Vilnius: az isteni irgalmasság kegyképének őrzője

De hogyan is került a kép a litván fővárosba, és miként vált a város az isteni irgalmasság kegyelmi helyszínévé?

Vilnius (lengyelül Wilno) a XIV. század végétől perszonálunióban kormányzott, majd pedig a közös köztársaságként felálló Lengyelország-Litvánia egyik legjelentősebb városa volt. Itt működött az Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregáció egyik rendháza (napjainkban tart a múzeummá alakítása), ahol Szent Fausztina nővér (lengyelül: Faustyna M. Kowalska) élt 1929-ben rövid ideig, majd pedig 1934-1936 között. A városhoz életének és az isteni irgalmasság történetének három jelentős, kegyelemteljes vonatkozása kapcsolódik.

Itt találkozott későbbi lelkivezetőjével, Michal Sopocko atyával, aki meghatározó jelentőségű lett élete folyamán. Sopocko atya – akinek boldoggá avatása napjainkban is zajlik  – a Báthory István által alapított Vilniusi Egyetem (mely ekkor a fejedelem nevét viselte) teológiai karának profeszszora és a szeminárium tanára volt. A keresztény közösség az egyetemi campushoz közeli Szentháromság-templomban hallgathatta városszerte híres prédikációit és templomi konferenciabeszédeit (ma emlékét a helyszínen tábla őrzi). Szent Fausztina naplójában így ír lelkiatyjáról: „Jézus jósága azonban határtalan, látható segítséget ígért nekem itt a földön, s rövid időn belül meg is kaptam őt Vilniusban. Sopocko atyában ismertem fel Isten e segítségét. Mielőtt Vilniusba jöttem, egy benső látomás által már ismertem őt. Láttam őt egy napon a kápolnánkban az oltár és a gyóntatószék között, s egy hang szólalt meg lelkemben: Íme, a látható segítség számodra a földön. Ő segít majd neked, hogy teljesítsd akaratomat a földön” (Napló 53.).

Fausztina a polocki rendházban történt látomása nyomán, melyben Jézus kérte őt, hogy egy festményt készítsen (Napló 47.), 1934. január 2-án Vilniusban felkereste Eugeniusz Kazimirowski festőt, és megbízta az irgalmas Jézust ábrázoló kép elkészítésével. A munka fél évig tartott, melynek folyamán Fausztina nővér lelkiatyja segítségével és a látomásaiban megjelenő Jézus-kép leírásával irányította a festőt. Szent Fausztina az elkészült képet megpillantva nagyon elszomorodott, mivel nem volt olyan szép, mint a látomásaiban látott Jézus-kép. Imája nyomán látomásban kapott megnyugtató választ, naplójában erről így ír: „Midőn a képet festő művésznél voltam, és láttam, hogy Jézus képe nem olyan szép, mint amilyen ő a valóságban, ez nagyon elszomorított, de bánatomat elrejtettem a szívembe. [...] Otthon azonnal bementem a kápolnába, és keserves sírásra fakadtam. Azt mondtam az Úrnak: 'Ki tud téged olyan szépre lefesteni, mint amilyen vagy?' Erre ezeket a szavakat hallottam: 'Nem a színek és az ecsetvonások szépségében van ennek a képnek a nagysága, hanem az én kegyelmemben'” (Napló 313.). Ezt követően élete folyamán többször is a festő által a kegyképen megjelenített Jézust látta megjelenni látomásaiban.

1935. április 28-án nagy öröm érte Fausztinát: az elkészült képet – Jézus kérésének megfelelően – a húsvét ünnepét követő első vasárnapon három napra kihelyezték tiszteletre az Óváros festői szépségű Ostra Brama- (Hajnalkapu-) zarándokkápolnájának ablakába. Az isteni irgalmasság első ünnepét nagy számú hívő közösség ünnepelte meg. Szent Fausztina erről így írt: „Különös, de minden úgy következett be, ahogy az Úr kívánta. A hívők seregének első nyilvános tiszteletadása a kép előtt a húsvét utáni első vasárnap történt. Három napig volt a kép a nyilvánosság részére kiállítva. Nyilvános helyen, az Ostra Bramában volt kihelyezve az ablakba, így távolról is lehetett látni. Ez alatt a három nap alatt a világ megváltásának jubileumát, az Úr szenvedésének 1900. évfordulóját, illetve annak lezárását ünnepelték Ostra Bramában. Most látom csak, hogy a megváltás és az Úr által kívánt irgalmasság műve összekapcsolódik” (Napló 89).


Ezek után a kegykép hoszszú zarándokútra indult: először a reneszánsz Szent Mihály-templomhoz tartozó női ferences kolostor folyosóján volt látható, később pedig Romuald Jalbrzykowski érsek jóváhagyásával megszentelték, és áthelyezték a rendházból a templomba. (1942-ben Adolf Hyla a kép mintájára és a látomásokban leírtak alapján, megfestette a krakkói kolostor számára az ún. krakkói irgalmas Jézus képét.) Miután 1945-ben Litvániát a szovjet csapatok elfoglalták, politikai döntés nyomán a templomot kifosztották és bezáratták. A vilniusi keresztények a kegyképet közel negyven évig egy padláson, feltekert állapotban rejtegették. 1986-ben a megrongálódott képet titokban restaurálták, majd azt követően a rokokó Szentlélek-templom egyik mellékoltárára helyezték ki. II. János Pál pápa 1993-as litvániai zarándoklatának fontos mozzanata volt a kegykép előtti hódolat és szentmise bemutatása (emlékét tábla őrzi). A Szentatya csodaként értelmezte a kép megmaradását.

2001-ben Juozas Bakckis vilniusi érsek az egyházmegyébe hívta és letelepítette az isteni irgalmasság nővéreit, és rájuk bízta a 2004-ben elkészült egykori Szentháromság- templomot (ahol Sopocko atya működött, és Fausztina nővér is többször megfordult), valamint a benne végső otthonra lelt kegyképet. A templom a felszentelését követően az isteni irgalmasság szentélye lett, ahol egész napos szentségimádás mellett végzik az isteni irgalmasság liturgikus cselekményeit.

A kegykép ebben a megszentelt térben fogadja a világ számos pontjáról idesereglett zarándokokat, és a jézusi ígéret szerint nyújtja Isten kifogyhatatlan kegyelmét: „Megígérem, hogy a lélek, aki ezt a képet tisztelni fogja, nem vész el. Megígérem azt is, hogy már itt a földön győzedelmeskedni fog ellenségei felett, főként pedig halála óráján. Magam fogom védeni, mint saját dicsőségemet”(Napló 48).

Kuzmányi István/Magyar Kurír