Szent José Sánchez del Río vértanú

A függetlenség kikiáltása után Mexikót súlyos politikai és társadalmi konfliktusok sújtották, amiket nem sikerült megoldani. A társadalmi feszültség az 1910-es forradalomtól még inkább kiéleződött, és radikálisabb antikatolikus jelleget öltött. A helyzet az Egyház és a katolikusok üldözéséhez vezetett, megtagadva tőlük a vallásszabadság alapvető jogát. Az erőszakos forradalomból született és a szekuláris alkotmány (1917) által jóváhagyott új politikai rezsim véres üldözést indított, amely a huszadik század ’30-as éveinek végéig tartott.

Plutarco Calles, aki 1924 decemberétől volt Mexikó elnöke, törekvése az volt, hogy Szovjet-Oroszországot utánozza. A francia forradalom mintájára először a „vallási babonát” akarta kiirtani az országból. 1926. július 31-től külföldi papok nem léphették át a határt, a belföldieknek pedig kötelezniük kellett magukat az 1917-es ateista alkotmány betartására. Aki erre nem volt hajlandó börtönbe vetették, gyakran meg is ölték. Az istentiszteletet szigorú állami ellenőrzésnek vették alá, bezárták az egyházi intézményeket.

Az üldöztetés ugyanakkor erősen ellentétben állt Mexikó társadalmi valóságával, hiszen a lakosság többsége katolikusnak vallotta magát. A püspökök és a hívek számos kísérletet – jogi út, békés tüntetések – tettek a diszkriminatív törvények megváltoztatására, de az üldözés csak még erőszakosabban folytatódott. Sokan a mártíromság útjára léptek azzal, hogy nyíltan megvallották hitüket.

A drámai állapotokkal és a gyilkosságok növekvő számával szembesülve a mexikói püspökök úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a nyilvános szentmiséket, ahelyett, hogy alávetnék magukat egy állam által ellenőrzött nemzeti egyház létrehozásának. XI. Piusz pápa többszöri beavatkozása sem segített, aki abban az időszakban öt dokumentumot írt – köztük apostoli leveleket és enciklikákat – a mexikói helyzettel kapcsolatban.

Ebben az elkeserítő helyzetben sok katolikus csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, amely szinte az egész országot érintette és idővel fegyveres konfliktust eredményezett. A kormány a lázadókat cristeróknak nevezte, mivel Jézust Krisztus Király (Cristo Rey) néven emlegették. És a lázadók hamarosan maguk is használták ezt az elnevezést. A XI. Piusz pápa által 1925. december 11-én elrendelt Krisztus Király ünnepe a mexikóiak számára erőforrást jelentett a Jézusért vállalt vértanúságra. „Éljen Krisztus Király! Éljen a Guadalupei Szűz Mária!” – hangzott a „csatakiáltásuk”.

Az 1929-ig tartó úgynevezett cristero háború vértanúi között találjuk a tizennégy évesen meggyilkolt José Sánchez del Ríót.

1913. március 28-án született Sahuayóban (Michoacán állam). Amikor kitört a lázadás, két idősebb testvére csatlakozott a cristerókhoz. José vidám természetű, mélyen vallásos fiú volt. Hacsak tehette, az üldöztetés ellenére szentségekhez járult; családjával naponta imádkozta a rózsafüzért. Tizenhárom évesen meglátogatta a fiatal ügyvéd, Anacleto González Flores sírját, akit 1927. április 1-jén kegyetlenül meggyilkoltak, és akit 2005-ben vele együtt avatott boldoggá XVI. Benedek pápa.

José ott azért fohászkodott, hogy ha kell, ő is képes legyen meghalni a hit védelmében, Istenért. Bár még kamasz volt, nagyon is jól tudta, mi zajlik Mexikóban. Ő is csatlakozni akart a lázadókhoz, de édesanyja először nem engedte. Végül halála előtt alig egy évvel lépett be a cristerók csapatába, amely Michoacán állam területén működött.

Közvetlenül fegyveres összecsapásban nem vett részt, de sok szörnyűséget élt át. 1928. február 6-án odaadta a lovát a lázadók egyik vezetőjének, hogy az elmenekülhessen. Ő azonban egyik barátjával, Lazaróval együtt fogságba esett. A cotijai börtönből még levelet tudott küldeni anyjának, amelyben ezt írta:

Boldogan halok meg, mert Urunk oldalán halok meg.”

Február 7-én José szülővárosába, Sahuayóba vitték a két fiút, és bezárták őket a Szent Jakab-templomba, amelyet börtönné és kormánycsapatok istállójává alakítottak. A katonák a tabernákulumot harci kakasok óljává alakították, az állatok a régió politikai vezetőjének tulajdonában voltak. A templom ilyen megszentségtelenítésével szembesülve José határozottan megszólalt: „Isten háza az imádságért van, nem állatistálló... Kész vagyok mindenre. Lelőhetsz, így hamarosan Urunk előtt állhatok, és megkérhetem, hogy összezavarjon téged.” Erre az egyik katona erősen megütötte, eltörte a fogait. Bosszúból pedig a Lazarót a templom előtti téren a szeme láttára akasztották fel (a fiút, mivel halottnak hitték, otthagyták, és a sírásó megmentette az életét).

Fogvatartói többször felajánlották neki, hogy álljon az oldalukra; a parancsnok nagyon csábító javaslatokat tett neki, de José határozottan visszautasította. A családjától 5 ezer aranypeso váltságdíjat is kértek, amit José apja összegyűjtött és átadott, de a katonai vezető megtartotta magának, és végül a fiút halára ítélték. José többször is kérte szüleit, hogy ne fizessék ki a váltságdíjat, mivel már felajánlotta az életét Istennek, és a hite nem volt eladó.

1928. február 10-én este a hóhérok kegyetlenül megkínozták; hogy hitehagyásra kényszerítsék, megnyúzták a lábát, és mezítláb, vérző lábakkal kényszerítették, hogy a temetőig gyalogoljon. A vezető megparancsolta a katonáknak, hogy szúrják le, hogy a környéken ne hallják a lövéseket. A parancsnok cinikusan megkérdezte tőle, hogy szeretne-e üzenetet küldeni az apjának. Erre a fiatal mártír halkan így válaszolt:

Találkozunk a mennyországban. Éljen Krisztus Király! Éljen a Guadalupei Szűz Mária!”

Ekkor a parancsnok pisztollyal fejbe lőtte.

2005. november 20-án, Krisztus Király ünnepén XVI. Benedek pápa Josét és még tizenkét vértanút avatott boldoggá Mexikóban, a guadalajarai stadionban, a hetvenezer hívő jelenlétében bemutatott ünnepi szertartás keretében. A fiatalt mártírt Ferenc pápa avatta szentté a Szent Péter téren 2016. október 16-án.

Forrás: Dicastero delle Cause dei Santi; Wikipédia

Fotó: Vatican Media; Shrine of Our Lady of Guadalupe, Wisconsin

Magyar Kurír