Szakmai találkozót tartottak a gyöngyösi Ferences Rendi Autista Segítő Központban

Megszentelt élet – 2021. július 29., csütörtök | 10:46

Szakmai találkozónak adott otthont a gyöngyösi Ferences Rendi Autista Segítő Központ (ASK) július 15-én. Az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) által szervezett esemény fő célja az új Országos Autizmus Stratégia megalkotásáról való egyeztetés volt, valamint az, hogy a résztvevők megismerhessék az ASK működését.

A találkozó elején Heim-Horhi Anett, az AOSZ szakmai vezetője elmondta, hogy ezzel a rendezvénysorozattal – amely során bejárják az autizmusellátást végző intézményeket – szeretnék elérni, hogy a kollégák megfigyelhessék és elsajátíthassák egymás jó gyakorlatait. „Az a munka, ami itt, az ASK-ban folyik, mindannyiunk számára példa lehet” – tette hozzá.

Az intézményt bemutatva Szabó József OFM lelki igazgató tartott beszámolót az ASK történetéről. „A ferencesek már az 1330-as évek közepén letelepedtek és kolostort alapítottak Gyöngyösön. Ez a rendház nagyon sokáig – a város helyzetéből adódóan is, mivel a hegy és az Alföld találkozási pontján áll – fontos szerepet töltött be: mondhatjuk, hogy egy időben ez volt a rend hazai központja. Egészen 1950-ig itt volt a szalvatoriánusok (az akkor Magyarországon működő ferences tartományok egyike) szemináriuma, itt tanult Paskai László bíboros is. Amit nem sikerült a törököknek, az sikerült Rákosinak: 1950-ben egy rendelettel elűzte innen a ferenceseket. Az épületet teljes egészében csak 1998-ben kaptuk vissza, és nagy kérdés volt, hogy mi legyen a sorsa. Ekkor sietett segítségünkre a Jóisten egy régi ismerős személyében, aki egy autizmussal élő gyermek édesapja…”

Megfogalmazódott az igény egy olyan intézmény kialakítására, ahol az autizmus miatt válságba kerülő családok kaphatnak segítséget. Bár a megvalósítás pontos koncepciója csak évekkel később alakult ki, ez a gondolat indította el az ASK megalapítását.

„Ebben a vállalásban nagy előnyt jelentett, hogy rengetegen támogattak minket benne: különböző segélyszervezetek, Harrach Péter, a Szociális és Családügyi Minisztérium akkori vezetője, illetve nyugatról is sok segítséget kaptunk. Az alapító okirat végül 1999 októberében született meg” – idézte fel József atya. „Azt hiszem, hogy a Jóisten humora megmutatkozik ebben a történetben. Mi, ferencesek úgy álltunk hozzá Gyöngyöshöz, hogy szeretnénk valamit kezdeni az épülettel, és végül a mai napig az egyik legfontosabb szolgálatunk talált meg minket itt: az ASK-ban valóban a legkiszolgáltatottabb embertársainkat segíthetjük.”

Az ASK jelenlegi igazgatója, Kis Erzsébet folytatta az intézmény bemutatását. Az Autista Segítő Központ 2001-ben kapta meg a működési engedélyét: először a Fogyatékos Személyek Otthona alakult meg tíz fővel, majd a Fogyatékos Személyek Gondozóháza. Az általános iskola 2003-ban kezdte meg működését. „Ekkor ismerték fel, hogy nem elég a gyerekeket a szociális szférában elhelyezni, jó volna az iskolai képzésüket is biztosítani. Ez is mutatja, hogy a teljes elképzelés a kezdetekkor még kiforratlan volt, minden lépésről lépésre alakult ki. A ma is létező intézményegyüttes a karácsondi lakóotthon indulásával vált véglegessé, 2008-ban. Azóta tehát ebből a négy tagintézményből áll az ASK.”

Áttérve a központ jelenlegi működésére, az igazgató a különböző gyakorlatokat, mindennapi szokásokat és szabályokat mutatta be. A gyerekek pontos napirend szerint élnek: a szociális munkatársak már kora reggel ott vannak az intézményben, segítenek a reggeli rutinban, valamint ők maguk is bemennek az iskolai csoportokba a diákokkal.

„Ez azért nagyon jó, mert így a szociális dolgozó látja azt a munkát, amit a gyógypedagógus végez. Ennek pedig azért van kiemelt jelentősége, mert az autizmussal élő gyermek a nap 24 órájában autizmussal él, és az állandóság és a következetesség nagyon fontos neki.”

A diákok minden év szeptemberében felmérést írnak, amelynek eredményei alapján a pedagógusok fejlesztési terveket dolgoznak ki: mindenkire egyénileg, olykor negyven oldal terjedelemben. A mindennapokban – az ezen tervek alapján meghatározott – személyre szabott írott vagy rajzolt napirendek, kommunikációs kártyák és folyamatábrák, valamint egyéb eszközök segítik a gyerekeket a tájékozódásban.

A bemutatót Zólyomi Viktória, a szociális gondozás vezetője folytatta, aki az önellátás fontosságáról is beszélt: „Alapvetően az a cél, hogy amikor a fiatalok kikerülnek az intézményből, akkor nagyon stabilan el tudják látni magukat. Olyan egyszerű dolgokra kell gondolni, mint a ruhahajtogatás, az öltözködés és vetkőzés, a mosakodás, wc-használat... Egész évben a pedagógusok által elkészített fejlesztési tervek alapján dolgozunk, amelyek havi bontásban tartalmazzák a haladási naplót.”

A résztvevők ezután bejárhatták az intézményt. A termek bemutatása közben Kis Erzsébet hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy a diákok megtanulják, hogy szabályok vannak. Egy tanórán például ugyanúgy a padban kell ülniük, mint egy hagyományos iskolában. Emellett – bár van iskolaorvos –, ha valakinek ellátásra van szüksége, akkor időnként a városi rendelőbe mennek, hogy a gyerekek szociális képességei ezáltal is fejlődhessenek.

A nap második felében Kővári Edit, az AOSZ elnöke vezetésével rövid bemutatkozást követően az új stratégiáról értekeztek a résztvevők. A második Országos Autizmus Stratégia megalkotásának előzményeként Kővári Edit, valamint Csonka Gábor, az AOSZ alelnöke 2019-ben tett látogatást Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszternél, akivel szakmai és érdekvédelmi együttműködésben állapodtak meg. 2020 júliusában pedig hivatalosan is megalakult az a bizottság, amely a kormány támogatásával kidolgozza majd a második Országos Autizmus Stratégiát.

Kővári Edit a beszélgetés elején kiemelte: „Célkitűzéseink közé tartozik, hogy az autizmussal élők számára elérhetőek legyenek a különböző alapszolgáltatások, emellett pedig az is, hogy a családok életében is minőségi változások valósulhassanak meg. Az a legfontosabb, hogy egy autizmussal élő ember is megkapjon mindent, amire szüksége van, akár egy intézményben, akár a családjával él.”

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány köznevelési intézményei közé tartozik a gyöngyösi Autista Segítő Központ, amely egyike azon helyeknek, ahol országos szinten is magas színvonalú foglalkoztatás folyik, és családias légkörben nyújtanak folyamatos segítséget autizmussal élő embertársainknak. Az ASK működését a Ferences Alapítvány támogatja, adományozásra is az ő honlapjukon keresztül van lehetőség.

Erről bővebben ITT olvashatnak.

Az Autista Segítő Központ honlapja IDE kattintva érhető el.

Forrás: Ferencesek.hu

Fotó: Ferences Média

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria