Varga László püspök: „Ami igazán útban van, a hamis egónk”

– Egy korábbi interjúban így nyilatkozott a szentségimádásról: maga a forrás.

– (...) nem egy módszertant fedeztem fel, hanem a forrást, ami a szentségimádás, amikor nem csinálunk mást, mint befogadjuk az Ő jelenlétét. Korábban leginkább szentségimádás-órákon voltam, de eközött és a csendes szentségimádás között nagy a különbség; az egyikben beszélünk, és Isten hallgat, a másikban mi hallgatunk, és megengedjük, hogy megszólítson. Kalkuttai Szent Teréz azt mondja: „Isten a csend barátja.” Fontos, hogy a kitett Oltáriszentség előtt be tudjuk fogadni, amit Jézus mondani akar nekünk, de ahhoz, hogy ez megvalósuljon, csend kell.

(...)  a nehézség az izgalmas! Minden kornak megvan a maga nehézségi foka, akkor is volt, ami akadályoztatta az embereket, és ma is van ilyen. Negyvenöt évvel ezelőtt egyszerűbb volt a világ, ma viszont sokkal bonyolultabb, nehéz eligazodni a ránk zúduló információáradatban és megtalálni a sarokpontokat. De a lényeg mindig ugyanaz: meg kellett térni. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma, mindörökké. A kihívás, hogy rátalálunk, vagy nem. (...)

– Mindig mosolyog, akkor is, amikor egy nehéz történetet mesél el. Miből fakad ennyi öröm, ennyi szeretet?

– Nekem sincs több, mint másnak. Isten nem méricskéli ki a Szentlelket (...) Szerintem

az öröm a normális állapotunk.

Ugyanannak Istennek vagyunk a képmásai a Szentháromságban, ami a szeretet, és amiben rengeteg öröm van. Viszont amikor a bűnt, a hiányosságot és a veszteséget nézzük, nem tud feltörni a boldogság. Holott a bűn esetleges, ideiglenes dolog, a szeretet pedig örök. Ha ezt keresem, mindig van örömforrás.

– Mi akadályoz meg minket abban, hogy tudatosítsuk: az öröm a normális állapot?

– Ami igazán útban van, a hamis egónk. Mindig ez a baj! Mindig ágaskodik, nagyobbnak akar látszani, és ez átvetődik a másik emberre, valamint a bennünk lévő Jézus Krisztusra. Ezért

valahogy vissza kell nyesni az egónkat, és elindulni az alázat útján.

Mindannyian felelősek vagyunk azért a rosszért, ami körülöttünk van, akkor is, ha nem látjuk, mert nem engedjük, hogy a kegyelem olyan szinten áradjon, ahogy áradhatna. Mivel pedig felelősek vagyunk, amikor látjuk a bűnt, a rosszat, nem azzal kell foglalkoznunk, hogy elítéljük, hanem azzal, hogy bűnbánatot tartsunk. Amikor sírni kell valakivel, akkor együtt sírjunk vele, mert ebben béke és remény van, ami az öröm forrása. Az, hogy Isten országában élünk, nem azért van, mert odatettük magunkat, hanem mert valaki odahelyezett a keresztség pillanatában. Nekem az a döntésem, hogy megengedem, megtörténjen velem ma is (...).

Az interjú teljes szövege ITT olvasható.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír