Tanulnunk kell, mi az irgalom – Motoros búcsút tartottak Máriapócson

Hazai – 2018. június 25., hétfő | 20:42

Az eső sem tarthatta vissza a motorozás szerelmeseit június 23-án, hogy részt vegyenek az idei máriapócsi motoros búcsún. Több mint százan érkeztek az ünnepre nemzeti kegyhelyünkre.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A résztvevők zöme Pocsajból érkezett, ahol lelkigyakorlattal hangolódtak a zarándoklatra. A Görögkatolikus Motorosok közösség azért szervezi évről évre a búcsút, mert – ahogy ők tartják – „a motorozásnál csak egy jobb dolog van a világon, a csoportos motorozás”. A társaság keresztény értékeket vall, amit a közös programok alkalmával is megmutatnak.

A nap ennek megfelelően Szent Liturgiával indult a kegytemplomban. A szertartáson részt vett Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, aki maga is két keréken érkezett a napra, hiszen köztudott, hogy szívesen pattan motorra, ha ideje engedi.

E napon Máté evangéliumából hallhatták a hívők az igét, amiben Jézus arra hívja fel a figyelmet, hogy „Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” Kocsis Fülöp arra kért mindenkit, hogy próbáljon meg beiratkozni erre a tanfolyamra.

„Nagyon érdekes, hogy az, aki elindult az Istent követő úton, és érzi, hogy átalakul, egyre közelebb kerül az Istenhez, egyre többször jár templomba, örül annak, hogy az Egyházhoz tartozik, egy idő után elkezd megítélni másokat. Különös jelenség ez, ami éppen ránk, keresztény, katolikus emberekre is erősen jellemző. Furcsa ez” – mondta a főpásztor, aki szerint Lévi (vagy ahogy később hívták, Máté) meghívásának a története is azt bizonyítja, hogy akik bűnös életet élnek, és nem gondolnak arra, hogy templomba járjanak, hamarabb értik meg Isten irgalmát, és könnyebben válnak irgalmassá.

„Míg a megajándékozott ember sokszor nem érti meg az Isten ajándékát – folytatta gondolatmenetét Kocsis Fülöp. – Örül annak, hogy megtalálta a hitet, hogy az Egyházhoz tartozik, részesül a kegyelemben, de valahogy ezt nem tudja továbbadni, nem tudja felvenni az Isten irgalmas magatartását. Amikor kimondjuk: »Uram irgalmazz!«, ez legyen fölszólítás arra, hogy megtanuljuk, mi az irgalom, értsük meg azt a szeretetet, amivel az Isten felénk fordul és ezzel a szeretettel forduljunk mi is mások felé! Akár azok felé a motorosok felé is, akik a szertartáson nem vettek részt, a templom környékén várják a nap folytatását. Annak kell örülni, hogy itt vannak. Ez a motoros zarándoklat legyen a jelképe annak, hogy mindenki felé ítélettől mentes irgalommal kell fordulnunk. Legyen ez a mai nap egy tanítás arról, hogy mit jelent az irgalom. Ez egy olyan lecke, amit nemcsak egy nap, hanem egész életünkön keresztül tanulnunk kell” – zárta homíliáját a főpásztor.

A liturgia végén Panachidát imádkoztak az elhunyt motorosokért. A szertartás végére a nap is kisütött, amit a motorosok hangos robajjal háláltak meg, vagyis kezdetét vette az Uram, tehozzád kiáltok címet viselő hangerőverseny. Ennek lényege, hogy a versenyzők húznak egy kövér gázt, egy szakember pedig méri a decibeleket.

A vállalkozó kedvűek máshol is megmérettethették magukat, hiszen a Családvár és a Zarándokház előtti szakaszon szlalompályát alakítottak ki, ahol azt mérték, melyik motoros szlalomozik a legjobban, illetve ki tud a leglassabban(!) végigmenni a pályán. A versenyt a Hungaroring Motoros Akadémia koordinálta, akiknek szakembereitől hasznos tanácsokat is kaphattak a járművezetők a balesetmentes közlekedés érdekében.

A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén is volt véradás, melyen 33-an vettek részt, köztük Kocsis Fülöp érsek-metropolita. A jó hangulatról a Happy Gitár Együttes gondoskodott, akik régi Shadows slágereket elevenítettek fel, igazi motoros hangulatot teremtve.

A kétkerekű járgányokat minden évben áldással engedik további útjukra. Ezt idén a főpásztortól kapta meg a konvoj, ami a búcsú végén Nyírbátor felé vette az irányt.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria