Szeretettel a gyűlölet ellen – Rafal Wieczynski filmje Jerzy Popiełuszkóról

Jerzy Popiełuszko 1947. szeptember 14-én született Lengyelország északkeleti részén, egy kis Białystok megyei faluban, Okopyban, négygyermekes paraszti családban. 1972. május 28-án Stefan Wyszyński bíboros szentelte pappá.

A varsói Kosztka Szent Szaniszló-egyházközség káplánjaként részt vett munkásközösségek megalakulásában; a Szolidaritás mozgalom (Solidarność) papjaként szoros kapcsolatban állt lengyel munkásokkal és diákokkal. Többször felemelte a szavát az elnyomó kommunista rendszer ellen, miközben következetesen, megalkuvás nélkül képviselte az Egyházat, a krisztusi tanítást. Politikai gyilkosság áldozataként halt meg 1984. október 19-én, a merénylet végrehajtói a lengyel kommunista államhatalom ügynökei voltak.

Jerzy Popiełuszkót 2010. június 6-án XVI. Benedek pápa képviseletében Angelo Amato érsek, az Apostoli Szentszék Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumának prefektusa avatta boldoggá a lengyel főváros központjában, a Pilsudski téren.

Rafal Wieczynsky gyermekkorától kezdve kíséri végig Popiełuszko életét. Szülei mélyen hívő katolikusok, különösen az édesanya, aki Isten és a haza iránti szeretetre neveli négy gyermekét. Mindennap kéri Szűz Mária közbenjárását; kezében a rózsafüzérrel inti gyermekeit: „Ez mindig legyen veletek, és akkor nem kell félnetek, az Úr nem hagy el benneteket.” Az édesanyjától kapott rózsafüzérhez Jerzy Popiełuszko mindig ragaszkodik, így a katonaságnál is – eltűri inkább a fizikai és lelki megaláztatásokat, mintsem hogy megváljon tőle. Hite megingathatatlan, erős sziklára épül.

Az ifjú pap ösztönösen ébreszt bizalmat az emberekben. Amikor a sztrájkoló munkások lelkiatyja lesz, ők azonnal kitárulkoznak előtte, személyes beszélgetések során vallják be neki bűneiket, gyarlóságaikat. Van, aki kiabál az anyjával, megüti a feleségét, és nem tudja, miért. A munkásokban felgyülemlett feszültség, a napi, gyakran megoldhatatlannak látszó gondokkal való szembesülés gyakran megmagyarázhatatlan tettekre sarkallja őket. Jerzy atya számára egyértelmű, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk:

Már abból a tényből, hogy élsz, tudnod kell, hogy az Úr méltó gyermeke vagy”

– mondja az egyik munkásnak. Ha azt látja, hogy a jobb életkörülményekért harcoló munkások elcsüggednek, félnek a hatalom erőszakos reakcióitól, így fogalmaz: „Mindig van okunk a félelemre. A legnagyobb ellenségünk nem a rendőrség, a kormány, vagy a másik ember, hanem a bennünk élő félelem.” Idézi II. János Pál pápát: „Az apostol legnagyobb hibája a félelem. Összerántja a szívet, görcsbe rántja a torkot. Bárki, aki elhallgat az ellenfelek előtt, felbátorítja azokat. A félelem miatti elhallgattatás az istentelen stratégia első feladata.”

Rafal Wieczynski mozija játékfilm, de sok benne a dokumentumelem is. Hű képet kapunk a nyolcvanas évek első felének Lengyelországáról, amikor már omladozni kezd a sokáig megdönthetetlennek hitt szocialista rendszer; a Szolidaritás mozgalom vezetésével az egész ország lázong. Egyik oldalon áll a hatalmához minden eszközt, így a legdurvább erőszakot is bevető kommunista államhatalom, a másikon pedig a munkások, az őket támogató értelmiség, az Egyház és a lengyel pápa, II. János Pál kikezdhetetlen erkölcsi tekintélye.

Jerzy Popiełuszko a Szolidaritás papjaként az első vonalban küzd a hatalom ellen, lelki és hitbeli támaszt nyújtva azoknak, akik egy igazságosabb és testvériesebb világért harcolnak. Ez a küzdelem ideiglenesen eltünteti a fennálló rend ellen harcolók közötti különbséget – nem számít, hogy ki a munkás, az értelmiségi, a liberális vagy a konzervatív, a jó ügyért való áldozat egységbe forrasztja őket.

Wieczynski filmje hitelesen mutatja be a nyolcvanas évek Lengyelországát. Az államot vezető kommunista párt engedményei soha nem őszinték, mindig a pillanatnyi gyengeségükből fakadnak; ha viszont erősnek érzik magukat, felrúgnak minden egyezséget, nem ismernek kíméletet – ez történik a szükségállapot 1981. december 13-i bevezetésekor is. Ám a szükségállapot felfüggesztését követően is visszaélnek hatalmukkal, már-már irracionális gyűlölet irányítja cselekedeteiket, nem okoz gondot nekik a jog megsértése. Ez történik három egyetemista elhurcolásakor: egyetlen „bűnük”, hogy jókedvűek. A rendőrök egyiküket olyan súlyosan bántalmazzák, hogy belehal sérüléseibe.

Jerzy Popiełuszko a határtalan gyűlölettel szemben a végtelen szeretetet állítja szembe. Az irgalmas Jézusra van szükségünk

– mondja híveinek. Ám ez még neki sem megy olyan könnyen. Amikor a bíróságon a dogmatikusan kommunista ügyésznő az igazság teljes mellőzésével, megalázó módon hallgatja ki a bebörtönzött munkást, Ireneuszt, Popieluszko kimegy a tárgyalóteremből. Az előtérben leül, tekintete kétségbeesésről árulkodik. Egy ügyvédnő aggódó kérdésére így válaszol: „Menekülök a gyűlölet elől.”

Jerzy atya szentmiséin mindig zsúfoltak a templomok, prédikációi lelkileg mélyen megérinti az embereket, és nem csak a híveket. Emiatt a hatalom egyre veszélyesebbnek tartja, rendszeresen megfigyelik, a plébániára lehallgatókészüléket telepítenek. Többször is letartóztatják, azzal az indokkal, hogy tevékenysége „hozzájárul a társadalmi nyugtalansághoz, és a közrendet megzavaró szélsőséges erők térnyeréséhez”. A lelki terror mellett szembe kell néznie a fizikai fenyegetettséggel is. Plébániai szobájának ablakát kővel dobják be, telefonon szidalmazzák, azzal fenyegetik, hogy meggyilkolják. Amikor elkeseredik, már-már feladja, idős pap testvére figyelmezteti: „Ne sajnáltassa magát, elvégre maga pap lenne…” Az egyik különösen válságos pillanatban Popiełuszko feljegyzi: „A provokációt az Úr által felkínált tapasztalatnak tekintem. Így még gyümölcsözőbb lehet a hazafias munkám. Mindig az igazságot hirdettem, és nem akarom, hogy a személyem kapcsán embereket csaljanak ki az utcára. A vallomásaimban semmit sem mondok, senkit sem adok fel. Kérem, imádkozzanak értem, hogy legyen elég erőm.”

Rabság és szabadság kérdését illetően Popiełuszko a szabad akarat fontosságára hívja fel hallgatósága figyelmét: „Az Úr szabadnak teremtette az embert. Olyan mértékben, hogy az el tudja fogadni az Urat, de el is vetheti. A szeretet nem lenne, ha kényszerítve lennénk rá. Honnan ered hát a rabság? Miért vannak börtönök? Vannak láthatatlan börtönök is. Mégpedig jó sok. Ezek nemcsak a testnek ártanak, hanem messzebbre érnek, egészen a lélekig. És behatolnak az igazi szabadság mélyébe is. Az igazság a szavak és a tettek összhangja. Az Úr szolgálata egyet jelent a szívekhez való utak keresésével.” Ez egyúttal azt is jelenti:

a társadalmi változások önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy létrejöjjön a valóban igazságosabb és testvériesebb világ. Ehhez a szívek megtérésére van szükség, arra, hogy hagyjuk szabadon működni a bennünk élő Krisztust.

Jerzy Popiełuszko vallotta: „Gyenge az a nép, amely megfeledkezik a küldetéséről, de erős az a nép, amely az életét az igazságra építi.” Az igazságról pedig Jézus szavai juthatnak eszünkbe: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!”

A valós életben és Wieczynski filmjében is a vértanúhalált halt pap szentbeszédeinek visszatérő gondolata Szent Pál Rómaiakhoz írt leveléből vett idézet: „Ne hagyd, hogy legyőzzön a rossz, te győzd le jóval a rosszat” (Róm 12,21). Ám ahhoz, hogy a gonoszt jóval győzzük le, „rendelkeznünk kell a bátorság erényével. Jaj annak a táradalomnak, kiáltott az évezred prímása (Stefan Wyszyński varsói bíboros – B.D.), akinek a polgárait nem a bátorság irányítja. Imádkozzunk, hogy szabaduljunk meg a félelemtől és ijedtségtől, de leginkább a bosszú és az erőszak vágyától.”

A filmben ábrázolt Jerzy Popiełuszko atya személyisége összhangban van azzal, amilyen a valóságban volt: nemcsak az üldöztetés, a megaláztatás és a szegénység miatt fájó szíveket gyógyította, hanem reményt is adott az embereknek. Egész életét az evangélium vezette, s megvalósította azt, amit Jézus mondott tanítványainak az utolsó vacsorán: „Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mintha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15, 13–17).

Popiełuszko – A szabadság bennünk él I-II.
író és rendező: Rafal Wieczynski
főbb szereplők: Jerzy Popiełuszko – Adam Woronowicz, Adam atya – Adam Biedrzycki, Teresa Bielinska – nővér

Fotó: ekai.pl; Merényi Zita; Vatican News

Bodnár Dániel/Magyar Kurír