Szentszéki elismerést kap az írországi kegyhely, ahol Szűz Mária és Szent József is megjelent

Kitekintő – 2021. március 17., szerda | 19:14

Nagy öröm érte az ír egyházat: a Szentszék hivatalosan elismerte knocki nemzeti kegyhelyüket mint nemzetközi máriás és eucharisztikus kegyhelyet, ahol Szűz Mária Szent Józseffel és Szent János evangélistával együtt megjelent.

Michael Neary tuami érsek jelentette be a hírt, mivel a főegyházmegye területén található a kegyhely, ahol 151 évvel ezelőtt megjelent a Szűzanya, Szent József és Szent János evangélista, egy oltár közelében, melyen egy bárány volt látható.

Március 19-én, Szent József ünnepén fogja Ferenc pápa nemzetközi rangra emelni a knocki kegyhelyet. A Szentatya videoösszeköttetésben mondja el homíliáját a 19.30-kor kezdődő szentmisén, melyet a knocki kegyhely kápolnájában mutat be Neary érsek és a szentély rektora, Richard Gibbons atya.

A tuami érsek szerint mindez mérföldkövet jelent a legnépszerűbb írországi zarándokhely történetében. Mélységes háláját fejezte ki Ferenc pápának és a Szentszéknek, amiért elfogadta a püspökök által benyújtott kérvényt. Michael Neary rámutatott, milyen szerencsés és nagy jelentőségű az időzítés, vagyis hogy Szent József ünnepén emeli nemzetközi rangra a pápa a kegyhelyet, éppen a Jézus nevelőapjának szentelt évben.

A jelenés is kapcsolódik Szent Józsefhez, hiszen 151 évvel ezelőtt, 1879. augusztus 21-én tizenöten voltak a szemtanúi annak, hogy a Szűzanya fehér ruhában megjelent Szent Józseffel együtt.

Ezt követően zarándoklatok indultak Knockba, melynek jelentőségét az is mutatja, hogy Szent II. János Pál pápa 1979-ben, a jelenések századik évfordulóján fölkereste a kegyhelyet, és aranyrózsával ajándékozta meg.

Kalkuttai Szent Teréz anya is ellátogatott Knockba 1993-ban, majd 2018-ban Ferenc pápa is a dublini családtalálkozó alkalmával. Akkor azt kérte a Szűzanyától, hogy járjon közben a visszaélések áldozataiért, és erősítse meg a keresztény család tagjait abban az elkötelezettségükben, hogy ilyesmi soha többé ne történhessen meg – tette hozzá a tuami érsek.

A knocki Mária-tiszteletet 1936-ban engedélyezték, azt követően, hogy az erre a célra felállított egyházi bizottság megvizsgálta és hitelesnek ismerte el a jelenéseket.

A kegyhely az Ír-sziget nyugati partvidékének középső részén, Mayo megyében található. Évente több mint másfél millió zarándok keresi fel, hogy a Szűzanya égi pártfogását kérje. A kegyhelyen számos csodás imameghallgatást és gyógyulást dokumentáltak a jelenéseket követő napokban.

Ferenc pápa 2018-as látogatásakor

2019-ben az ír egyház csodásnak, tudományosan megmagyarázhatatlannak ismert el egy gyógyulást. Egy szklerózis multiplexben szenvedő, teljesen lebénult nőt megáldottak a szentségtartóval a betegek áldása során, majd újra járni kezdett, és meggyógyult.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria