Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító

Szalézi Ferenc Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez.

Ferenc a La Roche-i és az annecy-i kollégiumokba járt, majd 1562-től a jezsuitáknál tanult Párizsban. Mikor 1588 nyarán a vallásháborúk miatt Párizs környéke bizonytalanná vált, apja visszahívta Savoyába, majd Padovába küldte, ahol a család akarata iránti engedelmességből jogot tanult, személyes érdeklődésének kielégítésére pedig teológiát. 1591. szeptember 5-én elnyerte a jogi doktorátust, majd egy római és egy loretói zarándoklat után 1592 tavaszán visszatért Savoyába.

Ekkor már szilárd volt elhatározása, hogy pap lesz, ezért visszautasította a házasságot, melyet családja előkészített számára. Nagybátyja, Szalézi Lajos kanonok segítette elhatározását. Ferencet 1593. december 18-án szentelték pappá.

Először Thono vagy Chablais vidékének lelkipásztori ellátását bízták rá, egy olyan területét, amelyet erőszakkal térítettek kálvinista hitre. Ferenc kivette a részét a felekezetközi párbeszédből, nyilvános vitákat tartott és röpiratokat szerkesztett, amelyeket később Viták címen összefoglalt. Hatására sokan megtértek. A sikerek nyomán a püspök Ferencet kinevezte segédpüspökévé. 1602-ben püspökké választották.

Ettől fogva Ferenc minden erejét a hegyvidéki püspökség lelkipásztori feladataira mozgósította. Személyre való tekintet nélkül egyaránt szolgálatára állt a nemeseknek, a polgároknak és a parasztoknak. Mindenkinek mindene lett. Kortársai teljes joggal látták benne a tettre kész, kötelességének élő püspök eszményképét.

Egy történet szerint egy nemesi származású, goromba ember valami miatt különösen gyűlölte Szalézi Ferencet. Szolgáival és kutyáival fölvonult a püspök háza elé, s ott egész éjszaka pokoli lármát csaptak. Az emberek vadászkürtöket fújtak és pisztollyal lövöldöztek, a kutyáknak pedig a fülét csipkedték, hogy minél jobban vonítsanak. Ez több éjszakán át megismétlődött. A püspök házanépe rájuk akart rontani, Szalézi Ferenc azonban visszatartotta őket, bár ő sem talált nyugalmat. Ezt mondta: „Ó, nem is olyan rossz ez! Mi legalább fűtött szobában ülünk, de azok a szegény fickók odakinn, akik szintén nem alhatnak, még fázni is kénytelenek hozzá.” Másnap Ferenc találkozott ellenfelével a városban. Rögtön odasietett hozzá, és olyan barátságosan és derűsen köszöntötte, hogy az őszintén bocsánatot kért a püspöktől.

Ferenc tervei között volt egy olyan kontemplatív női szerzetesrend alapítása, melynek nincs szigorú klauzúrája, s tagjai a felebaráti szeretetnek szentelik magukat. Chantal Szent Franciskával szoros barátságot ápoltak, 1610-ben közösen alapították meg a vizitációs nővérek rendjét. A rendbe idős és beteg nők is beléphettek. A nővérek száma gyorsan növekedett, még Ferenc életében 12 kolostoruk jött létre.

A nővérekkel való bensőséges kapcsolat Ferenc gondolkodásának és belső életének fejlődését egyre inkább misztikus irányba terelte. Gondolatai, melyeket rendszeresen följegyzett, lassan formát öltöttek és egységes tanítássá álltak össze. Művei: Bevezetés a lelkiéletbe, Filótea, Értekezés az istenszeretetről, Teotimus. Ez utóbbi könyv rövid idő alatt a lelki irodalom klasszikus írásává lett. Benne a legjobb formájában fejeződik ki Szalézi Szent Ferenc misztikája, amely egyszerre számol az akarattal és az érzelemmel.

Ferenc 1618-ban utazott utoljára Párizsba. Ez az út valóságos diadalmenet volt, oly nagy tiszteletadással vették körül. A fővárosban megismerkedett Páli Szent Vincével és Angelique Arnault anyával, a Port-Royal apátnőjével.

1622-ben Ferenc kénytelen volt Savoya hercegét Avignonba kísérni. Közeli halálának sejtelmével indult útnak. Hazatérőben megállt Lyonban. December 27-én agyvérzést kapott, és másnap meghalt. Halála után életszentségének híre állandóan növekedett, írásai számtalan új kiadást értek meg.

1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták, majd 1877. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították. Ünnepét 1666-ban vették föl a római naptárba, január 29-re. 1969-ben áttették január 24-re, temetésének napjára.

Mivel Szalézi Szent Ferenc nyomtatásban is terjesztette a hitet, korát megelőzve publikálta írásban is prédikációit, ezért válhatott az újságírók és írók védőszentjévé.

Bosco Szent János az általa alapított rendet Szalézi Szent Ferencről nevezte el. Magáévá tette Szalézi Szent Ferenc jelmondatát: „Lelkeket adj, Uram, a többit vedd el!” Arról, miért választotta a paraszti származású, egyszerű pap, Don Bosco a gazdag, arisztokrata származású püspököt példaképül, bővebben ITT olvashatnak.

Istenünk, te a lelkek üdvössége érdekében úgy akartad, hogy Szalézi Szent Ferenc püspök mindenkinek mindene legyen. Segíts, hogy példája szerint mi is fáradhatatlanul szolgáljuk embertársainkat, és így mindenkor tanúságot tegyünk szereteted hatalmáról! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete

Magyar Kurír
(bh)