Teremtésvédelmi kalendárium – A remény zarándokai

A Katolikus Egyház 25 évente ünnepel szentévet, ami az Egyház és minden keresztény testvérünk lelki életének további növekedését segíti. Ferenc pápa karácsony éjjel nyitotta meg a Szent Péter-bazilika szent kapuját, mellyel kezdetét vette a 2025-ös szentév, amelynek mottója: A remény zarándokai.

Így hát mi is, legalább cikkeinkben, igyekszünk a reményt megcsillantani, a reményt, amely át kell hogy hassa a nemzetközi környezetvédelmi tárgyalásokat is, azokat, amelyek 2024-ben nem sok sikert hoztak, de talán elültették a reménység magvait.

2022 márciusában, az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlésének (UNEA) ötödik ülésén történelmi jelentőségű határozatot fogadtak el a műanyagszennyezésre vonatkozó, jogilag kötelező erejű nemzetközi egyezmény kidolgozásáról, beleértve a tengeri környezetet is. Az állásfoglalás szerint a jogi szabályozó eszköznek olyan átfogó megközelítésen kell alapulnia, amely a műanyag teljes életciklusával foglalkozik, beleértve annak gyártását, tervezését és ártalmatlanítását. Akkor kormányközi egyeztetések (INC) sorozata indult el, amely egy minden érdekelt félnek tetsző egyezmény szövegváltozatának az előkészítésért felelt. Erről írtunk egy szerzőtársammal tavaly májusban és decemberben a Portfólión.

Elég sokára, de talán még idejében, az egyre növekvő, tudományosan igazolt ismeretek ráirányították a politikusok és a közvélemény figyelmét a műanyagszennyezéssel kapcsolatos problémára, és ez megnyitotta az utat egy globális egyezmény kidolgozása, valamint remélhetőleg az ezt követő erőteljesebb szakpolitikai beavatkozások előtt.

Sokan nem értik, hogy miért van már megint szükség egy korlátozó nemzetközi szabályra, pedig elgondolkodtató, hogy a mikroműanyag-szennyezéstől, amely már a testünkben is jelen van, nem tartunk, de vírusoktól, baktériumoktól rettegünk, pedig az azokkal való „együttműködést” az evolúció évmilliók alatt megtanította, és az immunvédelmi rendszereink ezen mikroorganizmusok ellen részben kiépültek. Ugyanakkor az élőrendszerek, ideértve az embert is, a mikroműanyagok hatásaira még nem tudtak felkészülni, hiszen ezek olyan anyagok, amelyek a természetben eddig nem fordultak elő, és egyre inkább kezelhetetlen lesz a mennyiségük.

2024. december elején, az ötödik nemzetközi egyeztetési fordulón világossá vált, hogy a legfontosabb tervet, hogy létrejöjjön egy termelés- és kibocsátáscsökkentést elérő egyezmény, és hogy az új egyezményben valódi megoldások – az újrahasznosítási intézkedések mellett a termelés csökkentésére vonatkozó konkrét, kötelező érvényű célok – szerepeljenek, nem sikerült tető alá hozni. Egész egyszerűen azért, mert az olaj- és földgáztermelő országok nem támogatták.

Az utolsó, a tárgyalások elnökétől származó tervezetből jól látszanak a mély ellentétek, de a dokumentum erénye, hogy teljeskörűen tartalmazza egy jövőbeni globális egyezmény minden elemét. A tárgyalások felfüggesztése után, 2025-ben ezzel a szöveggel folytatódhat az egyezkedés egy olyan egyezmény mielőbbi megkötése céljából, amelynek jelentősége felér az éghajlatváltozásról és a biológiai sokféleségről szóló egyezményekkel – ez sok reményre adhat okot.

És ha már itt tartunk: 2024 novemberében az Éghajlatváltozási Egyezmény Részes Feleinek 29. Találkozója Bakuban a külső szemlélő számára kudarcba fulladt, annak ellenére, hogy igazán magasszintű politikai részvétel mellett zajlott. Sok tekintetben óriási kudarc volt, hiszen például a fosszilis energiahordozók használatának bárminemű csökkentésére (pedig ez lenne a lényeg!) irányuló intézkedések fel sem merültek, és több más ügyben is nulla előrelépés történt. Ugyanakkor a szakértő tudósítások szerint

a legszegényebb országokat már most érintő klímaváltozás sokkszerű következményeinek az enyhítését szolgáló pénzügyi eszközök tekintetében évi 300 milliárd US dollár kötelezettségfélét fogadtak el, bár homályosan meghatározott forrásokból: állami és magán, két- és többoldalú forrásokból, beleértve a (meghatározatlan) „alternatív forrásokat”.

További reményre ad okot a második legnagyobb áttörés Bakuban, hogy a párizsi megállapodás értelmében a felek végül lezárták a szén-dioxid-piacok teljes körű működéséhez szükséges tárgyalásokat, és az elfogadott mechanizmus alkalmazásával az országok most megkezdhetik a szén-dioxid-kibocsátási egységek nyilvántartását, kibocsátását és kereskedelmét. Csak remélni tudjuk, hogy ez az eszköz elődjénél sokkal jobban hozzá fog járulni az üvegházhatású gázok kibocsátásának mielőbbi határozott és nagy arányú csökkentéséhez.

Sokan azt gondolják, hogy nincs értelme már a csökkentésnek, inkább alkalmazkodjunk. De nem szabad elfelejteni, hogy a 2021-ben fizikai Nobel-díjat kapott Syukuro Manabenek már az 1960-as években megkezdett kutatásaiból tudjuk, hogy a szén-dioxid koncentrációjának növekedése nyomán a sztratoszféra hőmérséklete csökken. Ennek alapján kizárható az, hogy a jelenlegi, a földfelszín közelében tapasztalható hőmérsékletemelkedés csak a napsugárzás erősségében, azaz az úgynevezett napállandóban történő változás következménye, amire néhány, az ember által okozott klímaváltozást tagadó kutató szokott figyelmeztetni, kifejezve kétkedésüket az üvegházhatású gázok klímamódosító hatásában.

Syukuro Manabe kutatásai is bizonyítják, hogy a további kibocsátáscsökkentés még mindig lehetőség a katasztrofális következmények elkerülésére.

A tárgyalások folytatódnak, a remény megmarad. A COP30-at idén novemberben a brazíliai Belémben rendezik meg.

Szöveg: Nemes Csaba

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír