Régi-új nevét viseli szeptembertől a Franka, az esztergomi ferences gimnázium

Megszentelt élet – 2024. szeptember 2., hétfő | 19:36

A Franka, a ferences rendtartomány eddig Temesvári Pelbárt nevét viselő esztergomi iskolája 2024. szeptember 1-jétől visszavette az alapításakor, 1931-ben kapott Szent Antal nevet. Ez az iskola közhasználatú becenevét természetesen nem érinti.

A Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium augusztus 26-án Facebook-posztban adta hírül a döntést, amely „már jó ideje érlelődött, azonban úgy gondoltuk, hogy az új iskolai szárny átadása megfelelő alkalmat jelent ennek a lépésnek a megtételére. (...) A gimnázium új neve:

Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium.” 

A továbbiakban Bozsóky Gerő OFM A mariana provincia rövid története című munkájából idéznek: 

„Az esztergomi ferences nevelőintézet azonban teljesen ferencessé csak 1931 szeptemberében lett, mikor is nagyméltóságú Klebelsberg Kunó gróf akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyt adni kegyeskedett egy merőben újszerű, nyilvános reálgimnázium nyitására, melynek tanulói csak az internátus növendékei lehetnek.

Az iskolafenntartó rendi hatóság, tekintettel a padovai csodatevő boldog halála és szentté avatása hétszázadik jubileumi évére, Szent Antalról nevezte el, s az ő hathatós égi pártfogásába ajánlotta az intézetet” – írta Bozsóky Gerő a kezdetekről.

A Franka szeptember 2-án, hétfőn – szintén a közösségi média felületén – közreadta Varga Kapisztrán OFM, az iskola lelki igazgatóhelyettesének a Veni Sancte szentmisén elhangzott beszédét, amely a névváltoztatás kérdését is érintette.

A homíliában Varga Kapisztrán elmondta: az egykori (és immár mai) teljes nevén Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégiumban „először 1931-ben tartottak Veni Sanctét, utoljára pedig 1946-ban, mert 1947-ben már Temesvári Pelbárt nevét viselte”.

Megosztotta az akkori névváltoztatás történelmi hátterét is, így kiderült, ezt a nevet azért vette fel a Szent Antal Gimnázium és Kollégium,

mert a kommunista vezetés azt mondta: külföldi állampolgárról nem lehet iskolát elnevezni. Azt mégsem mondhatták, hogy egy szentről?!”

1948 nyarán államosították a ferences iskolát, 1950 után pedig már nem lehetett visszavenni a Szent Antal nevet. „Lehet, hogy 1990-ben kellett volna – vetette föl Kapisztrán atya –, de akkor azért volt sok más is.”

Biztosította róla a hallgatóságát, hogy Temesvári Pelbárt emlékét megőrzik, náluk továbbra is a tananyag része lesz, az iskola pedig ismét Szent Antal nevét viseli, „ugyanaz az iskola, aminek

önazonosságát nem a név azonossága, hanem az értékek azonossága adja meg,

és amelynek értékeit minden név alatt tovább akarjuk vinni és éltetni”.

Kapisztrán atya felhívta a figyelmet az iskolazászlóra, amelyen a kezdetektől fogva, több mint 90 évig Szent Antal neve volt olvasható.

A beszéde további részében kiemelte a sok-sok változást, amelyet ez a tanév hoz: visszakapják hamarosan az udvart, részlegesen megújult a gimnáziumi szárny, új épület született – és mindemellett a régi-új név. Ezután a névadó, Páduai Szent Antal programadó személyét mutatta be.

„Milyen programot ad nekünk Szent Antal személye? – tette fel a kérdést. – Egy olyan programot, ami magától Szent Ferenctől származik. Szent Ferenc ugyanis 1224-ben, abban az évben, amikor megkapta a szent sebhelyeket, tehát 800 éve, levelet írt Szent Antalnak, s ez a levél fenn is maradt. Az új épületben a bejáratnál hamarosan olvashatjátok is (még nem készült el), de úgy gondoljuk, hallatlanul fontos alapelveket fogalmaz meg benne Szent Ferenc. A levél így hangzik:

Antal testvérnek, püspökömnek Ferenc testvér üdvöt kíván! Megelégedésemre szolgál, hogy a szent teológiából előadásokat tartasz a testvéreknek. Vigyázni kell azonban, hogy e stúdium során ki ne oltsd a szent áhítat és imádság szellemét, ahogy az regulánkban áll.

Két fontos témát érint benne Szent Ferenc: a tanítás és a tanulás témáját, illetve azt, hogy azt milyen lelkülettel tegye. „Ez a levél akkor íródott, amikor Padovában és Bolognában már régóta működtek Európa leghíresebb egyetemei, és egy olyan embernek szól, aki az elérhető legmagasabb szintű képzést kapta fiatalkorában a mai Portugália területén.

S amikor azt mondja, »megelégedésemre szolgál, hogy előadásokat tartasz«, akkor a magát egyszerűnek és tudatlannak állító Ferenc (persze nem volt az!), mintegy rábólint arra, hogy a testvérek és Szent Antal életének is része legyen a tudománnyal való foglalkozás, összefüggéseiben tekintve pedig annak a legmagasabb szinten való művelése. Mintegy azt mondja: »Jól van, csináljátok!«”

Ferenc számára azonban nem önmagában a „mit?”, hanem a „hogyan?” kérdése a lényeges. Regulájában sem azt határozta meg, hogy a testvérek mivel foglalkozzanak, azt azonban meghagyta, hogy amit tesznek, hogyan, milyen lelkülettel tegyék. Antal testvér figyelmét is erre irányítja levelében: „Vigyázni kell azonban, hogy e stúdium során ki ne oltsd a szent áhítat és imádság szellemét.” Igaz ez a tanításra és tanulásra egyaránt: törekedve arra, hogy ne szakadjon el Istentől, aki Forrás és Élet számunkra. Másképp tanultak és okosak leszünk ugyan, de tudásunk töredezett marad, mert nem fogja össze Ő, aki életet és értelmet ad mindennek.

„Nézzétek, erről van szó. Csak ennyiről. De ez magában foglalja mindazt a két dolgot, ami itt nálunk hangsúlyos: a tanulást és annak hogyanját, vagy mondhatnám az iskolát és a kollégiumot, tudást és neveltséget, a világot, benne az embert és Istent.

Legyen hát ez a programunk ebben az évben is! Ehhez kérjük a tudós szent, Antal pártfogását, és hívjuk a Szentlelket! Ámen” – zárta beszédét Varga Kapisztrán.

Varga Kapisztrán beszédét teljes egészében ITT olvashatják.

Kapisztrán atyával 2021-ben beszélgettünk a Franka fennállásának 90. évfordulója alkalmából, az interjút ITT olvashatják.

Forrás: Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium Facebook-oldala

Fotó: Merényi Zita; Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium

Magyar Kurír
(vn-kv)

Kapcsolódó fotógaléria