Útravaló – 2024. január 7., Urunk megkeresztelkedése, évközi 1. vasárnap

Jézus megkeresztelkedik a Jordánban, s ezzel valami olyat tesz, amire nem szorult rá. Életét értünk adja, nem is akárhogyan. Az önfeláldozásra sem szorult rá, és főleg nem arra a módra, ahogyan történt.

Sok mindent tesznek az emberek, amire nem szorulnak rá, mások pedig sok mindent nem tesznek meg, éppen azért, mert nem szorulnak rá. Azt hiszem, érdemes ennek a jelenségnek kissé a mélyére ásni.

Ha valaki olyasmit tesz, amire nem szorul rá, nyilván azért teszi, mert valaki más rászorul. Legalábbis az illető meg van győződve erről. Hogy jól gondolja-e vagy sem, idővel kiderül. Amikor elkezd jótékonykodni vagy szervezkedni mások érdekében, biztosan tudja, hogy jót tesz. Egyszer hallottam egy sajátos életbölcsességet. „Minden jótett meghozza a maga sikertelenségét.” Ez nyilván pesszimista szemléletet mutat, noha igaz, hogy egyetlen jótett sem szokott általános elismerést kiváltani. Az idős nénit csak akkor kell átkísérni a zebrán, ha tényleg át akar menni.

Ismerek olyan házasokat, akik nem léptek vagyonközösségre egymással, mert úgymond nem szorulnak rá egymás pénzére. Azt mondják, egy esetleges válás esetén ne legyenek problémák a vagyon megosztásával. Úgy gondolom, hogy közöttük így ki sem alakul az igazi szeretetteljes légkör. Hallani lehet jómódú emberekről, akik úgy vélik, nem kell rendszeres munkát vállalniuk, mert nem szorulnak rá. Svájcot vagy Finnországot szokták úgy emlegetni, ahová elutazva napokig járhatunk-kelhetünk anélkül, hogy bárki megszólítana bennünket. Azt hiszem, jó dolog a függetlenség akár pszichés, akár anyagi értelemben, de nem ennyire.

Akik olyat tesznek, amire nem szorulnak rá, azzal jelzik, hogy a világ nem csak a hasznosságról szól, és nem csak az igazságosságról. Isten nem szorul rá a világra, de a világ nagyon is rá szorul. Neki van önálló léte, sőt csak az van, nekünk viszont nincs önálló létünk. Sokan azt mondják, hogy szeretik Istent, de hát olyan gonosz a világ, hogy ők inkább nem foglalkoznak ezzel a sok értetlen, bűnös emberrel. Saját gondolataikba és vallásos hiedelmeikbe zárkóznak, ahol jól érzik magukat. A saját kis világuk alig nagyobb, mint ők.

Hogy ki kire szorul rá? Azt hiszem, mindenki mindenkire. Ezt mutatta meg Jézus, amikor megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. Így lett kódolva a világ. Van önálló létünk, de egymással karöltve, egymásra rászorulva. Nemcsak akkor szorulok rá a másikra, ha nincs pénzem, vagy ha megbetegszem, hanem életem minden rezdülésében.

Kedves dolognak tartom, amikor valaki elmenekül a „civilizált” világból, vesz egy tanyát, foglalkozni kezd biogazdasággal, fenntartható mindenfélével. Jó és egyre inkább nélkülözhetetlen, hogy visszafogjuk a biológiai lábnyomunkat. De a kölcsönös rászorultságtól senki nem tud menekülni. Magam is tanyai körülmények között nőttem fel, ismerem, hogy mi a jó benne, és mi a rossz. Volt már áram, de nem volt vezetékes víz, sem fürdőszoba, nem volt hűtőnk, és még sorolhatnám, hogy mi minden nem volt. Akkor nem igazán hiányzott, de ma már nem mennék vissza oda csak azért, mert tisztább volt a levegő. Az infrastruktúra fejlődésével egyre inkább egymásra szorulunk, és ebből aligha lehet kihátrálni.

Jézus megkeresztelkedik Jánosnál. Nem magáért, hanem értünk. Hogy vegyük észre, akkor lesz teljesebb az életünk, ha egymásnak rászorulói leszünk.

Magyar Kurír