A délkelet-ázsiai Mianmarban (korábban Burma) a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) nevű tömörülés tavaly novemberben szerzett abszolút többséget a 664 fős kétkamarás parlamentben. Ezzel tovább veszített súlyából a hatalmat évtizedeken át gyakorló hadsereg. Jelenleg az új elnök megválasztása előtt állnak. A parlament mindkét háza és a hadsereg is választ majd egy-egy jelöltet, s e három személy közül kerül ki az államfő. Ebben a helyzetben adott hangot annak a reményének Charles Maung Bo bíboros, az ország legnépesebb városa, Rangun érseke, hogy Mianmarban megerősödik a béke és a vallásszabadság. Az 51 milliós Mianmar lakosságának 89 százaléka buddhista, 4 százalék a muszlimok, 3 százalék a protestánsok és 1 százalék a katolikusok aránya.
Charles Maung Bo bíboros reményét fejezte ki, hogy újranyithatják azokat a katolikus iskolákat, melyeket a katonai junta bezárásra ítélt az 1960-as években. A ranguni érsek arra kérte a híveket, hogy nyilvánítsák ki az egyház szerepvállalásának jogát az oktatásban. „Azt várjuk a kormánytól, ismerje el az egyház jogát, hogy templomokat, kolostorokat építhessen” – mondta a bíboros.
A délkelet-ázsiai országban az 1962-es katonai puccsal kezdődött a junta uralma. Államosították a gazdaságot, a hírközlést, az ipari termelést. 1964-től 1988-ig az egyetlen legális politikai párt kormányozta az országot, ebben az időszakban Burma a világ egyik legszegényebb országává vált.
A Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) már 1990-ben is nyert a választásokon, de az 1962 óta uralkodó katonai rezsim érvénytelenítette a voksolást, elfojtotta az azt követő tüntetéseket, és újabb két évtizedre bebetonozta hatalmát, amelyet csak 2011-ben adott át Thein Szein egykori tábornok névleg civil, de a hadsereghez szorosan kötődő kormányának. Az országban ezután elindult egy reformfolyamat, amelynek részeként 2015. november 8-án, 25 év után először szabad választásokat tartottak.
Az Open Doors keresztényüldözést vizsgáló jelentésében – a holland evangélikus alapítvány minden évben összeállít egy ötven országot tartalmazó listát, hogy felhívja a világ figyelmét azokra a területekre, ahol a Krisztus-hívők különösen nehéz helyzetben vannak – Mianmar 2016-ban a 23. helyen szerepel. A keresztények és általában a vallási-etnikai kisebbségek helyzetében a nemrég lezajlott választásokat követően sem várható javulás. A kisebbségeknek ugyanis nincs parlamenti képviseletük. A választási kampány során, 2015 októberében kötött tűzszünet ellenére fokozódott a keresztények ellen irányuló erőszak.
Forrás: Vatikáni Rádió, MTI, Wikipédia, Open Doors
Fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
(té)
Kapcsolódó fotógaléria
