Visszaemlékezés egy korszakalkotó beszédre – VIDEÓVAL

Fiacskáim, hallom a hangotokat. Az enyém csak egyetlen hang, ám magába foglalja a teljes világ hangját; itt jelen van az egész világ. Azt mondhatnánk, hogy még a Hold is sietett ezen az estén – nézzétek csak, ott fönt! – hogy megnézze ezt a látványosságot.

Lezárjuk a béke, a béke egy nagy napját: „Dicsőség Istennek, és békesség a jóakaratú embereknek”. Ismételjük el gyakran ezt a jókívánságot, és amikor azt mondhatjuk, hogy az Úr békéjének a sugara, édessége valóban egyesít és magával ragad minket, mondjuk: „Íme egy példája annak, hogy milyennek kellene lennie az életnek, mindig, minden korban, az életnek, amely mindörökre vár bennünket”.

Mondjátok csak: ha megkérdezném, megkérdezhetném valakitől: „Ti honnan jöttök?”, Róma fiai, akik különösen is jelen vannak itt [ezt válaszolnák]: „Mi vagyunk a ti legközelebbi fiacskáitok, ti vagytok Róma püspöke”. De ti, Róma fiacskái, ti úgy érzitek, hogy valóban Rómát, a caput mundit [a világ fejét] képviselitek, aminek az isteni Gondviselés rendelte ezt a várost: az igazság és a keresztény béke elterjesztése által.

Ezekben a szavakban ott a válasz a ti ajándékotokra. Az én személyem nem számít semmit, egy testvér szól most hozzátok, aki a mi Urunk akaratából lett atya, ám mindez együtt [számít]: atyaság és testvérség és Isten kegyelme, minden, minden!

Továbbra is szeressük tehát egymást, szeressük úgy egymást, szeressük úgy egymást, tekintsünk úgy egymásra a találkozásban, hogy megragadjuk azt, ami egyesít bennünket, s félretegyük mindazt – ha van is ilyen – ami egy kis nehézséget okozhatna nekünk.

Semmi: fratres sumus [testvérek vagyunk]! A fény, amely fölöttünk ragyog, amely a szívünkben van, amely a lelkiismeretünkben van, Krisztus fénye, amely kegyelme révén valóban uralkodni akar minden lélekben.

Ma reggel olyan látványosságra került sor, amelyet még a négyszáz évnyi történelemmel bíró Szent Péter-bazilika sem szemlélhetett soha.

Olyan korszakban élünk tehát, amelyben érzékenyek vagyunk a Magasból érkező hangra: és hűségesek akarunk lenni s ahhoz az útmutatáshoz akarunk igazodni, amelyet az áldott Krisztus adott nekünk.

Befejezem, áldást adva nektek. Szívesen hívom magam mellé segítségül a Szent és áldott Madonnát, akinek nagy misztériumáról emlékezünk meg ma [a liturgikus naptár reformja előtt október 11-én ünnepelte az egyház Szűz Máriát, Isten anyját – a ford.].

Hallottam, hogy közületek valaki Efezusra emlékeztetett s a mécsesekre, amelyeket az ottani bazilika körül gyújtottak meg, amelyet a saját szemeimmel láttam, persze nem akkoriban, ez magától értetődő, hanem az utóbbi időben, s amely Mária Istenanyasága dogmájának a kihirdetésére emlékeztet.

Így hát segítségül hívva őt, mindannyian együtt emelve fel tekintetünket az áldott Jézus, az ő Fiacskája felé, gondolva arra, amit magatokban hordoztok, arra, ami a családjaitokban van, az örömre, a békére és egy kicsit a megpróbáltatásra és a szomorúságra is, fogadjátok jó lélekkel a nagy áldást.

Ezen az estén a nekem ajánlott látványosság olyan, hogy az sokáig megmarad az emlékezetemben, ahogyan megmarad majd a tiétekben is. Forduljunk tisztelettel ennek az estének a benyomása felé. Mindig legyenek olyanok az érzéseink, mint ahogyan most megtapasztaljuk azokat az Ég és a föld színe előtt: hit, remény, szeretet, Isten szeretetet, a testvérek szeretete; és aztán, mind együtt, segítséget nyerve az Úr szent békéjében, a jócselekedetekhez!

Hazatérve ott találjátok majd a gyermekeket; simogassátok meg a gyermekeiteket és mondjátok: „Ez a pápa simogatása”. Találtok majd könnyeket is, amelyeket fel kell szárítani. Tegyetek valamit, mondjatok egy jó szót. A pápa velünk van különösen a szomorúság és keserűség óráiban.

És azután, mind együtt lelkesedjünk énekelve, lélegezve, sírva, ám mindig, mindig bizalommal telve Krisztus iránt, aki segít nekünk és meghallgat minket, hogy folytassuk és újrakezdjük az utunkat.

Így tehát imádsággal várjátok az áldást, amit adok nektek, s a jó éjszakát is, amit kívánok nektek. Azonban nem csak az imát kezdjük meg… Ma megkezdünk egy évet, egy évet – ki tudja? –, reméljük a legjobbakat: megkezdődik a zsinat, és nem tudjuk, mikor ér majd véget. Akár karácsony előtt is befejeződhet… Ám lehet, hogy nem tudunk majd mindent elmondani, nem tudunk majd mindenben egyetértésre jutni. Szükség lesz egy új találkozásra. Ám ha a találkozás mindig így megörvendezteti a lelkeinket, a családjainkat, Rómát és a világot, az egész világot, jöjjenek hát ezek a napok is, áldással várjuk őket.

Válaszoljatok tehát a szavaimra, az áldásaimra! [Áldás]

Az egyház kormányzását mindenekelőtt a pápa gyakorolja, ám nem mindent ő csinál: megvannak a munkatársai, a testvérei, mindannyian elkötelezve azért, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus tervét győzelemre vigyék. Íme, a képviselőik: – Íme, gyertek! Gyertek! – az államtitkár [Amleto Giovanni Cicognani], aki mindenki mást képvisel, ez az államtitkár, bíboros, nem itt a környéken született, ismeri egész Amerikát [Cicognani bíboros 25 évig volt apostoli delegátus az USA-ban – a ford.], az egész életét így élte le, látogatva a különböző földrészeket. És a többiek, akik együttműködnek vele, többé-kevésbé odafordították fülüket, hogy meghallják, melyek a keresztény nép szándékai, vágyai. Velük s az ő jelenlétükben, jöjjön most egy másik áldás. De aztán engedlek hazamenni titeket, mert eljár az este felettünk, s még a jó éjszakát is meg kell szentelni.

[Áldás]

Fordította: Török Csaba teológus

Forrás: Vatican.va

Videó: Rome Reports

Magyar Kurír