Reneszánszát éli a rózsafüzér-imádkozás

Barna Gábor professzort a rózsafüzér-társulattal kapcsolatos kutatási eredményeiről kérdezte Kovács Ágnes, a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye sajtóreferense.

– Mind a köztudat, mind pedig a domonkos hagyomány azt mondja, hogy a rózsafüzér imádságát a XIII. században a rendalapító szent Domonkos magától a Szűzanyától kapta az eretnekség elleni eszközként. Valószínű, hogy ez a hagyomány a XV–XVI. században kapcsolódott a rendalapító személyéhez. A vallási gyakorlatban a rózsafüzér imádkozásának három formája ismert, ezek az évszázados történeti fejlődés során alakultak ki. A domonkosok által Igazi Rózsafüzér Társulatnak nevezett közösség tagjai naponta végezték a teljes rózsafüzért, a 15 titkot. Ehhez szükség volt saját templomra, kápolnára, de legalább egy rózsafüzér oltárra. Ennek egy ága a XVII. századi eredetű Örökös Rózsafüzér, ahol a társulati tagok felvállalják, hogy az év minden óráját rózsafüzér imádkozásával töltik ki. Az Élő Rózsafüzér Társulat tagjai egy hónapon keresztül egy tizedet mondanak el. Napjainkban a két utolsó imádkozási formával találkozunk. II. János Pál pápa 2002-ben egészítette ki a rózsafüzér titkait a világosság titkaival, amely szó szerint megegyezik a csíki rózsafüzérrel, amit még a két világháború között jegyeztek fel Székelyföldön. Ezt Székely László nevű erdélyi egyházmegyés pap kutatásaiból olvashatjuk.

– A nemrég megjelent Az Élő Rózsafüzér Társulat című kötetében is említi, hogy ezen imádkozási forma demokratikus jellegű társulatot takar.

– Nem volt még egy ehhez hasonló társulat, amelynek tagja lett volna pap, polgár, jobbágy. A középkorban is a legdemokratikusabb társulatnak számított. A fennmaradt iratok szerint az1495-ben Kölnben alakult társulat tagja volt a császár és a polgár is. Az 1800-as években az asszonyok számára legális kilépést jelentett a vallási élet területére. A társulat karitatív akciókat, kulturális programokat is szervezett. 1832-ben XVI. Gergely engedélyezte a rózsafüzér imádkozás új formáját;  1877-ben IX. Pius bízta a domonkosok gondjára, felügyeletére.  A rózsafüzéres pápának XIII. Leo pápát tartják, mert ő hozta a legtöbb rendeletet a rózsafüzérről.

– A rózsafüzér-társulatok csöndben működtek, nem ártott nekik a vallást eltörölni akaró hatalom?

– Nem bejegyzett civil egyesületek voltak, megmaradtak a privát szféra intimitásába rejtve a hatalomártó szemei elől. Ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy elöregedtek a társulatok, hiszen ha nincsenek szem előtt, akkor a fiatalabbak honnan szerezzenek tudomást róla? Nem volt erős az utánpótlás.

– Anyáról leányra szállt.

– Igen, ezt elmondhatjuk, de már apáról fiúra nem hagyományozódott. Kunszentmártonban, szülővárosomban, 1851-ben alakult meg az első társulat, s 15 év elteltével már 1800 tagja volt, több férfi csoporttal. Minden családból tartozott valaki a közösséghez, de az is előfordult, hogy egy egész család tag volt. Majd a társulat elnőiesedett. A XIX. században külön férfi, később vegyes, aztán csak női csoportokkal találkozhatunk. Ennek részben az az oka, hogy a századfordulón sok új vallási társulat alakult, ami egyrészt a közéletben ténykedő férfiakat célozta meg, másrészt megszólította a fiatalokat (a Kalot, a Kalász). A két háború közti időszakban óriási hatású volt, sokszázezres tömeget megfogott. 1945–46 után eltűntek az egyesületek, a rózsafüzér imádkozása nem szűnt meg, de csak a templomok és a otthonok falai között lehetett imádkozni.

Ennek egyik oka, hogy 1950-ben, mivel az új hatalom megszüntette a szerzetesrendeket, a domonkosok is illegalitásba kényszerültek. A domonkosok 1877 óta felügyelték a rózsafüzérrel kapcsolatos ügyeket, de a rendjük megszűnésével gazdátlanok lette a rózsafüzér-társulatok, viszont túlélték a nehéz időket.

– Mit jelentett a domonkosok felügyelete?

– A domonkoson nagyon aktívak voltak. Missziós tevékenységet folytattak, előadásokat, lelkigyakorlatokat tartottak. A két háború közti időszakban a domonkos kézben volt Boldog Margit domonkos szerzetesnő szenttéavatási ügye. A domonkosok, különösen Bőle Kornél, hihetetlen jól szervezett minden társadalmi rétegre és településtípusra kiterjedő akciót szerveztek annak érdekében, hogy minél több imameghallgatást jelenthessenek, imádságakciókat, áldozási akciókat szerveztek, és ez nem ment anélkül, hogy egy-egy domonkos meg ne jelenjen kicsi falvakban, városokban. 1885-től 1944-ig folyamatosan megjelentették, 1920-ig A legszentebb Rózsafüzér Királynője címmel, majd a Rózsafüzér Királynéja címmel a rózsafüzér-társulat folyóiratát.  Ennek is köszönhető, hogy a rózsafüzér ma ismert formája olyannyira népszerű lett, hogy abban az időben több mint egymillió tagja volt a társulatnak Magyarországon.

– Találkozott érdekességgel?

– Igen. A rózsafüzér-társulatok sok helyen önálló halotti temetkezési egyletet alapítottak. Nem tagdíjat kellett fizetni, hanem kiszámolták, hogy a tagoknak mennyi befizetést kell tenniük, hogy haláluk után a hátramaradottaknak átadhassák azt az összeget, mely fedezte a temetési költséget, és maradt is belőle, hogy a családot egy kicsit megsegítették. Egy ilyen temetkezési egylet általában 5-600 tagú volt. Ennek révén elviselhető volt a temetkezési költség. Ez a szokás még a szocializmusban is élt.

Sok helyen megvan még az szokás, hogy a társulat tagjai elmennek a társuk temetésére, több helyen ráteszik a koporsóra a nagy rózsafűzért, jelezve az elhunyt társulati tagságát. Ez a szolidaritásnak olyan szép szimbólum, amit mindenki lát.

– A rózsafüzér-imádkozás reneszánszát éli.

– Az időseknél feltétlenül. Ahogy haladunk előre az életkorunkban, a fiatal és középkorunkban kialakított társadalmi és kapcsolathálóink fokozatosan beszűkülnek, legöregebb korunkra egyedül maradunk. Ugyanakkor ez a fajta imádkozás kapcsolathálót jelent a világgal, az Egyházzal. Még egy oka van a népszerűségének: annak ígérete, hogy halálom után is lesz valaki, aki imádkozik értem – mert a társulat a közösség élő és meghalt tagjáért szentmisét mondatnak minden évben, a temetésére elmennek, ott imádkoznak. Ez a remény biztonságát adja a társulati tagnak, hogy még a halála után is imádkoznak érte. Egy keresztény embernek ennél nincs fontosabb reménye.

A fiatalok ezt meditatív jellegű imádkozásnak tartják, amely ma különösen vonzó, mert el lehet csöndesedni, számukra kicsit monoton, mégis Isten közelébe kerül az ember. „Zörgessetek és ajtót nyitnak nektek” (Mt 7,11) – az, hogy sokszor mondjuk, vég nélkül, az azt is jelenti, hogy annyiszor kopogtatok.

Kovács Ágnes/Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye/Magyar Kurír