Robert Sarah – Nicolas Diat: Esteledik, a nap már lemenőben

Sarah bíboros úgy látja, hogy a mai ember viselkedése hasonlít Szent Péternek az Úr szenvedéstörténetében mutatott gyávaságához, amikor háromszor tagadta meg Jézust. Péterhez hasonlóan a modern világ is ezt tette, teszi. „A mai ember fél Istentől, fél tanítványává lenni, fél mások tekintetétől”, és Péterrel együtt vallja: „Nem akarom ismerni Istent.” Péter azonban, miután árulását követően Jézus rátekintett, megrendült attól, hogy mennyi szeretet és irgalom, egyúttal szemrehányás és igazság van ebben a tekintetben, és keserves zokogásra fakadt, bocsánatot tudott kérni. Robert Sarah attól tart, hogy a mai ember „abbéli félelmében, hogy Krisztus szelíd tekintetében meg kellene látnia saját arcát, inkább elfordítaná szemét és bezárulna előtte”. Ám ha elveszítenénk a szemkontaktust Krisztussal, oda jutnánk, ahova Júdás: a teljes reménytelenségbe. A hit mai válsága éppen ebben áll: „Nem akarunk feltekinteni arra, aki megfeszíttetett értünk, inkább az öngyilkosságba menekülünk.”

Ez a kötet – szerzőjének szándéka szerint – a modern világhoz intézett felhívás szeretne lenni, hogy korunk embere akarjon találkozni Jézus pillantásával, és végül képes legyen elsírni magát előtte. Mivel a keresztények ma „rettegnek, ingadoznak, kételkednek”, Sarah bíboros azt szeretné üzenni a hűséges keresztényeknek és papoknak: „Ne kételkedjetek! Szilárdan tartsatok ki a tanítás mellett! Tartsatok ki az imádságban!”

Az afrikai bíboros rémisztőnek nevezi a papok által elkövetett szexuális visszaéléseket. „Minden egyes ilyen leleplezés tőrt döf a szívünkbe, az Egyház iránti hűségünkbe.” Idézi Szent VI. Pál pápát: „a sátán füstje beszivárgott az Egyházba, és egyre jobban eláraszt bennünket. Az Egyháznak a világosság helyének kellene lennie, mégis a sötétség fészke lett. Békés és biztonságos családi otthon helyett rablók barlangjává lett!” S bár sok a hűséges pap, aki mindennap „figyelmes pásztorként, gyengéd atyaként” viselkedik, Isten emberei közül egyesek „a gonosz ügynökeivé lettek…, meggyalázták a minden gyermekben jelen lévő Jézus Krisztus képét”. Sarah bíboros azonban megvilágítja: az a válság, amely mind a papságot, mind pedig a világot érinti, alapjában lelki válság, a hit válsága, „a romlottság és az árulás, vagyis Júdás misztériuma”. A Nyugat jelenleg azt éli át, amit a pusztai atyák a déli ördög kísértésének neveztek, ami a nap közepén érkezik, amikor a forróság a legnyomasztóbb, akkédiának hívták, ami egyfajta depresszió, elernyedés, lelki kimerültség. Ez a kedvetlenség, szomorúság éppen akkor vesz erőt az emberen, amikor a lélek az előtt áll, ami a legnagyobb boldogsága kell, hogy legyen: az Istennel való bensőséges kapcsolat előtt. Az ilyen lélek nem örül többé annak, hogy ismeri és szereti Istent. Mást szeretne tenni, „Inkább mindent, mint Istent… az Isten adományával szembeni szomorúsága undort szül benne minden iránt, ami őt közelebb hozhatná Istenhez”. A Nyugat hanyatlásának legfőbb oka, hogy a keresztények nagy többsége elhagyta küldetését, „többé már nem néznek az égre. Új paradigmák foglyai lettek. Világiassá váltak.”

A papokat illetően a könyv szerzője úgy tapasztalja, hogy egyesek attól félnek, idegennek tűnnek a világban, ezért hasonulni igyekeznek a világhoz. Pedig csak egyetlen dolog számít, az imádság. A lelkipásztor tevékenységének egyetlen mércéje Isten. „Papnak lenni ugyanis elsősorban nem egy munkakört jelent, hanem részvételt a megfeszített Krisztus életében.” A túlzott aktivizmus „elsorvasztja a lelkét, és meggátolja abban, hogy helyet hagyjon magában Krisztusban”, és emiatt nem tudja átadni a híveknek Krisztus határtalan szeretetét.

Robert Sarah vallja: a valódi változáshoz nem elég az intézményeket és a szokásokat megreformálni, mindezeket megelőzően a lelkünkben kell megváltoznunk, „a szellem és a szív legmélyén, a meggyőződés és a lelkiismeret irányultságának szintjén. Vagyis lényegében az Istenhez való viszonyulásunknak kell gyökeresen megváltoznia.” Az egyetlen gyógyír az imádsághoz való visszatérés marad, „mert ez belső erő és energia, amelynek maga Isten a forrása”.

Sarah bíboros kiemeli: még sosem volt ilyen szükségszerű, hogy hitben „erősek, erélyesek és megingathatatlanok legyünk!” Olyanok vagyunk, mint a tanítványok a keresztre feszítés után, nem értenek semmit, kétségbeesnek, a hitük szétporlad, elárasztja őket a szomorúság, úgy érzik, minden elveszett. „Mi is. Látjuk a hatalmasok kapzsiságának kiszolgáltatott világot. Úgy látszik, az Egyházat elönti az ateizmus szelleme. És lám, egyes pásztorok még el is hagyják nyájukat. Az akolt feldúlták.” Mi is Emmausz felé vesszük az irányt, a semmi felé, megyünk, de nem tudjuk, hová. És akkor egy ember csatlakozik hozzánk, és az írásokra hivatkozva megmagyarázza, hogy mindennek úgy kellett történnie. „Hát nem ezt kellett elszenvednie Krisztusnak, hogy bemenjen az ő dicsőségébe?” A titokzatos ember szavai „megvigasztalnak és újraélesztik hitünket. Bizonyosságának ereje és tekintetének szelíd jósága egyszeriben száműzi magányunkat… Szívünk lángol, amikor te beszélsz hozzánk. Maradj velem, Uram, mert esteledik, a nap már lemenőben” (Lk 24,13–35).

A kötet írójának összegzése: az emberiség túlélésének egyetlen reménysége visszatérni ahhoz, aki azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság, az élet” (Jn 14,6).

A rendkívül gondolatgazdag, lelkünket felkavaró, de végkicsengésében reményt sugárzó kötetet Barsi Balázs OFM fordította.

Robert Sarah – Nicolas Diat: Esteledik, a nap már lemenőben
Szent István Társulat, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír