A Sümegről érkező Ferences Család Királynőjének ikonját a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templomban Takáts István érseki általános helynök fogadta, majd szentmisét mutatott be. Az ikon veszprémi tartózkodásának hetében mindennap valamilyen lelkiségi programot – szentmiséket, rózsafüzér imádságot, ikonográfiai előadást – szerveztek a kenesei nővérek.
Az ikonon három kiemelt személy látható: középen Szent Ferenc, az első ferences rend megalapítója, Szent Klára, a második rend, vagyis a ferencesek női ágának megalapítója, valamint Árpád-házi Szent Erzsébet, aki a ferences világi rend fő pártfogója.
Az ikon veszprémi búcsúztatására július 10-én került sor; ez alkalomból Udvardy György érsek mutatott be szentmisét Kardos Csongor OFM, Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató és Tamás Zoltán káplán koncelebrálásával.
Udvardy György érsek szentbeszédében arról is szólt, hogy az Egyház hagyományában különös módon és példaként áll előttünk a ferences közösség. Szent Ferenc cselekedeteit, példáját követve a krisztusi szegénységben, önkiüresítésben, engedelmességben élik meg azt, amit szinte emblematikusan a ferences közösséghez kapcsolunk: a szegényekről való gondoskodást, törődést, az elesettek sorsát szívükön viselve, szétosztva, amijük csak van. Hálásnak kell lennünk, hogy a magyarországi ferences közösség – mind a férfi, mind pedig a női ága – a krisztusi szeretet különböző formáival éli meg az irgalmasságot. Fontos, hogy a közösségnek ez a karizmája időről időre a plébániai és az egyházi közösség egészének szeme elé kerüljön. Külön öröm, hogy ebben a közös műben egy Mária-ikon segít.
A Boldogságos Szűz Mária, az Isten anyja, aki befogadta a Szentlelket, és akinek a szívében maradéktalanul él Isten törvénye, példaként áll előttünk:
az ikonban való megjelenítésével jelenvalóvá teszi közöttünk Isten szeretetét.
Udvardy György szentbeszéde teljes terjedelmében ITT olvasható.
A szentmise végén a jelenlevők közös imádságban ajánlották fel önmagukat, családjaikat és közösségeiket a Ferences Család Királynőjének, majd az érsek jelképesen útnak indította az ikont következő állomáshelyére, Szombathelyre, ahonnan Ausztriába viszik, majd küldetését teljesítve hazaérkezik Litvániába.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria