Tudományos konferenciát tartottak a diktatúrában működő Állami Egyházügyi Hivatal szerepéről

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Előadást tartott többek közt Soós Viktor Attila, Varga Lajos, Mózessy Gergely, Szabó Csaba, Tabajdi Gábor és Köbel Szilvia, az egyháztörténet e korszakának kutatói.

A konferencia előadói megosztották a legfrissebb kutatási eredményeket azzal kapcsolatban, hogy miként működött az egyházüldözés országos és megyei hivatala, a résztvevők megismerhették az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) ideológiáját, a püspökökkel, papokkal és világi hívekkel szembeni elnyomó, sokszor álságosan segítőnek tűnő, máskor pedig diktatórikus működését. A rendezvény különleges volt abban a tekintetben, hogy eddig még nem tartottak ilyen átfogó konferenciát az ÁEH történetéről.

Elsőként a rendezvény házigazdája, Kálmán Peregrin OFM kegyhelyigazgató köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, a konferencia egy sorozat része, melynek keretében eddig diákokat, tanárokat, most pedig történészeket hívtak meg Szentkútra a legfrissebb kutatási eredmények összegzésére.

A köszöntő után Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár mondott megnyitóbeszédet. Megemlítette, hogy a keresztényüldözés már a francia forradalom idején, 1789-ben is a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavával kezdődött, melynek során 200-300 ezer embert irtottak ki, köztük tízezer egyházi személyt. A kommunista korszakban Magyarországon 2500 szerzetest hurcoltak el, és a módszerek is hasonlók voltak: a francia forradalom alatt a köztársaságra kellett felesküdniük az egyházi személyeknek, ez a gondolat Magyarországon a papi békemozgalommal folytatódott az 1950-es években. Kiemelte, a diktatúra nemcsak a hitéletet akarta elpusztítani az ÁEH hathatós közreműködésével, hanem azokat a szerzeteseket is üldözték, akik közfeladatot vállaltak, árvaházakat, kórházakat, iskolákat irányítottak. Soltész Miklós arról is beszélt, hogy nem záródott le véglegesen az 1951 és 1989 közötti korszak, hiszen az államot és a kommunista hatalmat kiszolgáló szellemiség hatása ma is jelen van egyes pártok gondolkodásában. Mint mondta, a Parlamentben, a médiában is megjelenik az a gúny, az a keresztényellenesség, amit a kommunista hatalom képviselt, melynek része volt az Állami Egyházügyi Hivatal is. Hozzátette: „Sem a nyugati, sem a magyarországi liberális világ nem figyel arra, mekkora a keresztényüldözés ma is a Közel-Keleten.”

Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja előadásában az ÁEH alapításának történetét és szervezeteit mutatta be. Kifejtette: a hivatalt 1951 májusában állította fel az Országgyűlés „az állam és a vallásfelekezetek közötti ügyek intézésére, az egyezmények és megállapodások végrehajtására és a vallásfelekezetek állami támogatására”. Az ÁEH – különösen 1956-ig – a Belügyminisztérium fiókintézménye volt, 30-40 vezetője a belügyből került oda. Felügyeletét a Minisztertanács látta el, Aczél György, Sarlós István, majd Csehák Judit felügyelete alá tartozott.

Hozzátette, az 1989-ben jogutód nélkül megszűnt hivatal fő feladata az egyházak ellenőrzése volt. A püspöki megbízottak feladatai közé tartozott a püspökségekre érkező és kimenő levelek elolvasása, az egyházmegyék eseményeinek rögzítése, ők nézték át a körleveleket, jelentettek keresztelőkről, esküvőkről, temetésekről is – mondta a történész. Hozzátette: közvetlenül a rendszerváltás előtt, 1989-re a korábban nagy apparátussal működő ÁEH létszáma jelentősen lecsökkent, az „ügyesebb” munkatársak más területeken helyezkedtek el, s csupán körülbelül huszonöt dolgozója maradt a hivatalnak, akik utóbb, Németh Miklós miniszterelnöksége idején az Egyházügyi Titkárságon dolgoztak tovább.

