Rosszkedvük tele – Gondolatok a Fekete pont című filmről

Nem voltunk sokan az osztályban – ez éppen egy demográfiai hullámvölgy időszaka volt –, ennek ellenére a napok múltával egyre inkább kezdett kicsúszni osztályfőnökünk lába alól a talaj. Az volt a legkevesebb, hogy az órán beszélgettünk, forgolódtunk. Volt olyan gyerek, aki a pad alatt csúszott-mászott, az iskolatáskákból pedig kuckót épített a terem végében. Mindezt az óra kellős közepén. Tanító nénink fél évig bírta, új osztályfőnököt pedig csak másodikra kaptunk. Ildikó néni – az ő nevére már emlékszem – szintén kezdő volt, de ő hamar elkapta a fonalat. S miközben tartotta magát az előírt szabályokhoz, új módszereket is bevetett. Nem csak mi szerettük meg, a kollégái tiszteletét is kivívta.

Persze mindenki járt iskolába, vannak tapasztalatai arról, hogyan működik a diák-tanár-szülő hármasának dinamikája. Valószínűleg nem tévedek, ha azt gondolom, Szimler Bálint is volt diák – az egy másik kérdés, hogy hol –, Fekete pont című filmjének cselekményébe talán a saját élményeit is beleszőtte. Az is igaz, hogy a sztori nem túl bonyolult. Palkó (Paul Mátis) családja Berlinből költözött haza, így új tanulóként kerül be az 5/c osztályba. Bár lesznek barátai, valahogy mégsem találja a helyét, és viselkedésével a tanárok sem tudnak mit kezdeni. Az órán fegyelmezetlen, ezért a tanárnő kiküldi a folyosóra, ő meg szépen hazaballag. Ebédjét rendszeresen odaadja az udvari kóbor macskának. Egy nap pedig elhatározza, hogy nem szól egy szót sem. Különös viselkedésének megkoronázása, amikor felmászik egy gesztenyefa tetejére, ahonnan a tűzoltóknak kell leszedniük.

A film másik főszereplője az új osztályfőnök, Juci néni (Mészöly Anna). Míg a többi tanár inkább a tekintélyerősítő módszer híve – egyikük például a gyerekekkel tartatja nyilván az általa kiosztott fekete pontokat –, ő inkább játékkal próbál közel férkőzni a diákokhoz. Az egyik órán például lábdobogás- és ordításgyakorlattal indít, ami persze nem tetszik a szomszédban tanító kollégájának. A tantervtől is bátran eltér, ezt pedig egy szülő nem hagyja szó nélkül. Amikor Palkó elnémul, Juci néni segítséget kér az igazgatótól, de csak szidalmakat kap. Egy alkalommal a türelmét vesztett tornatanár (Kovács „Dadan” Ákos) tettlegességgel próbálja rávenni Palkót a büntető nyusziugrások végrehajtására. Juci néni, aki tanúja volt az esetnek, azon morfondírozik, hogy feljelenti a kollégáját. Vagy nem. Vagy mégis.

A történet egy lerobbant lakótelepi iskolában játszódik. Az elhanyagoltságot jelzi az is, amikor váratlanul lepottyan egy ablak az udvarra. A film során többször is láthatjuk, hogyan próbálja megoldani a pótlást a pipogya technikatanár: mestert hív, tárgyal a fenntartó tesze-tosza képviselőjével, majd egy oktatóvideó segítségével maga akarja beüvegezni.

Elsőre tehát úgy tűnik, ez a film a hazai iskolarendszer elé tart görbe tükröt, elsősorban a poroszos módszereket bírálva. Nem véletlenül hangzik el a filmben Petőfi Sándor A természet vadvirága című verse: „Nem verték belém tanítók / Bottal a költészetet, / Iskolai szabályoknak / Lelkem sosem engedett.”

Ám ha jobban elmélyedünk a látottakban, kezdünk kételkedni. Már az is gyanús, hogy nem lehet meghatározni, mikor is játszódik a film. A tanári szobában zajló eseményekbe is bepillantást nyerünk, de valahogy ez sem stimmel. Annak, hogy mindez tipikus-e, persze csak a pedagógusok a megmondhatói, ám az biztos, hogy egy szülői értekezlet – legalábbis a magam tapasztalatai alapján – nem úgy zajlik, mint amit elénk tárnak. Az ábrázolt, személyeskedéssel terhelt szóváltás eleve úgy van megkomponálva, mintha a felmerülő dilemmát nem lehetne megoldani. Az is teljesen szürreális, ahogyan Juci nénit az első órán fogadják a gyerekek. A tanárnő lelki érzékenységgel átitatott módszerei elsősorban annak rokonszenvesek, aki nem látott még ötödikes diákot. Az így viselkedő pedagógust ugyanis a gyerekek megeszik reggelire. Palkó magatartását egyáltalán nem lehet azzal megmagyarázni, hogy nem neki való a hazai iskolarendszer. Ráadásul a szüleivel sem egyeztet senki, márpedig egy problémás gyerek esetében ez lenne az első lépés.

Akkor mit látunk valójában? A csapda ott rejlik, hogy pont amiatt próbáljuk meg az iskolarendszer felől értelmezni a filmet, mert rezonálunk a hangulatára, mert bizonyos részletek, jelenetek ismerősnek tűnnek. Ám ha fordítunk rajta egyet, és metaforaként tekintünk rá – mint ahogyan Juci néni értelmezi a Petőfi-verset –, a fent említett ellentmondásokra is magyarázatot találhatunk. Az időbeli és térbeli meghatározatlanság arra utal, hogy ez a film valójában a társadalom, ráadásul a mai társadalom működéséről szól. A roskatag iskolaépület mellett a tanárok viselkedése, a szülők kapcsolata, a közöttük zajló párbeszédek is túlmutatnak önmagukon. A semmiben lebegő Palkó vagy a kollégái között esetlenül mozgó Juci néni azokat szimbolizálja, akik nem találják a helyüket manapság. Az indok nélkül kirúgott tanár esete ugyanúgy mögöttes tartalommal bír, mint a leesett ablak körüli mizéria. Vagyis, miközben a néző a saját iskolás élményeit felidézve elmereng a film részletein, észrevétlenül egy hangulat bűvkörébe kerül. Ami nem is biztos, hogy a sajátja, hiszen a mai magyarországi értelmiségiek egy része az, aki Palkóként nem érzi jól magát, aki számára a világ olyan, mint ez az iskola. Úgy látják, telnek az évek, ám rosszkedvük tele valahogy soha nem akar elmúlni.

Mindenkinek szíve joga rosszul érezni magát a világban. Mint ahogyan az is, hogy a művészet segítségével kifejezze aktuális közérzetét. Ám ne feledjük, lesznek azért olyanok, akik másként emlékeznek a diákéveikre, pedagógusaikra, de magára az iskola épületére is. És akadnak olyanok is szép számmal, akik nem ilyennek élik meg a világot, akik számára évről évre beköszönt a nyár és az ősz is, de legfőképp a tavasz.

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. február 23-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.