Szent Faustino Míguez piarista szerzetes, a lánynevelés apostola

Egy kis spanyol településen, Xamirásban született 1831. március 24-én egy hívő családba, negyedik s egyben utolsó gyermekként; a keresztségben a Manuel nevet kapta. Boldog és szeretetteljes gyermekkora volt. Tizenhat évesen hagyta el a családi házat, Ourensébe ment tanulni. Ezekben az években ért meg benne a papi és tanári hivatás gondolata.

1850-ben lépett be a piarista rendbe, ekkor vette fel a Faustino nevet. Pappá szentelésétől fogva imádságos, mély hitű emberként ismerte mindenki. Néhány évig az akkor még spanyol gyarmaton, Kubában teljesített szolgálatot, ahol létrehozott egy tanárképző főiskolát. Rendkívül széleskörű volt az érdeklődése; Kubában például a gyógynövényekről való tudást is elsajátította.

Hazatérése után is állandóan gondja volt a fiatalok keresztény nevelésére. Látta, milyen sok lány van, aki nem kapja meg a kellő intellektuális és erkölcsi nevelést, és nő fel tudatlanságban, mert nem volt lehetősége tanulni. Fokozatosan ráébredt, mi az a különös feladat, amelyre Isten hívja. Megalapított egy olyan piarista intézményt, amely kimondottan a lányok – a jövő családjainak apostolai –, elsősorban pedig a szegény és elhagyott lányok oktatására és nevelésére törekszik. Általános rendfőnöke és a sevillai érsek jóváhagyásával életre hívta a piarista női szerzetesrendet, az Isteni Pásztornő (vagyis Szűz Mária) Leányai Kalazanciusi Intézményét, melynek tagjai Kalazanci Szent József pedagógiája alapján foglalkoztak a lányok nevelésével. A rendet X. Piusz pápa hagyta jóvá 1910-ben, szabályzatát pedig, amelyet Faustino atya saját kezűleg írt, XI. Piusz ismerte el 1922-ben. A nővérek ma Spanyolországon kívül Dél-Amerikában, Afrikában és Indiában vannak jelen.

Faustino atya úgy tekintett az iskolára, mint találkozóhelyre Istennel. Pályája alatt számos tárgyat tanított: latint, franciát, retorikát, történelmet, algebrát, geometriát, földrajzot, mezőgazdasági ismereteket, fizikát, kémiát, higiéniai tudnivalókat.

Személyiségének egyik fontos vonása volt a betegekkel való együttérzés, és az állandó igyekezet, hogy segítsen a szenvedőkön. Megvolt az a különleges adottsága, hogy intuitív módon tudott betegségeket felismerni. Természettudományos érdeklődése és a botanika, a fiziológia és a gyógyszertan terén végzett kutatásai révén az évek során figyelemre méltó gyógynövényismeretre tett szert. Számos olyan gyógykészítmény feltalálása fűződik a nevéhez, amelyeket még ma is használnak a gyógyászatban.

Ugyanakkor soha nem vesztette szem elől, hogy ő elsősorban Isten embere. Tudatosan törekedett az életszentségre, és bármit is tett, elsősorban az isteni gondviselésben bízott. Tudta, hogy az élet ajándék, és „hagynunk kell Istent munkálkodni, aki látja, mire van szükségünk”. A szorgalmas munka mellett mindig talált időt a csöndes visszavonulásra és a személyes imádságra. Tudományos tevékenységét akkor is folytatta, miután tanárként nyugdíjba vonult. Emellett 1925. március 8-án bekövetkezett haláláig a piarista nővérek lelkivezetője volt.

Forrás: piarista.hu; catholic.org; wikipedia.org

Fotó: Vatican News; Wikipédia

Magyar Kurír