Tabajdi Gábor történész, az Országos Széchényi Könyvtár 1956-os Intézetének munkatársa Kádár János „szövetségi politikájáról” és az ÁEH kapcsolatáról tartott előadást. Mint mondta, a korabeli rezsim működtetéséhez a hatalomgyakorlás elengedhetetlen feltétele volt, hogy Kádár „szövetségeseket” találjon. A pártvezető erre különösen ügyelt. A „szövetségi politika” volt az ország egyik legismertebb propagandajelszava. Általános értelemben ez a munkás- és paraszt-, valamint az értelmiségi réteg összefogását jelentette, beleértve a párttagok és a párton kívüliek viszonyát is. Valójában mindez a különböző társadalmi rétegek közti törésvonalakat volt hivatott leplezni. Egyházpolitikai értelemben a „szövetségi politika” jegyében a hívők és nem hívők, illetve az ateista, kommunista és marxista nézeteket vallók együttműködését hangoztatták. Kádár ekkor mint Hruscsov legkiválóbb tanítványa szerepelt a nyugati sajtóban, úgy jellemezték az országot, mint egy kisebb „laboratóriumot”, ahol sok mindent ki lehet próbálni.

Köbel Szilvia, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főmunkatársa Adalékok az Állami Egyházügyi Hivatal megszűnéséhez a politikai rendőrség 1986–1989 közötti parancsnoki értekezleteinek jegyzőkönyvei alapján címmel tartotta meg előadását. A bemutatott időszak azért fontos, mert az állam és az Egyház kapcsolata ekkor – a politikai folyamatokkal párhuzamosan – jelentős mértékben megváltozott. Ez kihatással volt az állambiztonsági szervek Egyházhoz való viszonyára is. Ebben az időszakban az elhárítás vonala átterelődött, illetve összekapcsolódott a belső ellenzéki körökkel szembeni elhárítással. Egy parancsnoki jegyzőkönyv leírja, hogy a belső ellenzék komoly veszélyt jelentett a marxizmus hegemón szerepére. Itt kapcsolódott össze a kultúra, az ifjúság, a belső ellenzék és az egyházak megosztó, ideológiát „fellazító” szerepének vizsgálata, megfigyelése. 1987 januárjában fogalmazták meg azt a „veszélyt”, hogy a főiskolások és az egyetemisták különösen fogékonyak a társadalmi problémák iránt, ezért meg kell akadályozni, hogy szoros kapcsolatot ápolhassanak az ellenségesnek nyilvánított egyházi csoportokkal.

Sz. Nagy Gábor történész, levéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 1945 utáni Politikai Kormányszervek és Pártiratok Főosztályának főosztályvezető-helyettese Feljegyzések a katolikus sajtóról az ÁEH-ban címmel a magyarországi katolikus sajtóról írt 1967–68-as jelentéseket mutatta be. A vizsgált sajtóorgánumok: a Magyar Kurír, mely 1911 óta működött mint tudósító sajtószolgálat, hírügynökség; a Vigilia, mely 1935-től tudományos és kulturális folyóiratként jelent meg; az 1945-től jelentkező Új Ember politikai és hitbuzgalmi hetilap; az 1956-tól megjelenő Katolikus Szó, a papi békemozgalom lapja, valamint az 1967-től kiadott Teológia hittudományi folyóirat. A történész hangsúlyozta, ezek a jelentések azért is fontosak, mert az elemzésen kívül ajánlásokat is tesznek, hogy miként kellene működnie a katolikus sajtónak az ÁEH szerint. A bemutatott időszakot követően leginkább az Új Emberről maradtak fenn jelentések, amelyekben az is szerepel, hogy mennyi vallási, mennyi a békemozgalmat támogató és mennyi politikai írás született a lapban. Az 1968-as jelentés szerint a katolikus hetilap passzív a társadalmi és politikai kérdésekben, emiatt – szemben a Katolikus Szóval – „papírpocsékolás” a megjelentetése, egyetlen értelme talán az, hogy dokumentálja a vallásszabadságot. A Vigiliáról sem volt a hatalomnak túl jó véleménye. A jelentések szerint nyoma sincs a folyóiratban a haladó, katolikus világirodalomnak, a szocialista országok katolikus vagy keresztény hangvételű, humanista irodalmi alkotásainak. Helyet kapnak viszont érthetetetlen, modoros, szürrealista, nihilista versek, amelyekről talán még a szerzőjük sem tudja megmondani, mit is akar velük kifejezni. A feladatok közöt szerepel továbbá: a Magyar Kurír legyen a szocialista Magyarország katolikus tudósítója, nem pedig a múltból itt maradt tessék-lássék módra korszerűsített félhivatalos hírügynökség. Javasolják azt is, hogy szűnjön meg az egyszemélyi vezetés.

Vörös Géza történész, levéltáros, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa az Államvédelmi Hatóság és az ÁEH kapcsolatáról tartott előadást. Ebben arra tett kísérletet, hogy bemutassa, miként lehet a két vizsgált intézmény működését, sokszor egymással szembeni működését tetten érni az egyházakkal kapcsolatos munkájuk során. Mint mondta, a politikai rendőrség folyamatosan próbálta ellenőrizni az ÁEH embereit, munkatársait, folyamatosan jelentéseket készített róluk, sokszor korruptnak, befolyásolhatónak minősítve őket.

Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke, egyháztörténész A cenzúrával sújtott személyek pozícióba helyezése az ÁEH segítségével Kovács Vince ordináriussága idején címmel tartott előadást. Elsőként a cenzúra kifejezés egyházi értelmezését tisztázta: a különböző egyházi büntetéseket jelenti. Hozzátette: az Állami Egyházügyi Hivatal 1951-es megalapítása után a megyéspüspökök, illetve az ordináriusok jogait korlátozta, mert a pártállam e hivatal által a békepapságot juttatta pozícióba. Ez azt jelentette, hogy a békepapok politikai tevékenységükért – hatalmi befolyásolásra – egyházi jutalmakat kaphattak. Ezzel az is együtt járt, hogy a cenzúrával sújtott papokat az állam előnyökhöz juttatta. Varga Lajos azonban azt is kiemelte, hogy ez a folyamat már az ÁEH létrejötte előtt kialakult a kommunista Magyarországon.

Kálmán Peregrin a kerekasztal-beszélgetés során Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspökkel és Varga Lajos segédpüspökkel a nyolcvanas évek egyházpolitikai hatásairól beszélgetett. Gyulay Endrét – akkor szemináriumi spirituálist, utóbb püspököt – kérdezte arról a korszakról, amikor kényszerből kapcsolatot kellet tartania az ÁEH-val; Varga Lajos segédpüspököt pedig mint Bánk József érsek egykori titkárát kérdezte a püspökségen megélt tapasztalatairól.

Gyulay Endre egy káplánkori emlékét mesélte el, amikor az ÁEH embere felajánlotta neki, hogy egy komolyabb plébániát kaphat, ha belép a békepapi mozgalomba. Gyulay Endre válaszában csak annyit mondott, hogy a papokat püspökük szokta máshova helyezni.

A nyugalmazott szeged-csanádi főpásztor püspökké szentelésével kapcsolatban visszaemlékezett, hogy Francesco Colasuonno érsek mondta meg neki: püspökké kívánják szentelni, mire ő némi gondolkodási időt kért. Két perccel később az érsek újból rákérdezett, mondván, a pápa jelölte őt, a Magyar Katolikus Egyház végre meg tudott egyezni Miklós Imrével, az ÁEH vezetőjével, miért gondolkodik. Ekkor mondott igent.

Varga Lajos segédpüspök Bánk József érsek titkáraként azt tapasztalta, hogy főpásztora mint jogot ismerő ember úgy vélekedett az állam és az Egyház kapcsolatáról, hogy amit a jog, a törvény nem biztosít az államnak, azt nem kell teljesítenie. Ezt a püspökségen is alkalmazta: azokra a tisztségekre való kinevezések esetén, amelyek nem szerepeltek a törvényben mint amelyekhez szükséges az ÁEH hozzájárulása, soha nem kérte engedélyüket. Varga Lajos azt is kiemelte, hogy a püspökség és az ÁEH közötti ügyeket – kevés kivételtől eltekintve – nem a titkár intézte, ezért neki kevés rálátása volt minderre. Az állammal az irodaigazgatónak kellett tartania a kapcsolatot, akinek viszont hetente meg kellett jelennie az ÁEH illetékes irodájában.

A konferencia további részében előadások hangzottak el az ÁEH és az állambiztonság együttműködéséről, a pártállami egyházpolitikáról, egyes egyházügyi megbízottak pályaképéről, jelentések elemzéséről, valamint azokat az irányokat vázolták, melyek további eredményeket hozhatnak az Állami Egyházügyi Hivatal működésének feltárásában.

Fotó: Bókay László

Bókay László/Magyar Kurír