ez a háború mindannyiunkat meg fog változtatni. Hosszú időbe telik majd, amíg feldolgozzuk. De az is igaz, hogy a hosszú várakozás itt megszokott dolog; türelemből nincs hiány, akár jó, akár rossz időket élünk. Máskülönben hogyan is létezhetne egy olyan háború, amely különböző formákban, de már 76 éve tart.”

A latin pátriárka úgy gondolja, lehetséges a kiút ebből a drámából: „Ezen a földön – magyarázza – a múltban a bátrabbak tettek kísérleteket a béke politikai úton való elérésére, de ezek mindig felülről lefelé irányuló kezdeményezések voltak: megállapodások, tárgyalások, kompromisszumok. Mind szánalmasan elbuktak. Gondoljunk például Oslóra. Itt az ideje tehát, hogy megfordítsuk az irányt, és elinduljunk egy olyan úton, amely inkább alulról felfelé halad. Ismétlem: fáradságos lesz, de nem látok más utat.”

Vagyis „ki kell tennünk a pontot a történelemben, és mindent elölről kell kezdenünk, új, a múlttól eltérő alapokon. Azt gondolom, hogy mindaz, ami ebben a hat hónapban történt, világosan megmutatta, hogy elkerülhetetlen a kétállami megoldás. Nincs más alternatíva, mint a két állam, vagy állandósul a háború. De a két államnak belülről kell megváltoznia, újra kell gondolnia önmagát. A két társadalomnak, amely az elmúlt években radikálisan és gyorsan változott, bátran újra kell gondolnia önmagát”.

Az interjúban Pizzaballa bíboros kitért a latin plébániára menekült mintegy ötszáz fős kis keresztény közösségre is: „Kétkamionnyi élelmiszer érkezett, így végre valami tartalmasabbat ehetnek. A helyzet továbbra is nehéz, a lelki egyensúly nyilvánvalóan megingott a hat hónapos templomi bezártság után. Mindenkinek be kell kapcsolódnia valamilyen tevékenységbe az egész közösség javára, és ez azért fontos, mert eltereli a gondolataikat a jelenlegi állapotukról, a rájuk leselkedő veszélyekről és azok emlékéről, akik odavesztek. Akik nem csak azok, akiket bombák és fegyverek öltek meg, hanem azok is, akik nem élték túl a gyógyszerek és az orvosi ellátás hiányát. Különösen megrendítő Teréz anya három szerzetesnővérének bátorsága és elkötelezettsége, akik soha nem adták fel, hogy a fogyatékos gyermekekről gondoskodjanak. Remélem – zárta gondolatait –, hogy hamarosan lehetséges lesz elmenni ezekhez a testvéreinkhez, és személyesen eljuttatni nekik a szükséges segítséget.”

Forrás és fotó: AgenSIR

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír