Új kontextusba állítani a közös történelmet – A Mindszenty-per a vatikáni kiadó új kötetében

Az est meghívott vendégeit Habsburg-Lotharingiai Eduárd nagykövet köszöntötte levélben, melyet Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora olvasott fel. A nagykövet örömét fejezte ki a könyv megjelenéséért, és köszönetet mondott a Libreria Editrice Vaticana kiadónak, az azzal együttműködő Nemzeti Emlékezet Bizottságnak, a szerkesztőknek, a Pápai Történettudományi Bizottságnak és képviselőjének, Bernard Ardura OPraem atyának.

Ezt követően Bernard Ardura, a Pápai Történettudományi Bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket. Felidézte Mindszenty József hercegprímás alakját, s azokat a körülményeket, amelyekért el kellett hagynia hazáját. Rámutatott azokra a nehézségekre, amelyeket a hercegprímás távozása okozott. Emlékeztetett, hogy a főpap szabadon engedéséért cserébe a Vatikánnal való megegyezés értelmében Mindszentynek el kellett volna vállalnia, hogy külföldről nem bírálja a magyar kormányt, de ezt a bíboros megtagadta. A kötet nagyon sok ismert közép-európai főpap meghurcoltatását írja le, de sokan voltak azok is, akiknek a nevét sem ismerjük, s olyanok is, akik hosszú éveken keresztül úgy voltak bebörtönözve, hogy rokonaik és barátaik sem tudták, hogy élnek-e egyáltalán, s ha igen, akkor hol. Ilyen volt például Bernard Ardura rendtársa, Vitus Tajovský is. A Pápai Történettudományi Bizottság elnöke emlékeztetett Ferenc pápa szavaira, aki azt mondta Mindszenty Józsefről, hogy evangéliumi ember, akinek erőssége példa nélküli.

Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke elmondta, hogy két ok miatt is nagyon fontosnak tartja a kötet megjelenését. Egyrészt, mert

a legfrissebb eredmények alapján mutatja be Mindszenty József alakját, a per részleteit. Azét a perét, amely az egész világ érdeklődését felkeltette, s amelynek alapján aztán a többi közép-európai, szocialista államban is megindult egykor a kommunista kormányok és pártok üldöző hadjárata a főpapok ellen.

Másrészt azt tartja nagyon fontos eredménynek, hogy a Pápai Történettudományi Bizottság felvállalta a kötet kiadását, így az sokkal több emberhez juthat el, több kutató érdeklődését vívhatja ki.

Molnár Antal, a budapesti Történettudományi Intézet igazgatója elmondta, hogy a kötet megjelenése lehetőségének alapját az a tíz évvel ezelőtt megkezdett munka és koncepció adta, amelyet a Római Magyar Akadémia igazgatójaként alakított ki, s melynek alapján sikerrel rendeztek igazgatói évei alatt több konferenciát is. Ennek lényege, hogy felismerték Fejérdy Andrással, az Akadémia akkori titkárával:

Közép-Európával kapcsolatos kutatásokat nemcsak magyar tudósokkal kell folytatni, hanem a többi ország szakemberével együttműködésben – így lehet új kontextusba állítani azt a közös történelmet, amely meghatározta az országok sorsát.

A köteteiket a Biblioteca Accademiae Hungariae sorozatban a Viella olasz kiadó jelentette meg, garantálva azt, hogy a kiadó terjesztői hálózata révén a tudósokhoz el is jutnak a kutatások legújabb eredményei. A jelen kötet párhuzamba állítja Mindszenty Józsefével kortársainak sorsát. Mindszenty bíboros az az ember, akinek sorsa szimbolikus jelentéssel bír a 20. század történetében; a kommunista párt és rezsim magát a Katolikus Egyházat támadta meg személyében. A kötet kiindulópontja lehet az újabb és új felfogásban készülő Közép-Európa-kutatásoknak.

A Mindszenty-kötetet két modern kori történelemmel foglalkozó olasz egyetemi professzor mutatta be.

Andrea Ciampani, a római LUMSA katolikus egyetem tanára átfogó képet adott a kötetről. Hangsúlyozta: a tanulmánykötet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hidegháború során a közép-európai országok Vatikánnal való kapcsolatát eddig feldolgozó tudományos szakirodalomhoz képest – a kutatások eredményeként – pontosabban lehessen értékelni. Új szempontból világítja meg a II. világháború utáni közép-európai politikai helyzetet is; arra tesz sikeres kísérletet, hogy újraépítse a magyar és a közép-európai történelemfelfogást. A tanulmányok erőssége, hogy az egyes országok tudósainak párbeszédét teszi közzé.

Nem elszigetelt, nemzeti szempontú állítások halmaza így, hanem egymásra reflektáló anyagot nyújt az olvasónak.

A sokféle forrás alapján elkészült írások a korszak sok szempontú bemutatását teszik lehetővé.

Matteo Luigi Napolitano, a Molisei Tudományegyetem professzora előadását, amelyben elsősorban a Vatikán és Magyarország diplomáciai kapcsolatait vizsgálta, egy érdekes történettel kezdte.

A Mindszenty-per közismertségét és hatását érzékeltetendő elmondta, hogy Molise tartomány egyik kis településéről a per során levél érkezett a Vatikánba,

s a levél írója felajánlotta, hogy megoldja a per problémáját, szívesen elutazik Magyarországra. A levél írójának felajánlása nyilván minden politikai ismeret nélkül született, de azt mutatja, hogy még az egészen eldugott helységekben élő „közembereket” is foglalkoztatta a hercegprímás jogtalanul történő bíróság elé állítása.

A kötet tág összefüggésben mutatja be a bíboros perét. Megismerhetjük belőle, hogyan készült a kommunista hatalom – Rákosi Mátyás és elvtársai – arra, hogy letartóztassák Esztergomban Mindszenty Józsefet, aki ellen hosszú időn keresztül gyűjtögették a vád alá vétel bizonyítékait; nem találtak ellene semmit, emiatt vádakat koholtak. Ehhez az Államvédelmi Hatóságnak szüksége volt emberekre is, hogy egy olyan képet alakíthasson ki a bíborosról, amely majd a közvélemény előtt is elfogadhatóvá teszi letartóztatását. Egyházi embereket és civileket szervezett be ennek érdekében a hatóság; az ország akkori vezetője Sztálinnal tárgyalt a kérdésről – végül, ahogyan azt a történelemkönyv lapjairól is tudjuk, 1948 karácsonyán, egy olyan pillanatban, amikor az a legkevésbé sem tűnhet fel, lecsaptak a bíborosra az államvédelmisek, és bebörtönözték.

A kötet nemcsak ezt a történetet mutatja be, hanem megismerhetjük belőle a bíboros megkínzatását, annak bizonyítékait. Megtudhatjuk, hogy milyen módszerekkel működött a minden törvényt áthágó és megszegő kommunista párt gépezete. Vatikáni források felhasználásával XII. Piusz szerepére is fény derül, arra, hogy miért tartotta egész Kelet-Európa sorsa tragikusra fordulása jelének a Mindszenty-pert.

Az 500 oldalas tanulmánykötet 25 tanulmánya a főpap magyarországi és kelet-közép-európai kortársainak szenvedését és üldöztetését is bemutatja: a kárpátaljai görögkatolikus Romzsa Tódorét, a horvát Alojzije Stepinacét, az albán Carlo Prennuschi (Karl Prenuši) ferences szerzetesét, Márton Áronét, a cseh Josef Beranét és a lengyel Stefan Wyszyńskiét is. A magyar katolikus egyházi vezetők, Grősz József és Shvoy Lajos mellett bemutatja az evangélikus Ordass Lajos bírósági tárgyalását és a reformátusok üldöztetését is.

A kötet szerzői által feldolgozott források és az ezek alapján kialakult vélemény azt erősíti meg, hogy az 1949-ben lezajlott Mindszenty-per következményeinek sem időbeli, sem térbeli korlátokat nem lehetett állítani. A szovjet blokk országainak vezetői számára példaértékű volt az a módszer, ahogyan Rákosiék megpróbáltak elbánni legnagyobb ellenségükkel, a Katolikus Egyházzal, annak képviselőivel és híveivel. A kommunisták módszerei pedig, a beszervezett és megalázott emberek sorsa máig hatóan befolyásolja a hétköznapokat is a hercegprímás szülőhazájában.

A kötet a 2019-ben, a Mindszenty-per 70. évfordulója alkalmából megrendezett konferencia anyagát gyűjtötte össze; Fejérdy András és Wirthné Diera Bernadett szerkesztette, s a Libreria Editrice Vaticana adta ki a magyarországi Nemzeti Emlékezet Bizottságának együttműködésével 2021-ben. Előszót Bernard Ardura mellett Erdő Péter bíboros, prímás írt a kötethez.

A konferencián elhangzott, hogy ilyen mélységben még egyetlen kötet sem jelent meg a Mindszenty-perről, különösen nem idegen nyelven. Cél volt az is, hogy mivel a hercegprímás nevét a világon mindenhol ismerik, így az ő nevével más közép-európai főpapok sorsát is meg lehet ismertetni a világgal. A kötetben természetesen szerepelnek ismert személyek is, de például Márton Áronról, Ordass Lajosról, Romzsa Tódorról vagy Shvoy Lajosról, Grősz Józsefről kevesebben hallottak.

Mindszenty-monográfiák idegen nyelven eddig is megjelentek már, de ez a kötet úttörő szerepet tölt be azon a téren is, hogy bemutatja, miként épült fel a per, kik voltak a vádlók, s miként találtak vádlottakat.

A kötetben többféle karakterű főpappal lehet találkozni. Mindszenty József a karakán személyiség, aki kimondja, ami a szívén van; kimondja az igazat, nem törődik a következményekkel.

Beran keresi a párbeszédet; nem kollaborálni akar, de próbálkozik a békésebb megoldással. Wyszyński, nyilván egészen más pozícióból, a lengyel katolicizmus kontextusában, szintén keresi a párbeszéd lehetőségét. Grősz József megköti a megegyezést, mégis egy-két éven belül ugyanaz lesz a sorsa. Függetlenül attól, hogy ki milyen stratégiát választott a kommunista diktatúrával szemben, gesztusokat próbált tenni vagy időt nyerni, a személyes sorsokat látva minden stratégia ugyanarra az eredményre vezetett.

Az is kiderül a kötetből, hogy a negyvenes évek szovjet egyházpolitikája – amikor Sztálin valamilyen mértékig kiegyezett az ortodoxiával – lassan leszivárgott a helyi kommunista vezetésekbe is. Látható, hogy

a nemzeti keretek között működő egyházaknak némi engedményeket tettek. A Katolikus Egyház azonban nemzetek feletti, ezért kevésbé találtak fogást rajta.

A moszkvai amerikai követ ezt úgy fogalmazta meg, hogy Sztálin számára a Katolikus Egyház nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Sok dokumentumot lehet arra vonatkozóan is találni, hogy egy-egy püspöki kinevezését a Vatikán részéről a belügyekbe való beavatkozásnak tekintették a kommunisták. Albániában például felajánlották a főpapoknak, hogy hozzanak létre nemzeti egyházat. A romániai görögkatolikusoknak is megígérték, hogy ha visszatérnek az ortodoxiához, papjaik kiszabadulhatnak a börtönökből. Hasonló játszódott le Horvátországban, Ukrajnában és a huszitizmus kapcsán Csehszlovákiában is.

A The Trial of Cardinal József Mindszenty from the perspective of seventy years (Mindszenty József bíboros pere hetven év távlatából) című kötet magyar nyelvű kiadása a tervek szerint tavasszal jelenik meg.

Szerző és fotó: Bókay László

Magyar Kurír