A Szalézi Társaság nyilatkozata a jemeni terrortámadásban elhurcolt szalézi atyáról

Megszentelt élet – 2016. március 7., hétfő | 19:43

Március 4-én fegyveresek lemészárolták a – Kalkuttai Teréz anya által alapított – Szeretet Misszionáriusai kongregáció négy tagját ádeni kolostorukban. A nővérek mellett tíz munkatárs is életét vesztette, és a terroristák feltehetően magukkal hurcolták Tom Uzhunnalil indiai szalézi szerzetest.


A szalézi tartományfőnök helyettese, Francesco Cereda hivatalos közleményt adott ki a rend nevében Tom Uzhunnalillal kapcsolatban, aki azután költözött a kolostorba, hogy múlt szeptemberben az általa vezetett ádeni Szent Család-templomot kifosztották és felgyújtották ismeretlen fegyveresek.

A szalézi elöljáró az alábbi nyilatkozatot tette közzé:

„A helyzet még mindig bizonytalan, és nem tudunk konkrét részleteket arról, hogy mi történt a rendtársunkkal, és hol van most.

Azonban állandó kapcsolatban vagyunk a helyi hatóságokkal és a tartományi referenssel (Bengaluru, India), hogy friss híreket kapjunk az ügyről folyó vizsgálatról, abban a reményben, hogy rendtársunkat hamarosan viszontláthatjuk közösségünkben.

Bensőséges és mély imádságban könyörgünk Tom Uzhunnalil atyáért abban a reményben, hogy hamarosan ismét velünk lesz, hogy továbbra is végezhesse értékes missziós szolgálatát.

Emlékezünk a Szeretet Misszionáriusai nővérekre és a világiakra, akiknek az életét rövidre szabta az értelmetlen erőszak, azzal a Krisztusba vetett reménnyel, hogy minden csepp kiontott vér a béke gyümölcsének magja az emberek számára, akiket szolgáltak.

Mint Don Bosco és Teréz anya, akik életüket a legkisebbek és a legszegényebbek szolgálatának szentelték a saját szentségük útján, úgy a mi jelenlétünk is, azokon a helyeken, ahol viszályok és szegénység uralkodnak, tanúskodik arról, hogy hiszünk abban a keresztény üzenetben, hogy minden kereszt után jön a feltámadás.”


Forrás: Szaléziak.hu

Fotó: Szaléziak.hu; Donboscoland.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria