Szabó József László: Élménykönyv – Papi patika

A sok életrajzi adatot tartalmazó kötetből kiderül, hogy László atya számára kamaszkora óta a „napfelkelte” Jézus Krisztus. „Az Életnek, a Szeretetnek és az Igazságnak az egyetlen forrása, amelyet egyre jobban meg kell közelíteni.” Szerinte csak addig lehet csodálni Buddhát, Mohamedet és az új világ ígéretével házaló utópistákat, amíg meg nem ismerjük a Názáreti Jézust. „Jóllehet, a régi ember rendre felülkerekedik bennem, de Ő, aki szeret és meghívott, újból és újból feloldozza megkötözöttségemet. Látja, hogy én nem akarom őt elveszíteni, ezért hű az én hűtlenségeim ellenére is.”

Szabó József Lászlónak ambivalensen alakult a viszonya szüleivel. Édesanyja Dunakeszin született, ötödik, nem várt és nem kívánt gyermekként. Szobra deportálták. Egy bábaasszony és egy csendőrtiszt alkotta gyermektelen házaspár fogadta örökbe, de a családjától való elszakadást mindvégig fájdalomként élte meg. A nevelőapja hamarosan Budapestre költözött, egy színésznővel állt össze. László atya édesanyja a nevelőanyjánál maradt, de gyorsan levált róla, már tizennyolc évesen férjhez ment. Mivel az anyaság túl nagy kihívást jelentett számára, az apa pedig bohém természet volt, a kötet írójának öccsét bábaasszony nagyanyja, őt pedig az apai nagyszülők nevelték. László atya minden gyermekkori emléke a nagyszülők házához kötődik emiatt. Nagyapjától hallotta először a mondatot: „Imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna és cselekedj úgy, mintha minden rajtad múlna.” Szabó József László akkor még nem tudta, hogy ez a mondat Szent Ágostontól származik. Elismeri: bár gyermekkorától egyik vezérelve volt, a sorrendet gyakran elvétette. Nem titkolja, hogy a földi világon az emberek közül nagyapját szerette és tisztelte a legjobban. Egy-egy nehézség közepette mindig eszébe jut: „Mi ez ahhoz képest, amit nagyapa kibírt Szibériában!” Hat évig raboskodott ott, de soha nem engedte szidni az oroszokat, mindig azt mondta: „Egy külföldön képzett széltoló szabadította rájuk a bolsevizmust. A bolsevizmus a rossz, nem az orosz nép. Az orosz ember jó.” A nagyapja rengeteget olvasott és mesélt, így aztán Szabó József Lászlónak a világ nagyon korán olyan hely lett, ahol ő dönti el: a jó vagy a rossz oldalra áll-e, ám a nagyapja arra is odafigyelt, hogy az unokája ne ossza fel az embereket angyalokra és ördögökre. Amikor ő kamaszként elindult Szegedre, a középiskolába, azt mondta neki: „Az élet legfőbb értéke és élménye, hogy megismerhetjük Jézust és általa az Istent.”

A szerző szinte csodálkozva teszi fel a kérdést: hogyan lett pap? Kifejti: a szétzilált családi helyzete, az anyahiány, a sérüléseknek kitett élete inkább az elzüllés felé predesztinálta volna. „Nem emlékszem anyai ölelésre. A szeretet nem élmény volt, hanem bizonyosság, amit a rólam való gondoskodás táplált… Kicsi gyermekként azonban nagyanyám a hit világához kötött, valószínűleg sokat imádkozott értem.” Szabó József László lényegesnek tartja azt is, hogy Szobon a káplánok sűrűn váltogatták egymást, és kamaszkorának vezetői lettek.

A kötet írójának visszaemlékezései szerint tizennégy éves korától kezdve minden döntést neki kellett meghoznia az életében, magányos küzdő lett. A túltengő igazságérzetet jellemnek gondolta, amit mindig nagyra tartott, így aztán rendre a saját „jól felfogott” érdeke ellen döntött. „Úgy éreztem, akkor állok az igazság oldalára, és akkor vagyok jellemes.”

Szabó József László gyakorlott pedagógus, és gyakran felteszi a kérdést: miért nem tud tanúságot tenni az Egyház mellett az a fiatal, aki nyolc, sőt tizenkét évig egyházi iskolában tanult? Miért nem számíthat rá az Egyház? Szerinte keresni kell az okát, hogy miért nem hat jobban az Egyház a világra, a társadalmakra. Ezt megelőzően azon is érdemes elgondolkozni, hogy miért olyan csekély az Egyház hatása a keresztényekre. Európában rohamosan csökken a keresztények száma. „Miért a kultúrpolitikusok és a hagyományőrzők hirdetik a keresztény értékrend védelmét ahelyett, hogy azt maguk a keresztények élnék tanúságtevő módon a világ elé? Miért nem tanúskodnak az egyházi iskolában érettségizett fiatalok kortársaik körében Jézusról és az Egyházról?” A szerző figyelmeztet: minden megosztottság, vetélkedés, veszekedés, haragtartás, bosszút tervezgető sértettség nem az igazságot mutatja, hanem csak és kizárólag az illető egyén pszichikai állapotát. „Lehangoló emberi természetével hangoskodik, amely még nem öltötte magára a krisztusi természetet. Állandó közlési kényszerben van, holott a mondandója igencsak sekélyes.” Szabó József László leszögezi: az álszenteskedést elutasítja a világ. Nincs köze a szeretethez. Az Atya, amikor a világra tekint, Jézust szereti benne, és valójában ez a szeretet titka. Az élet csak a szeretetben marad fenn. Ha erről nem tanúskodnak a keresztények, fölöslegessé válnak. „Önző, önféltő, számítgatóan humanista ember van bőven. Nem az ő számukat kell gyarapítanunk.” XIII. Leó pápa 1902-ben leírta: „Veszedelmes tévedés azt gondolni, hogy az Eucharisztia vételének az a célja, hogy elérjük az egyéni nyugalom állapotát, amit aztán egy magasabb rendű vallásnak vélünk.” László atya hozzáfűzi: az igazság és a szeretet között olyan kölcsönhatás van, hogy egymás nélkül nem is tudnak létezni. Ha valaki túl gyorsan, kevés fáradsággal, önmaga jelentős korlátozása nélkül akarja kimondani és képviselni az igazságot, azt csak a szeretet rovására teheti meg. „Ha valaki számára elsődlegessé válik a konszolidált élet, ha a lelki kellemet és a gondoktól mentes élethelyzeteket keresi, akkor valószínűleg semmit sem értett meg a nyolc boldogság jézusi tanításából. Folyamatosan félreértelmezi Jézust.”

A kötet írója szerint a nyílt társadalom elmélete nem a szabadságról szól, hanem az ember szabad, újfajta gazdasági felhasználásáról, pedig az ember legfőbb törekvése nem a fenntartható gazdaság, „hanem a fenntartható szeretet kell hogy legyen. Enélkül nem lesz az élet sem fenntartható”.

Szabó József László: Élménykönyv – Papi patika
Kairosz Kiadó, 2023

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír