Szónokok és sorsfordulók a Szent Jobb-körmeneteken

A Szent István-bazilika előtt bemutatott ünnepi szentmise homíliája ezért mindig többet jelentett az ünnephez illő megemlékezésnél. A meghívott szónokok az evangélium és az államalapító király életműve felől tekintettek saját korukra. Beszéltek szabadságról, családról, közösségről, háborúról, megbékélésről, Európa jövőjéről és a hit közéleti jelentőségéről. Az elmúlt évtizedek valamennyi beszédét lehetetlen volna egyetlen írásban számba venni, ezért nem teljes névsort közlünk, hanem néhány olyan homíliát idézünk fel, amely különös erővel fogalmazta meg saját korának kérdéseit – és ma is képes megszólítani bennünket.

A kommunista hatalom 1948-tól nem engedélyezte az országos Szent Jobb-körmenet megtartását. Az ereklyét később a bazilika páncélszekrényében őrizték, nyilvános tisztelete azonban már a rendszerváltozás előtt fokozatosan visszatérhetett. Paskai László bíboros 1987-ben megáldotta a Szent Jobb-kápolnát, egy évvel később pedig – Szent István halálának 950. évfordulóján – az ereklye ismét országjárásra indult. Pannonhalmán és Máriapócson tízezrek fogadták.

1988. augusztus 20-án az ünnepi szentmisét már a bazilika előtti téren mutatták be. A hagyományos budapesti körmenet ekkor még nem indulhatott el, de Paskai bíboros a liturgia végén történelmi bejelentést tett: meghívta II. János Pál pápát Magyarországra. A vasfüggöny még állt, a téren azonban már egy szabadabb korszak ígérete szólalt meg. A következő évben, 1989. augusztus 20-án, negyvenkét év után ismét megtartották a bazilika körüli körmenetet. Nem pusztán egy betiltott szertartás tért vissza. Az ereklye kilépése a templomból annak jele is volt, hogy

a hit többé nem szorítható vissza a magánélet falai közé.

Paskai László meghívásából három évvel később történelmi látogatás lett. II. János Pál pápa 1991. augusztus 20-án, magyarországi apostoli útjának utolsó napján a Hősök terén mutatott be szentmisét. A homíliát maga a pápa mondta. Nem csupán méltatta az államalapító királyt, hanem kérdést intézett a magyarokhoz: Amikor Szent István Intelmeit fiához, Imréhez írta, vajon csak hozzá szólt, vagy minden utána következő magyar nemzedékhez is?

Ez a kérdés ma is érvényes. Azt üzeni, hogy

az örökséget nem elég tisztelni, meg is kell érteni, és a saját korunkban újra életre kell váltani.

A pápa szavai ráadásul különös történelmi pillanatban hangzottak el: a Szovjetunióban éppen azokban a napokban zajlott a Mihail Gorbacsov elleni puccskísérlet. A szabadságukat alig visszanyert közép-európai népek joggal tartottak a visszarendeződéstől. II. János Pál imára hívott, és kiállt a népek szabadsága mellett. A rendszerváltozás nagy kérdése így nem csupán az volt, hogy szabadok lettünk-e, hanem az is: mire használjuk a szabadságunkat?

Erdő Péter bíboros 2003-ban vezette először esztergom–budapesti érsekként az augusztus 20-i ünnepi szentmisét és körmenetet. Azóta főcelebránsként ő fogadja a meghívott szónokokat, és bevezető gondolataiban évről évre megfogalmazza, miért adhat hálát és miért kell könyörögnie a magyar nemzetnek. Visszatérő mondata szerint ez a nap hálaadás a múltért, népünk életéért, egyben könyörgés jövőnkért és sorsunk alakulásáért.

A megmaradás azonban nem ad okot önelégültségre: történelmünkben tragédiák és bűnök éppúgy jelen voltak, mint a helytállás és az életszentség hősi pillanatai.

2006-ban Stanisław Dziwisz krakkói bíboros, Szent II. János Pál egykori személyi titkára egy házhoz hasonlította Szent István örökségét. „Szent István házat épített minden magyar számára” – mondta, majd hozzátette: minden nemzedéknek magának kell eldöntenie, hogy ez a ház valóban a sajátjává válik-e. A készen kapott falak között is lehet idegenként élni. A hagyomány nem öröklődik át magától, és nem attól marad eleven, hogy sokat beszélünk róla.

Dziwisz bíboros szerint a kipróbált alap Krisztus, az erre épülő élet pedig nem elvont vallásosságot jelent. Olyan kézzelfogható értékeket sorolt fel, mint a család, a gyermekek megbízható nevelése, az idősek és betegek gondozása, valamint az emberi élet feltétlen tisztelete a fogantatástól a természetes halálig. Első királyunk öröksége tehát ott válik valósággá, ahol a legvédtelenebbekkel való bánásmódunkat is meghatározza.

2019-ben egy másik lengyel főpásztor, Stanisław Gądecki poznańi érsek arra figyelmeztetett, hogy a kereszténység nem maradhat ünnepi jelkép vagy történelmi emlék. Szent István állama azért bizonyult maradandónak, mert az evangélium értékeire épült. A főpásztor szerint

korunknak is „szent politikusokra”, Szent István mércéjével mérhető közéleti emberekre van szüksége: olyanokra, akiknek döntéseit nem csupán a hatalom megtartása, hanem az igazság, a közjó és az Isten előtti felelősség alakítja.

Gądecki arról is beszélt, hogy a modern keresztény embernek ismét vállalnia kell a vértanúságot – ha nem is feltétlenül a szó véres értelmében. A hitvallás ma sokszor azt jelenti, hogy valaki nem hallgatja el meggyőződését akkor sem, ha emiatt megvetés, gúny vagy kirekesztés éri.

A szabadság nem csupán azt jelenti, hogy szabad hinnünk, hanem azt is, hogy van bátorságunk hitünk szerint élni.

A koronavírus-járvány után, 2021-ben Felföldi László pécsi megyéspüspök arról beszélt, hogy Szent István törvénye minden tíz falut templom építésére kötelezett. A rendelkezés mögött nem csupán egyházi szervezés állt. A közös építés, majd a rendszeres találkozás közösséget teremtett. Ma talán nem újabb falakat kell emelnünk mindenütt, hanem olyan helyeket teremtenünk, ahol erősödhet az ember kapcsolata Istennel és a másik emberrel. Időt, emberséget, figyelmet és szeretetet kell adnunk egymásnak – mondta –, mert Magyarországnak ez az egyetlen lehetősége arra, hogy megmaradjon.

Egy országot ugyanis nemcsak törvények, utak és intézmények tartanak fenn, hanem olyan emberek, akik még észreveszik egymást.

A közelmúlt egyik legbátrabb homíliáját Berta Tibor dandártábornok, tábori püspök mondta 2022-ben. A szomszédos Ukrajnában már hónapok óta háború dúlt, ezért különös jelentőséget kapott, hogy Magyarország katonai ordináriusa állt a szószéken. Berta Tibor azonban nem csupán a háborúról beszélt. Szent Istvánt nem hibátlan szoborként, hanem nehéz döntésekre kényszerülő, nagy formátumú emberként mutatta be. Kimondta, hogy az államalapításnak és a térítésnek mai szemmel vállalhatatlan és kíméletlen elemei is voltak. Első királyunkat azonban nem kell eszményíteni: művének máig ható eredményei önmagukban megmutatják történelmi nagyságát. Uralkodói döntéseit imádság előzte meg. „Helyesen imádkozó ember volt”, aki

elfogadta Isten uralmát önmaga fölött, ezért a hatalom sem hitette el vele, hogy ő maga mindenható.

A tábori püspök az Egyház emberi gyengeségéről is őszintén beszélt. István látta korának botrányait és az egyházi emberek hibáit, mégsem vetette el miattuk a kereszténységet. Különbséget tudott tenni Krisztus követése és a magukat kereszténynek mondó emberek gyarlósága között. Megértette, hogy az Egyház tagjaiban lehet bűnös és gyenge, mégis magában hordozza a megújulás isteni erejét.

Berta Tibor a háborúk gyökerét végül az emberi szívben kereste. Amikor az ember bezárul önmagába, és már csak a saját érdekeit látja, abból elidegenedés, gyűlölet és háborúskodás fakad. A béke ezért nem pusztán diplomáciai megállapodás. Ott kezdődik, ahol az „én” képessé válik arra, hogy a másikkal együtt „mi”-vé legyen.

2023-ban Bernard Bober kassai érsek arra figyelmeztetett, hogy amikor elfelejtjük élni az evangéliumot, inkább vagyunk nacionalisták, mint patrióták, sértegetjük és lenézzük egymást. A hazaszeretet nem követeli meg egy másik nemzet kisebbítését. Krisztus szeretete lebontja az előítéleteket, megtöri a gyűlöletet, kiengesztelődésre és kölcsönös jóindulatra hív.

Erdő Péter ugyanazon az ünnepen Martin Luther King ismert mondatát idézte fel: „Van egy álmom!” Az ő álma olyan Európáról szólt, amelynek népei örömmel ápolják saját kultúrájukat, közben egyre jobban megismerik, tisztelik és kiengesztelődött lélekkel megszeretik egymást. Ebben a gondolatban a nemzeti önazonosság és az európai összetartozás nem egymás ellenfelei.

2024-ben Aurel Percă bukaresti érsek arra mutatott rá, hogy Szent István ünnepe egyszerre őrzi a múltat és határozza meg a jövőt.

A keresztény hitnek – hangsúlyozta – helye van a polgári életben, a városokban, a falvakban, és mindenekelőtt az emberi szívben.

Európa erkölcsi hanyatlásáról, a szekularizációról és egy újfajta pogányság veszélyéről beszélt. Ez nem csupán a templomba járók számának csökkenését jelenti, hanem egy olyan világ kialakulását, amely technikailag egyre fejlettebb, mégis mind nehezebben tud válaszolni arra, miért sérthetetlen az emberi élet, és miért tartozunk felelősséggel a gyengékért.

Percă érsek szerint a Szent Jobbnak ma is vezetnie kell bennünket az Istenbe vetett hit, a keresztény értékek és hagyományok megőrzésének útján. Erdő Péter bíboros pedig az ünnep elején ugyanezt még tömörebben fogalmazta meg: örülhetünk a megújuló templomoknak, de „a falak csak a külső környezetet jelentik. A lelkünknek kell végre megújulnia.”

A Szent Jobb-körmenetek szónokai különböző történelmi helyzetekben beszéltek szabadságról, családról, emberi méltóságról, közösségről, háborúról, megbékélésről és Európa lelki válságáról. A kérdés azonban minden alkalommal ugyanaz: mit kezdünk ma Szent István örökségével?

A Szent Jobb nem azért indul útnak, hogy egy letűnt világ emlékét hordozzuk körbe Budapest utcáin. Arra emlékeztet, hogy Szent István keze egykor országot épített, törvényt alkotott, templomokat emelt, védelmezett és szolgált.

Így válik a körmenet valóban a hit és a történelem menetévé. Nemcsak azt mutatja meg, honnan jöttünk, hanem azt is megkérdezi: merre akarunk továbbmenni.

Az írás nyomtatásban megjelent az Esztergom-Budapest 2026. évi ünnepi magazinjában.

Szöveg: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó (archív): Merényi Zita

Magyar Kurír