Töprengés a ránk bízottakról és a láthatatlanról – Papp Miklós előadása a nevelés témájában

Az előadó az etika, a teológia, a filozófia szempontjából közelítette meg a neveléssel kapcsolatos kérdéseket. Mint mondta,

az értékekre nevelés a gyermekkorban kezdődik, és arra irányul, ami az emberben láthatatlan, ami nem mérhető.

Ez a munka a szülők, a pedagógusok, edzők részéről elsősorban azt kívánja meg, hogy figyeljenek a gyermekre, töprengjenek el arról, hogy ki is az, akit nevelni szeretnének, s azt hogyan tegyék.

Papp Miklós kifejtette: a Bibliában is olvashatjuk, hogy Ábrahám életútját egy láthatatlan kéz (Isten) vezette. „Minden embernek van valamilyen filozófiája, hite, elgondolása a világról, s ez a láthatatlan háttér meghatározza a látható életvezetését, azt, hogy mire fordítja az idejét, a pénzét. A láthatatlan egyik jele például, hogy ugyanazt a munkát sokféleképpen el lehet végezni, sok esetben ez attól függ, hogy ki milyen értékrendet vall magáénak.”

Az előadó megjegyezte, hogy a házas feleknek már az esküvő előtt érdemes tisztában lenniük azzal, hogy nagyjából egyezik-e az értékrendjük; a későbbiekben ez nagyon fontos lesz. Statisztikák szerint a jelentős eltérések ezen a téren igen gyakran vezetnek korai váláshoz.

Az értékrendünktől függ az is, hogy miként szórakozunk, mi fér bele egy buliba, és mi nem.

Láthatatlan értékrendünket mutatja az is, hogy miként viseljük, hordozzuk a szenvedést.

Ezt az igen lényeges lelki-szellemi hátteret időnként meg kell vizsgálnunk, a keresztények esetében ezt nevezzük lelkigyakorlatnak. Szükséges ez, hiszen „ki mint gondolkodik, olyan lesz az élete”.

A gyermek későbbi életvezetését is ez a láthatatlan világ fogja meghatározni, ezért például nem mindegy, hogyan áll hozzá a munkához. Negatív tendenciát tükröz például egy a Corvinus egyetemen végzett felmérés, mely szerint a hallgatók többsége arra készül, hogy viszonylag gyorsan sok pénzt keressen, nagy felelősség nélküli munkakörben. Ez az alapállás a multiknak kedvez, nem a vezetői, hanem tipikusan az alkalmazotti státuszt jellemzi. Ez a szemlélet tehát a társadalmi-gazdasági folyamatokra is kihat.

Belátható, hogy eképpen a filozófia, az etika, a teológia nem luxus, hanem életbevágó, még ha nem is mérhető.

Még tágabban értelmezve, a „láthatatlan” meghatározza azt, hogy mit gondolunk az emberségről, sőt azt is, hogy mit az embertelenségről. Jellemzően az egészhez viszonyítjuk a részt, az emberképünkhöz igazítjuk az életünk részterületeit. Mint Papp Miklós mondta: „például a vasárnap sem elsősorban a pihenés napja, végképp nem a vásárlásé, hanem az értékek napja, amely alkalmat ad arra, hogy ránézzünk a hétköznapjainkra, mint a nagy egész részeire”.

Az előadó leszögezte: a nevelés kulcsa az, hogy az értékek olyan vezércsillagok, amelyeket Isten helyezett az égre. „Nem népszavazásnak kell eldönteni, hogy hazudni rossz vagy jó, még akkor sem, ha a legszélesebb többség az utóbbi mellett tenné le voksát.” Sőt az értékek ökumenikusak és vallásköziek is: „nincs katolikus lopás vagy hindu szemetelés”, ezek minden emberre egyaránt vonatkoznak.

Az értékek csillagrendje akkor is megmarad, ha a világ változik, ezért a szülőknek sem azzal kell foglalkozniuk, hogy a gyerek „jövőképes legyen”, hanem azzal, hogy megmutassák neki az értékeket, amelyeket majd felnőttként a változó világra alkalmaz. „A barátság például mindig érték marad, a szakmai önbecsülés is, a család is, a kultúra is” – mondta Papp Miklós. Platón nyomán kifejtette, hogy

a Legfőbb jótól származik minden érték, és ezek minden ember szívében ott vannak, eképpen a társadalom és az Egyház sem versenytársak, hanem ezen az alapon együtt kell dolgozniuk.

A továbbiakban az előadó arról beszélt, hogy az értékeket szüleinktől, nevelőinktől (papok, pedagógusok) kapjuk. Hatalmas ajándék ez, és amint erre Ranschburg Jenő, a neves pszichológus is sokszor utalt, utólag is megszerezhető ugyan, de nagyon fáradságos munka árán.

A serdülőkorról szólva Papp Miklós hangsúlyozta, hogy a fiatalok életük ezen időszakában rengeteget szenvednek szüleiktől, önmaguktól, a világ miatt, ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a szenvedés érlelni is képes, valamint érzékenyebbé tehet mások gondjai iránt. A nevelés célja, hogy a gyermekből érett felnőtt váljon, tehát a serdülőnek ki kell lépnie életállapotának burkából. A szülőknek pedig védeniük kell a serdülőt, aki élete leglabilisabb időszakában van, könnyen befolyásolják ideológiák, és ennek anatómiai okai is vannak: az agy úgynevezett „humán” területe (a homloklebeny része) 24-26 éves kor előtt még nem „kész” teljes mértékben; a „kockázatkereső” agyi központ már igen.

A felelősségvállalásra lassabban érik meg az ember.

Ilyenkor esik meg, hogy a kamasz minősíthetetlen módon beszél szeretteivel vagy éppen a szerelmével, és utólag rettenetesen szégyenkezik az elhangzottak miatt. A konfliktuskezelésben ekkor időt kell nyernünk, és ezt kérdésekkel tehetjük meg (tényleg így gondolod ezt? stb.).

Tudnunk kell azt is, hogy – a Biblia szavával élve – a szívből, a döntések központi helyéből ered az életvezetésünk, a mindenkori nevelőknek ezért elsősorban a lelkiismeret autonóm használatának kialakítására kell törekedniük neveltjük esetében.

Azt már az ókori görögök is tudták, hogy a neveletlen ember veszélyes, teher a társadalom számára, a közös törvény betartása (ethosz) a közösség önvédelmének kérdése, közérdek. A leginkább elismerésre méltó pedig az az ember, aki magától teszi a jót, a lelkiismerete szerint cselekszik (éthosz). „A gyermekbe ugyanakkor nem lehet beleverni az értékeket, önmagának kell elsajátítania azokat, az értékekre csak valamiképpen »csábítani« lehet” – tette hozzá az előadó, és a továbbiakban ezt elősegítő gyakorlati útmutatásokat adott a nevelőknek.

Fontos, hogy a kicsiny gyermekben kifejlődjön az ősbizalom, magunkhoz kell ölelnünk, ha sír; beszéljünk hozzá, érintsük őt gyakran, ez megerősíti őt abban, hogy szerethető, értékes.

Elengedhetetlen a játék, annak társas formája, mintegy az élet begyakorlása, az alkalmazkodás, a küzdés elsajátítása.

Szükséges az is, hogy a szeretetnek mindkét formáját élje meg a gyermek, az elfogadást (gyöngédséget) és a sürgető, noszogató szeretet is, e kettő ugyanis kiegészíti egymást.

Utóbbi napjainkban hátérbe szorul, pedig fontos volna az a szülői attitűd, irányító nevelés, amely döntésre sarkall, mondván „állj a talpadra, én ott leszek melletted, s ha kell, segítek”. Nem baj, ha e két nevelői magatartás vitákat eredményez a házastársak között, ez normális – tette hozzá Papp Miklós.

A nevelésben kitüntetett szerepe van a tekintélynek, „aki elöl megy, biztonságot ad”. A túl gyenge kontroll szorongásossá teszi a személyiséget. A túlzott kontroll viszont a gyermekben állandó önbizalomhiányt eredményez. „Ne törjük le a felcseperedő gyermeket, ne szóljunk bele minden dolgába, nem kell minden ellenállást lenyomnunk, szabad otthon vitázni is. Ha ezt nem engedjük meg, a gyerekünkből igavonó szamár lesz; kap egy házastársat, aki uralkodni fog rajta. Többek közt ne szóljunk bele a serdülők sajátos stílusába, ami esetleg nem tetszik, ugyanakkor az alapértékekből ne engedjünk.”

A nevelésben jelentős szerepe van továbbá az élménynek, az értékek megélésének s a munkára nevelésnek (az értékek együttesét adja). „Az, hogy ki hogyan dolgozik, sokat elárul az illetőről, például egy leendő férjről” – mondta az előadó.

A szülők terelgessék a gyermeküket a jó kortárscsoport irányába, és érdemes arra sarkallni őket, hogy keressék az „elitet”, a hiteles, jó példákat, akár lelkipásztorokat, sportolókat, vagy éppen olyan párokat, akik jól élik meg a házasságukat, ahelyett, hogy a válások nagy számán keseregve elvetnék a házasságot. „Az elit ugyanis másoknál többet tud az értékekről;

ők azok, akik ragaszkodnak az elveikhez, a hitükhöz, követik azokat a vezércsillagokat, amelyeket Isten helyezett az égre az ő számukra.”

Előadása végén Papp Miklós a helyes konfliktuskezelés (asszertív magatartás) tanításáról is beszélt, valamint a kultúra erejéről és a saját, személyes istenkapcsolat kialakulásáról: „A kamasz dolga az, hogy leváljon a szülőkről, akár el is hagyhatja azok vallási stílusát, de ne az igaz Istent! Sokféle ajtó van, amelyen keresztül az Isten képes benyitni az emberhez, fontos, hogy a fiatalok nyitottak legyenek az Úr felé.”

A nevelésben a szülők szövetségese Isten, hozzá lehet fordulni.

A bibliai tökéletesség szeretetteljes együttműködést jelent, nem hibátlanságot; a gyümölcsre, a termésre figyeljünk, nem a hibátlanságra kell törekednünk 

– szögezte le a görögkatolikus lelkipásztor.

Szerző: Körössy László

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír