Székely János püspök: Van mindebben valami nagy aránytalanság, hangsúlytévesztés

Először is idős, beteg, bajban levő embertársainkhoz szeretnék szólni. Nagy szeretettel gondolunk rájuk, együttérzünk velük, imádkozunk értük. Igyekszünk mindent megtenni az egészségük megóvása érdekében.

A második gondolatom az orvosoké, ápolóké. Hálásan köszönjük az ő bátor helytállásukat, szolgálatukat! Kívánunk nekik sok erőt, türelmet, kitartást ebben az embert próbáló helyzetben.

Szeretnék ezután reflektálni a járványra és az emberiség erre való reakciójára. Jelenleg az emberiség nagyon érzékenyen reagál környezetünk megóvásának fontosságára, a klímaváltozásra, az egészségünket fenyegető veszélyekre. Ez önmagában nagyon jó. Jó, hogy az emberiség egyre inkább érzi, hogy a teremtett világban és az emberi testben is van egy gyönyörű, objektív rend, egy törékeny harmónia, amelyet tiszteletben kell tartania, ha nem akarja elpusztítani környezetét és önmagát.

Mintha azonban hiányozna annak tudata és átérzése, hogy ez a gyönyörű és törékeny isteni harmónia nemcsak a természetre és az ember biológiai valóságára vonatkozik, hanem van egy gyönyörű rendje az emberi szellem életének is. Mintha élesen szétválasztaná a mai ember a valóságot, és annak csak a felszínével, a biológiai, természeti dimenziójával foglalkozna. Pedig van a valóságnak még sok mélyebb és fontosabb rétege. Mozart Requiemje vagy Michelangelo Pietàja gyönyörű. Ez a szépség nem mérhető, nem bizonyítható kísérleti úton, mégis valóság. Egy család békéje, a szülők egymás iránti szerelme és hűsége is valóság. Sokkal fontosabb valóság, mint az, amit megmérhetünk és megszámolhatunk.

Vannak az emberiségnek nagyobb bajai is, mint a koronavírus, de sajnos ezekre a bajokra szinte teljesen érzéketlenek vagyunk. Körülbelül hat másodpercenként meghal egy gyermek a Földön az éhínség miatt, vagy a legalapvetőbb gyógyszerek híján. Az emberiségnek meglenne a lehetősége arra, hogy ezen segítsen. Van a Földünkön bőségesen elég élelmiszer mindenki számára. Van elég repülőgép, hogy a szükséges segítség mindenhová eljusson. Mégsem mozdul meg a világ, hogy segítsünk a legszegényebb testvéreinken. Talán azért, mert ez az ő életüket fenyegeti, nem a miénket.

Mennyi lelki vírus terjed a világhálón, mennyi pusztító tartalom! Ennek megállítására sem tesz semmit a világ, pedig gyerekek, fiatalok, emberek millióinak lelkét, szellemét, családi életét rombolja, megsebzi. 1956 óta több mint 6 millió ártatlan, védtelen kicsi gyermek életét vették el még a születésük előtt.

Van mindebben valami nagy aránytalanság, hangsúlytévesztés: Mi az, amire megmozdul a világ, és mi az, amire nem.

A járvány eszünkbe juttatja földi létünk törékenységét, sebezhetőségét, mulandóságát.

Ez a földi lét nem végállomás. A földi életünk út, amelynek során megtanulhatunk szeretni, ajándékká tenni az életünket, hogy majd a halál kapuján át Isten végtelen, örök szeretetébe beléphessünk. A halál kapujában Ő vár minket kitárt karokkal. Mintha a mostani, sokszor pánikhoz közeli hangulatból nagyon hiányozna az örök életbe vetett hit. Mintha sok ember lelkéből eltűnt volna a derűs és nyugodt bizalom abban, hogy Isten tenyerén van a világ és az életünk, Ő alkotott minket, Ő hívott elő a semmiből, és Őbenne lesz a beteljesedésünk. Ő az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, a beteljesedés. Pedig az örök élet sejtése, reménye, tudása ott rejtőzik minden ember lelkében, kiirthatatlanul. Mennyire fontos lenne most, a járvány napjaiban ezt a lelkünk mélyén szunnyadó, talán eltemetett hitet, sejtést, bizalmat újra a felszínre hozni, megszólaltatni!

A II. világháború idején került kórházba Peter Wust, híres filozófus és a Hitlerrel szembeni ellenállás egyik vezéralakja. Az egyik bombázás alatt elfelejtették őt is levinni az óvóhelyre. Az orvos, amikor észrevette, hogy fent felejtették, lélekszakadva rohant fel, hogy megoldja a leszállítását. Odafutott az ágyához, és azt mondta az akkor már teljesen mozgásképtelen híres tudósnak: „Elnézést, Uram, megfeledkeztünk Önről, de hamarosan biztonságba helyezzük!” Wust elmosolyodott, és csak ennyit mondott: „Én abszolút biztonságban vagyok!” Milyen jó volna, ha a járvány feszült, nehéz pillanataiban is ott lenne bennünk a hit derűje, bizalma, békéje!

A járvány lehetőség is. A családok olyan sok időt lehetnek most együtt, mint nagyon ritkán, talán soha eddig. Mennyire fontos lenne ezt az időt értékessé tenni! Alkalom ez az összezártság a közös játékra, a közös bibliaolvasásra, énekre, imádságra.

Fedezzük fel a szentmise-nélküliség fájdalmas napjaiban, hogy Krisztus sok más módon is jelen van: a felebarátban, a Szentírás szavaiban, akkor, ha ketten-hárman összejövünk az ő nevében, a szegényben, a szenvedőben, akin segítünk.

Legyen ez a rendkívüli nagyböjt a csend, a megtérés, az egymás iránti szeretet és együttérzés, a kölcsönös segítés ideje mindannyiunk számára!

Székely János püspök

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír