Veni Sancte a mosonmagyaróvári piaristáknál

Kishírek – 2022. szeptember 2., péntek | 14:45

Tanévnyitó szentmisén vett részt augusztus 31-én a mosonmagyaróvári piarista iskola minden növendéke szüleik és tanáraik kíséretében. A mise kezdetén köszöntötték az intézmény új tagjait, különösen az első évfolyamos kisiskolásokat és a kilencedik évfolyam gimnazistáit.

Zsódi Viktor igazgató atya homíliájában idézte Fodor Ákos Axióma című haikuját: „morális örök- / mozgó: amit nem emelsz / - szüntelen – süllyed”, majd hangsúlyozta, hogy Kalazanci Szent József iskolája „gyógyító orvosság volt a rossz ellenében”, ahogyan arról a rendalapító is vallott. A most kezdődő tanévben nekünk is gyógyszerré kell válnunk egymás számára és a világ számára is azzal, hogy együttérző szívvel vagyunk érzékenyek mások iránt, hogy gyakoroljuk a szolidaritást és közösségi emberként aktívan együttműködünk egymással, valamint felelősségteljesen, kreatívan és mértékletesen éljük életünket.

A szentmise után Radnics Zoltán piarista házfőnök atya áldotta meg az alsósok udvarán megújított játszóvárat, amelyet a szülők és az öregdiákok adományaiból készíttetett az iskola.

Forrás és fotó: Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Mosonmagyaróvár

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria