Hétköznap délelőtt javában folyik a munka a pécsi Máltai Szeretetszolgálat Gondoskodás Nonprofit Kft.-jének műhelyében, amely harminc értelmi vagy testi fogyatékossággal élő, illetve krónikus betegséggel küzdő kollégát foglalkoztat. Egy nagy asztal körül többen függönykarnishoz való alkatrészeket csomagolnak – minden tasakba tíz pici műanyag záróelemnek kell kerülnie.
A munkafolyamat kis lépésekre van felosztva, hogy mindenkinek legyen sikerélménye: egyesek a papírcímkéket hajtogatják; mások leszámolják a tíz záróelemet, majd besöprik egy kis zacskóba; megint mások tűzőgépet tartanak a kezükben, hogy nagy körültekintéssel lezárják vele a zacskót, és rögzítsék rajta a papírcímkét. Egy idős asszony kartondobozokkal foglalatoskodik, levakargatja róluk a feleslegessé vált vonalkódos matricát, ezekbe kerülnek majd vissza a gondosan összeállított kis csomagok. Nagyon rosszul lát, közel hajol az asztalhoz, az orrát csak pár centi választja el a kezétől.
Ebben a csapatban dolgozik most Csikós Zoltán is, aki már tíz éve, a műhely alapítása óta a Máltai Szeretetszolgálat kollégája. Egyedül él egy kis lakásban Pécs belvárosában, a napjai a munka köré szerveződnek, ez ad értelmet és célt az életének. A feleségétől azért vált el, hogy az asszonynak valóra válthasson az élete álma, és örökbe fogadhasson egy gyereket – házaspárként erre a férfi mentális betegsége miatt nem lett volna lehetőség. Időnként azért még mindig találkoznak. Csikós Zoltán ilyenkor átélheti, milyen érzés apának lenni.
Szintén tíz éve, a műhely megnyitása óta dolgozik itt Róth Ernő, pedig – mint mondja – az elején azt hitte, két hétig sem fogja bírni. A férfi egyéves korában került csecsemőotthonba, a gyerekkorát nagyrészt nevelőszülőknél töltötte, felnőttként pedig hajléktanná vált, több börtönt is megjárt. A fordulópontot az életében három idős hölgy jelentette, akik felfigyeltek rá, amikor vasárnaponként a pécsi pályaudvar mellett álló református templomnál koldult. Hétről hétre pénzt adtak neki, süteménnyel kínálták; egy idő után megkérték, üljön be melléjük a vasárnapi istentiszteletre, és még a rendőrök zaklatásától is megvédték őt. „Akkoriban a koldulást még büntették – meséli Róth Ernő. – Emlékszem az egyikükre, szép nagy, magas asszony volt, még nálam is magasabb, a hangja meg jó mély. Rádörrent az előttem álló rendőrre: Maga is begyün a misére! Erre az megijedt, beült a kocsiba, és úgy elhúzott onnan, hogy csak na.” A hajléktalan férfi megszerette a „mamikat”, a vasárnapi istentiszteletekre mindig lefürödve, megborotválkozva, tiszta ruhában ült be, és egy idő után megérett benne az elhatározás, hogy szakít az alkohollal, bármennyire is nehéz. Már hosszabb ideje józan életet élt, amikor 2015 májusában munkát kapott a Máltai Szeretetszolgálat akkoriban nyíló üzemében.
A létesítmény egy európai uniós pályázat keretében jött létre azzal a céllal, hogy megváltozott munkaképességű embereknek munkahelyet és biztos megélhetést nyújtson. Az uniós pályázaton elnyert anyagi források mindössze hat hónapra voltak elegendők, de az üzem vezetői a dolgozókat ezt követően sem szerették volna szélnek ereszteni, így azóta is a Máltai Szeretetszolgálat berkein belül működik. „Ebben a kis világunkban egy nagy csoda, hogy egyáltalán létezik még ez a műhely” – mondja Révai Krisztina rehabilitációs mentor.
A műhely további történeteiről ITT olvashatnak.
A Máltai Gondoskodás Nonprofit Kft. folyamatosan bővíti megrendelői hálózatát annak érdekében, hogy hosszú távú, biztos megélhetést tudjon nyújtani az ott dolgozó megváltozott munkaképességű embereknek. Az ehhez kapcsolódó elérhetőúséget is ITT találják.
Szerző: Hámon Krisztina
Fotó: Kovács Bence
Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria