Útravaló – 2019. február 27.

Nézőpont – 2019. február 27., szerda | 7:00

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Juhász Ferenc miskolc-mindszenti plébános ad útravalót.

Csak legalább ne János mondta volna ezt a mondatot: valaki ördögöt űz, de nem követ minket, ezért megtiltottuk neki! Bármelyik apostol mondhatta volna, megértőbbek lennénk, hiszen mindegyikük megvívta a maga küzdelmét saját múltjával és későbbi hivatásával. Péter egy alkalommal még emlékezteti is az Urat: Nézd, mi mindent elhagytunk! János azonban olyan fiatal még, hogy róla kellene mintázni a nagylelkűség szobrát. Neki könnyednek, nagyvonalúnak és önzetlennek kell lenni ebben a csapatban. És pontosan ő jegyzi meg, amit hallunk. Jézus nem neki válaszol, hanem mindnyájuknak. Ez is az Úr tapintata, hogy általános formulát használ, és nem Jánost szégyeníti meg: senkinek sem tilos jót tenni.

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria