Velünk az Isten – Egy szír katolikus család otthonra találásának története

Ugyancsak egyetemista férjével, Bassellel tudták, hogy a tanulmányi ösztöndíjuk lejártával meg fog szűnni a magyarországi tartózkodásuk jogalapja, de nem találtak lehetőséget a hosszabbításra. Egy ausztriai menekülttáborba készültek. És akkor csoda történt… Karácsonyi történet az övék.  

Maria Sioufi Stipendium Hungaricum ösztöndíjasként 2021-ben érkezett Győrbe, a Széchenyi István Egyetemre, infrastruktúra-építőmérnöki mesterszakra. Damaszkuszból jött, keresztény családból, egy hitét mélyen megélő katolikus közösségből. Férjét, Bassel Farahot a plébániai közösségben ismerte meg. Az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak jóvoltából egy évvel később Bassel utánajöhetett Magyarországra, ugyancsak a győri egyetem infrastruktúra-építőmérnöki mesterszakára.

Öt hónappal ezelőtt Győrben megszületett a kislányuk, s most mindhárman magyar állampolgárok. Velünk az Isten – üzeni mindannyiunknak az öthónapos Emmanuella.

Győrben »örökbe fogadtak« minket. Istennel találkoztunk azok között az emberek között, akiket megismertünk.

Valódi családot, valódi támogatást, igazi szeretetet kaptunk Magyarországon, Isten feltétel nélküli szeretetét tapasztaltuk meg. Érezzük, hogy általatok az ő szeretete ölel körbe minket” – fogalmazza meg az érzéseit Maria.

A fiatal lány a jobb élet reményében jött Magyarországra. Győrben az volt az első dolga, hogy templomot keresett, ahova járhat majd. „Hamar rájöttem, hogy nemcsak egy helyre van szükségem, hanem egy keresztény közösségre. Húsvét előtt néhány nappal elmentem a székesegyházba. Későn értem oda, éppen zárták az ajtót. A közelben ott állt egy nővér. Akkor kezdett el megváltozni az életem” – emlékszik vissza az első időkre Maria.

A nővér Holy Eszter volt, aki rögtön felfigyelt a templom bezárását kedves mosollyal fogadó lányra, a turistáktól ugyanis méltatlankodáshoz szokott. Beszélgetni kezdtek, s a szervita nővér meghívta a másnapi misére, majd a rendházukba is, hogy együtt ünnepeljék a húsvétot.

„Megérintett, milyen mély Maria hite, és milyen élő a közösség, ahonnan jött” – meséli Eszter nővér. Maria örömmel mutatta meg a fényképeit, amelyek egy vidám, imádságos közösség hétköznapjait és ünnepeit örökítették meg, és szívesen mesélt a szíriai életükről. Nyolc éven át különféle csoportokat vezetett otthon animátorként, különösen gyerekekkel foglalkozott. Felkészítette őket az elsőáldozásra, nyáron táboroztak, kirándultak.

Eszter nővér lelkesen meséli: „A hitoktatást náluk a fiatalok végzik. Aki megéli a hitét, annak fontos, hogy tovább is adja. Részt vesznek egy felkészítésen, ahol maguk is közösséget alkotnak, azután pedig ők tanítják a kisebbeket.” Maria és Eszter nővér adventben közösen kézműveskedtek a hittanosokkal. Az egyetemista lány elmesélte a magyar gyerekeknek, hogyan éltek katolikusként Szíriában, és megmutatta, hogyan készültek náluk egyszerű, szép betlehemi figurák.

Maria és férje, Bassel szívesen mesélnek az egyházi közösségük életéről.  „A papnak fontos nálunk, hogy ismerje a híveket, ezért rendszeresen látogatja a családokat. Ha valahol nehézség adódik, ő az első, aki segíteni akar. A kisebb településeken mindenkit ismer, a nagyobb városokban pedig rendszeresen találkozóra hívja a híveket, hogy lássa, milyen helyzetben vannak. Vezeti őket a tanításával, és az élet minden területén mellettük áll.” A fiatal házaspár szerette ezt az életet. 2011-ben azonban minden megváltozott a szülőhazájukban. „Addig békében éltünk, nem számítottak a vallási különbségek. Együtt jártunk iskolába a szomszédos muszlim gyerekkel.

Aztán egyik napról a másikra a szomszédból ellenség lett. Azt hittem, ismerem őket, s most az életünkre törnek?”

Bassel elmeséli, hogyan rabolták el és verték meg többször is a libanoni határ mellett lévő szülővárosában az unokatestvéreit. Egyre több keresztény hagyta el az országot, az északi területeken gyakorlatilag senki sem maradt. Bassel családja – édesanyja és testvére – is kivándorolt, ők Ausztráliában élnek. A legutóbbi adatok szerint a háború előtti tíz százalékról hat százalékra esett vissza a keresztények aránya Szíriában, ám a valóságban ennél is kevesebben lehetnek. Maria szülei és két testvére Damaszkuszban maradtak. „Talán most már jobb a helyzetük, nagyobb a biztonság, de bombázások még mindig vannak. Az emberek idővel megtanultak ilyen viszonyok között élni. A muszlim szélsőségesektől óvakodni kell, de vannak másként gondolkodók, hozzájuk lehet kapcsolódni. Nehéz a megélhetés, mindenki napról napra él. Mindkét testvérem dolgozik az egyetemi tanulmányai mellett” – meséli Maria.

Bassel, aki Damaszkuszban egy szír ortodox segélyszervezetnél dolgozott, arról számol be, hogy azoknak, akik a kezükben tartják a gazdasági hatalmat, nem céljuk, hogy újjáépüljön az ország, hiszen addig jönnek a segélyek, amíg mindenütt romokban állnak a települések.

Maria magyar régészekkel dolgozott Szíriában, az ő segítségükkel ismerte meg az ösztöndíjprogramot. 2021 őszén kezdte meg a tanulmányait Győrben, a férje pedig a következő évben tudott utánajönni. Mindketten bekapcsolódtak a győri egyházi életbe. Jártak a szentmisékre, a szervita világi közösségbe. Maria és Bassel szívesen segítenek, amiben tudnak. Maria szerkeszti az angol nyelvű mise plakátját, és létrehozott egy weboldalt is, segítve ezzel a Győrben élő külföldi katolikusokat. Ha kellett, takarított vagy a virágokat rendezte a székesegyházban, Bassel pedig rengeteg karbantartási munkát végzett a rendházban és a kollégiumban. 

Győrben fogant meg a gyermekük, s ekkor úgy döntöttek, nem térnek vissza Szíriába, mert a kicsinek békében kell megszületnie és felnőnie. Tudták, hogy az egyetemi ösztöndíj csak a tanulmányaik befejezéséig biztosítja a magyarországi tartózkodásukat. Munkavállalásban gondolkodtak, ehhez azonban lakcímre volt szükségük. Mivel a tanulmányaik végeztével a kollégiumi lakhatásuk megszűnik, lakáskeresésbe fogtak. Eszter nővér segített, de azt kellett tapasztalnia, még katolikus ismerősei is aggodalmaskodtak, hogy bajba kerülhetnek, ha befogadják a szír házaspárt. Hónapokon át keresett, de nem talált nekik albérletet. „Maria és Bassel soha nem panaszkodott. Láttam, milyen mély a hitük, és hogy valóban rábízzák magukat Istenre, tőle várják a segítséget” – mondja.

Bassel így tekint vissza a bizonytalansággal teli hónapokra: „Egy idő után valami megváltozott bennem.

Először úgy gondoltam, hogy amit megoldásként kitaláltam, ahhoz kérem Isten segítségét. Most előbb Isten útmutatását kérem, és aszerint próbálok cselekedni.”

Telt az idő, de nem körvonalazódott a megoldás. Aztán egy tavaszi vasárnapon búcsúzni ment a házaspár Eszter nővérhez, aki csak ekkor tudta meg, hová készülnek. „A gondviselésre hagyatkozva, mélységes nyugalommal mondták el, hogy egy héten belül menekülttáborba mennek, nem Vámosszabadiba, hanem Ausztriába, és sietniük kell, hogy a gyermek már ott szülessen meg. Megdöbbentem. Nyolc hónapos terhesen útnak indulni, azt sem tudva, hogy hol fog megszületni a gyermek… Nem lehet valahogy segíteni?” – kérdezte önmagától is Eszter nővér, és azonnal cselekedni kezdett. Másnap a reggeli mise után beszámolt a házaspár kilátástalan helyzetéről Pápai Lajos nyugalmazott megyépüspöknek, aki a lehetőségek megismerése érdekében a megfelelő hatóságokhoz irányította őket. Közben Veres András megyéspüspök is a történet részesévé vált. Névnapja alkalmából ugyanis este felhívta Eszter nővért, és megkérdezte, mivel töltötte a napot, ő pedig elmesélte, miért is járt az idegenrendészeten. Veres András püspök azonnal segíteni akart: „Mondja meg nekik, ne menjenek menekülttáborba, befogadom őket a püspöki palotába!”

Így mosolygott rá a gondviselés a fiatalokra, akik menekülttáborba készültek, s most egyszerre a püspöki palota várta őket… A házaspár, szerénysége és vonakodása miatt, végül a Szent László Látogatóközpontban talált otthonra. Az intézmény vezetőjének nagy szíve segítette hozzá őket a megoldáshoz. A látogatóközpont irodája ugyanis az energiatakarékosság érdekében csak helyiségeinek a felét használta, s egy szoba-konyhás rész így felszabadult. Ezt tudták a házaspár rendelkezésére bocsátani. Az igazi csoda pedig az lett, hogy a fiatal szülők azóta megkapták az állampolgárságot; novemberben tették le az esküt.

„A Jóisten műve, ami történt” – mondja Eszter nővér. A szír házaspár története az isteni gondviselésről tanúskodik. Beigazolódott, amit Bassel a legreménytelenebb pillanatokban is gyakran mondott: „Isten a megfelelő időben mindig küld megfelelő embereket, akik segítenek.”

Maria így foglalja össze, amit megéltek: „Nehéz időszak volt, sokat gondolkodtunk, aggódtunk, elveszettnek éreztük magunkat, de aztán találkoztunk Istennel azok között az emberek között, akik körülvesznek minket. A két püspök atyát a családunk lelkiatyjának érezzük, Eszter nővér a kisbabánk keresztanyja, anyánk és a legjobb barátunk. Nem felejtjük el a többi nővért és atyát sem, akik most is segítenek minket és imádkoznak értünk. Hálásak vagyunk a hivatalok dolgozóinak is és mindenkinek, akik segítettek nekünk. Nem tudom elmondani, milyen áldottnak érezzük magunkat. Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak – sokan voltak az Egyház és az állam részéről is –, akik Isten szeretetét továbbadva fordultak felénk, és tettek azért, hogy a családunk szállásra, otthonra találjon Magyarországon. Imádkozunk értük, a Jóisten jutalmazza meg őket áldó szeretetével! Mi pedig minden erőnkkel azon leszünk, hogy jó keresztény családként – állampolgári eskünknek megfelelően – magyar hazánknak hű állampolgárai legyünk, és képességeinknek megfelelően szolgáljuk.”

A következő néhány hónapban Maria és Bassel leteszik az utolsó vizsgáikat, azután pedig, úgy tervezik, intenzíven fejleszteni fogják a magyar nyelvtudásukat. Bassel jelenleg diákmunkát végez, reméli, hamarosan a szakmájában is talál majd lehetőségeket. Mindkettejükből sugárzik a hála, amikor a beszélgetésünk végén Maria azt mondja:

Idegenek vagyunk, de közöttetek Isten kezében lehetünk, otthonra találtunk.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. december 24–31-i ünnepi számában jelent meg.