Szedő Dénes összes művei II.

Szedő Dénes Budapesten született, jómódú zsidó családban. Édesapja Szedő Gáspár papírkereskedő volt; édesanyja, Weisz Róza, miután korán, 1915-ben megözvegyült, polgári iskolai oklevelével kilincselt állások után, hogy gyermekeit el tudja tartani. „Nagy nemzeti géniuszaink s az európai kultúra szeretetét oltotta belénk. 1945 elején szentül halt meg” – emlékezett Szedő Dénes, aki egyébként Mihály néven született. Volt egy bátyja, László, aki kármelita szerzetes pap lett, Szeverin néven. A családi emlékezet megőrizte a gyermek Szedő Mihály első találkozását a kereszténységgel: lakásuk a Podmaniczky utcában volt, és gyakran vitték el a gyerekeket a Szent István-bazilika előtt. Mihály, látva a bazilika feliratát – Ego sum Via, Veritas et Vita – megkérdezte, mit jelent? – Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet – hangzott a válasz. „Ki az, aki elmondhatja magáról: én vagyok az Élet? Csak az Isten!” – ötlött fel a gyermek Mihályban. Szedő Mihály ettől kezdve Istent kereste mindenben. Már gimnazistaként versei jelentek meg a Nyugatban. Tizenhét éves korában reformátusként keresztelkedett meg, de 1922-ben a Fioretti, valamint László testvérének hatására a budapesti Margit körúti ferences templomban áttért a katolikus hitre és karácsony másnapján hitvallást tett.

Szedő Mihály érettségi után két szemesztert hallgatott az orvosi egyetemen, majd 1924-ben Szécsényben belépett a ferences rendbe. Gyöngyösi főiskolájukon végezte el a teológiát, 1928-ban örökfogadalmat tett, és ebben az évben szentelték pappá. Szerzetesi és lelkipásztori szolgálata révén közvetlen kapcsolatba került a magyar nép minden rétegével. Megismerte és megszerette őket közös emberi sorsukban, a szenvedésben. Ők tanították meg igazán papnak lenni, vagyis a „megalázottak és megszomorítottak” sorsát viselni, sorsán könnyíteni „a puszta jóság és szépség fegyverével”.

Hamarosan neki is a megalázottak és megszomorítottak sorsa jutott. A II. világháború idején Pasarétre került, itt bújtatták rendtársai az egyre kegyetlenebbé váló világban. Barátai közül Szerb Antal és Sárközi György munkaszolgálatosként halt meg. 1950-ben, a szerzetesrendek betiltását követően a kommunista hatalom rendtársaival együtt Kecskemétre internálta. Innen Borsos Miklóshoz költözött, ettől kezdve nincstelen lett, a szó teljes értelmében. 1951 májusától a Váci Egyházmegye kötelékében szolgált papként.

Gazdag műfordítói tevékenységet is folytatott, többek között Dante, Petrarca, Li Taj-po műveit fordította magyarra. Önálló kötete azonban sohasem jelent meg, 1981-ben Szent Ferenc írásaival egy kötetben, Facimbalom néven adta ki műveit a Szent István Társulat. Ekkor már egy cselédszobában lakott; kötetéhez az alábbi, megrázó sorokat írta ajánlásként: „Életem egyik nagy – ha nem a legnagyobb – ajándéka az volt, hogy Szent Ferenc a családjába fogadott. Nemcsak befogadott, meg is tűrt. És lám, most még írásaimat is megtűri a maga írásai mellett itt e könyvben. Egy födél alatt lakhatom hát ismét vele. Fénnyel az árnyék.” Szedő Dénes 1983. szeptember 23-án adta vissza lelkét a Teremtőnek.

Szedő Dénes alakja az irodalomban is megjelentik. Szerb Antal Utas és holdvilág című regényében így ír Ervinről, aki a mű végén már Szeverin néven ferences szerzetes: „Ő volt a legintelligensebb az intelligens és beképzelt fiúk közt… nagyon szép volt, elefántcsont arcával, magas homlokával, izzó szemével. És áradt belőle a különösség, a dac, a lázadás, és amellett kedves és finom… Azt hiszem, ezt az embert régibb századokban SZENTKÉNT tisztelték volna.”

A sokféle megpróbáltatáson keresztülment Szedő Dénes a megbocsátással kapcsolatban azt fejtegeti, hogy Jézus a jogtalanságokkal szemben „nem meghunyászkodásra buzdít, még kevésbé az erőszak követeléseinek lelkes túlteljesítésére. Ellenkezőleg: azt akarja, hogy elvakult ellenfeledet hathatós szemléltető oktatásban részesítsd, s ezáltal erőszakos föllépése embertelenségére rádöbbentsd. Hiszen ember ő is; tévedő ember… Hátha elszégyelli magát, s magába száll, hisz magatartásoddal égő parazsat gyűjtöttél a fejére. Végtelen türelem és az igazság erejében való szilárd hit kell hozzá, hogy ezt elérd.” Szedő Dénes Illyés Gyulát idézi: „Ütésed, átkod / hiába ellenem. / Szörnyű a fegyverem. / megbocsátok.”

Szedő Dénest különleges kapcsolat fűzte a zenéhez. Kodály Zoltán több művét is megzenésítette, kapcsolatuk baráti volt. A ferences költő így írt a nagy zeneszerzőről és pedagógusról: „Volt benne valami krisztusi. Nemcsak külsejében – ez sokaknak feltűnt –, hanem legbelsőbb, rejtett lényében is… Nem úgy viselkedett, mint aki önmagát keresi vagy éppenséggel mások tetszését; olyan inkább, mint aki egy belső hangra figyel szakadatlan. Az irányítja percről percre. A haragvó-szelíd Jézus képét ezért tudta zenéjében is úgy megörökíteni, mint kívüle senki más.”

Egy keresztes nővér visszaemlékezései szerint Szedő Dénes atya elismerte, hogy a földi szenvedés néha pokoli kínokat okozhat. „Ám aki nem fogadja egyformán a szenvedést és az örömet, az még nem teljesen Istené. Dénes atya állandóan az Istenhez való teljes bizalomra intett. Szerinte semmivel sem bánthatjuk meg annyira Istent, mint a bizalmatlanságunkkal… Ilyen szemekkel nézhette Szent Ferenc is a természetet, az Isten kezéből kikerült teremtett világot. Életünk minden eseményében Isten ajándéka rejlik, így kell elfogadnunk.”

A kötethez különlenyomatban mellékelte a ferences rendtartomány Szedő Dénes összes művei első kötetéből Zatykó László OFM róla szóló tanulmányát. Eszerint Szedő Dénes életeszményét a Merre? című versében foglalta össze: „Lefelé / Hátra / Befelé / Balra / Alleluja.” Ennek a megfejtése: „Ha fölemelkedni akarsz, indulj ’lefelé’, a szeretet mindig alászáll. Ha az elsők közt akarsz lenni, akkor menj ’hátra’, az utolsók közé, mert az üdvösség törvénye, hogy az utolsók lesznek elsők. Ha kitűnő akarsz lenni, akkor válj belső emberré, vagyis az irány ’befelé’. A jobb sors titka pedig, hogy vállalj sorközösséget a balsorsúakkal, mint Jézus, ezért fordulj ’balra’.”

Szedő Dénes összes művei II.
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír