Szentmisét mutattak be Alcide De Gasperi halálának évfordulóján Rómában

Kitekintő – 2024. augusztus 22., csütörtök | 10:46

70 évvel ezelőtt, 1954. augusztus 19-én hunyt el Alcide De Gasperi, az olaszországi Kereszténydemokrata Párt megalapítója, külügyminiszter, miniszterelnök, aki egyike az Európai Unió „alapító atyáinak”. 1993-ban a trentói főegyházmegye megindította boldoggá avatásának egyházmegyei szakaszát.

Halálának évfordulója alkalmából augusztus 19-én Baldassarre Reina érsek, a római egyházmegye helyettes helynöke szentmisét mutatott be a Falakon kívüli Szent Lőrinc-bazilikában, melynek átriumában eltemették az olasz politikust.

Alcide De Gasperi 1881. április 3-án született az akkor még az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Tiroli Grófság Pieve Tesino nevű községében. 1944–46 között az Olasz Királyság külügyminisztere, 1946-ban rövid ideig Olaszország ideiglenes államfője volt. 1946–53 között az Olasz Köztársaság miniszterelnöke, több alkalommal belügy- és külügyminiszter is. Nevéhez fűződik az Olaszországhoz csatolt Dél-Tirolban élő nemzetiségek jogait rendező 1946-os Gruber–De Gasperi-egyezmény.

A kereszténydemokrata politikai hitvallás egyik kidolgozója, az olasz Kereszténydemokrata Párt (DC) alapítója, 1946-tól haláláig a párt elnöke volt. 1951-ben a német Konrad Adenauer, a francia Robert Schuman és az olasz Alcide De Gasperi mint „alapító atyák” létrehozták az Európai Unió elődjének számító Európai Szén- és Acélközösséget. 

Az olasz fasizmus térhódítása kiszorította a parlamenti ellenzéket, így De Gasperi olasz néppártját is. Őt magát 1927 márciusában letartóztatták Firenzében, és négyéves börtönbüntetésre ítélték. A Vatikán közbenjárására 16 hónap letöltése után, 1928 júliusában szabadon engedték, de – ellenzéki képviselőtársaihoz hasonlóan – teljesen ki kellett maradnia a politikai életből. Rendőri felügyelet alá került, zaklatások érték. Befolyásos barátai, elsősorban Celestino Endrici trentói érsek segítségével 1928 végén a vatikáni könyvtárban kapott menedéket és munkát. Az 1929-es lateráni egyezmény védelme alatt itt dolgozott 1943-ig, a fasiszta rendszer összeomlásáig. Ezt követően döntő szerepe volt az Olasz Köztársaság megszületésében.

Hitét mindvégig hűen megőrizte és nyilvánosan, megalkuvás és félelem nélkül megvallotta. Olyan Európáról álmodott, mely alapjaiban a krisztusi értékrendre épül. Nem sokkal halála után kérték a boldoggáavatási eljárás megindítását, a folyamat egyházmegyei szakasza 1993-ban kezdődött.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News; Wikipedia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria