Weissmahr Béla SJ előszava az Ontológia angol fordításához

Mint az az alábbi szövegből is kiderül, a kötetet eredetileg korábban tervezték megjelentetni (2006 körül), ám a kiadással kapcsolatos nehézségek miatt ez csupán mostanra valósulhat meg. Így a német eredeti után magyar, spanyol és kínai nyelvre is lefordított Ontológia [1] csak Weissmahr 2005-ben bekövetkezett halála után jelenhet meg angolul, ez az előszó pedig csak most, az első kiadás 30. évfordulóján kerül nyilvánosságra. A könyv angol kiadásában alcímet is kap, amely így hangzik: Unity and Diversity of All Things in Being, vagyis: „Minden dolog egysége és különbözősége a létben”.

E rövid előszó közlése első szakasza miatt lehet jelentős: ebben írja le Weissmahr könyvének tételeit legtömörebben, és ebben mondja ki legegyértelműbben, hogy ontológiai munkájának milyen messzire ható filozófiai következményei vannak. Felhívja itt a figyelmet az interszubjektív kapcsolatok értéke, valamint általában az etika számára adódó konklúziókra, sőt, amire valóban ritkán találunk példát a szerzőnél: filozófiájának politikai relevanciájára is utal. A szöveg második szakaszában a szerző „intellektuális biográfiájának” vázlatát nyújtja. [2] E szakasz miatt jellemezhette ezt az előszót egy korábbi bibliográfia úgy, hogy Weissmahr ebben „foglalta össze […] a legtömörebben filozófiájának kialakulását”. [3]

Az előszó rendelkezésre bocsátásáért köszönettel tartozunk Ronald Tacellinek.

(A fordító)

Előszó az angol kiadáshoz

A könyv fordítását alapos munkával elvégző jezsuita testvérem, Ronald K. Tacelli kérésére néhány megjegyzést szeretnék az olvasó figyelmébe ajánlani az Ontológia első angol nyelvű kiadásához – amely mintegy két évtizeddel az eredeti német nyelvű verzió megjelenése után lát napvilágot.

Bárki, aki magára veszi azt a fáradságot, hogy ezt a könyvet gondosan és figyelmesen végigolvassa, az első részt követően – amely a valóság nem-hipotetikus tudományának lehetőségével foglalkozik, alapjában véve csak három központi témát talál majd benne.

Az első a fundamentális metafizikai kérdésre vonatkozik: mi az, ami valóban létezik? avagy: mi a valóban valóságos? Elismerem, hogy a válasz erre a kérdésre a jelen könyvben nincs teljes világossággal kifejtve és a pontos részletekig bemutatva: ez a válasz többnyire összefonódik azzal, amit a valódi létről szóló eredendő tudásról kívánok mondani. Ugyanakkor reményeim szerint még ebben a terjedelmi korlátok által rám kényszerített formában is kiviláglik a következő belátás. Nevezetesen: nem tudjuk meghatározni, hogy mi igazán valóságos, ha a gondolkodást mint emberi sajátosságot pusztán a világban való eligazodásunk instrumentumának tekintjük, amely arra szolgál, hogy az individuális tárgyakat megragadjuk és eszközül használjuk. Ehelyett – ha a valódi valóságot kívánjuk felfogni – a gondolkodást magát is úgy kell vennünk, mint ami hozzátartozik a valósághoz (tulajdonképpen mint olyasmit, ami valóságosabb az empirikusan megragadott tárgyaknál). Ehhez a belátáshoz egyfajta transzcendentális filozófia által juthatunk el – nem egy kanti értelemben vett „transzcendentális” filozófia által, hanem egy olyan filozófia révén, amely túllép Kant kritikai határvonásain, és amely a gondolkodás szükségszerű mozzanatait a valóság (a Lét) szükségszerű mozzanataiként ismeri fel. Ez a filozófia tehát explicit módon tudatában van gondolkodásunk kétlépcsős szerkezetének. Eszerint az értelem szintje a dolgokat a fogalmak szerint rendezi el, de – épp emiatt – mindig bizonyos távolságra van a valóságtól; míg az ész szintje, mint olyan, ugyan egy a valósággal, ám soha nem tárgyiasítható teljesen.

A második téma az egy és a sok klasszikus problémáját érinti. Itt azt igyekszem megmutatni, hogy az uralkodó nézet, amely olyannyira jellemző a nyugati filozófiai hagyományra – miszerint (az egységhez képest) a sokaság, a sokféleség és a sokszínűség csakis tökéletlenségnek számíthat – hamis. Érvelésem szerint a sokféleséget és a sokszínűséget inkább a tökéletesség aspektusaiként kellene felfognunk, az egységgel egyenrangúként. Így bárhol is találkozzunk egységgel és különbözőséggel, érvényes a megállapítás: minél nagyobb az egység, annál nagyobb a különbözőség. E megállapítás filozófiai és ideológiai következményei óriásiak. Csak így kaphat az Én és Te interperszonális kapcsolatának filozófiája valódi ontológiai fundamentumot; ténylegesen csakis így alapozható meg minden egyes emberi személy értéke; csak ez alapján igazolhatjuk végső soron a demokráciát. És – hitem szerint – semmilyen más alapon nem érthető meg, hogy Isten teremtő mindenhatósága ahelyett, hogy megszűntetné a teremtményi szabadságot, valójában éppen lehetővé teszi azt.

A harmadik téma a következő: a valóság – az, ami valóban létezik – természete szerint dinamikus; alkata szerint olyan, hogy önmagából létrehozza a tökéletesség növekedését. Így a létezők képesek felülmúlni önmagukat. Feltéve, hogy valami Léte szerint kevésbé tökéletes, saját tevékenysége által később létrejöhet – és „hosszú távon” létre is fog jönni – belőle olyasmi, ami Léte szerint nála tökéletesebb. Ez az evolúcióelmélet ontológiai alapja. És ami még fontosabb: ez az evolúció és a teremtés közt gyakorta feltételezett ellentét cáfolata. (Valójában – ahogy ezt Filozófiai istentan című könyvemben [4] hosszabban is igyekszem bizonyítani – maga az evolúció Isten létezését bizonyítja.)

E három téma mellett igazából van még egy negyedik is, amelyről ebben a kötetben szinte csak futólag esik szó, és sajnos semmilyen szinten sem kerül kidolgozásra. Ez a viszony (relácionalitás) alapvető jelentésére vonatkozik. Az egy és a sok problémája kapcsán megpróbáltam megmutatni, hogy a viszonyban állás valódi meghatározottság, amely minden részletét tekintve ugyanolyan fontos, mint a „függetlenség” vagy a „szubsztanciaként való létezés”, vagyis mint azok a kategóriák, amelyeket hagyományosan a legalapvetőbbnek tekintettek.

És most, ha szabad, néhány szót ejtek arról is, hogyan jutottam el az ebben a könyvben megvédett állásponthoz.

A Jézus Társaságába 1947-ben léptem be Magyarországon. A kétéves noviciátus után 1950-ben kezdhettem el először filozófiai és teológiai tanulmányaimat egy egyházmegyei szemináriumban (a kommunista hatalom megtiltott és hivatalosan fölszámolt minden egyházi rendet). Itt, a képzés rendes menete szerint, először a neoskolasztikával ismerkedtem meg. Az általam tanulmányozott latin kézikönyvek széles skálájának alapján magamévá tettem ezt a filozófiát. Fogalmi tisztasága mélyen megérintett; ám már ekkor is úgy tűnt számomra, hogy bizonyos pontokon nem volt egészen koherens vagy konzisztens. 1956-ban, a kommunistaellenes felkelés után elhagytam Magyarországot és Maastrichtban kezdtem el teológiai tanulmányaimat a holland jezsuiták teológiai fakultásán. Itt találkoztam először azzal, ami számomra a gondolkodás egészen új útja volt – egy olyan út, amely továbbra is szilárdan a tomizmusban gyökeredzett, miközben befogadott lényegileg hegeliánus belátásokat is. Ennek alapítója a holland jezsuita, Piet de Bruin volt. P. de Bruin már az 1930-as években végre kívánta hajtani Hegel filozófiájával azt, amit a belga jezsuita, Joseph Maréchal elvégzett Kanttal. Ám nem taníthatott túl sokáig. Gondolatait túlságosan forradalminak ítélték, így aztán hamar áthelyezték a szociológia tanszékre. Viszont a második világháború után legtehetségesebb diákjai, akikből Nijmagen filozófiai fakultásán lettek professzorok, előadásaikban továbbfejlesztették és megvédték gondolkodását. A nyomtatott előadásjegyzetek, amelyeket diáktársaimtól kaptam meg, számtalan módon inspiráltak aztán. Ráadásul megismerkedtem a flamand dominikánus D. M. de Petter írásaival is (amilyen mélyrehatóak voltak, olyan kevés volt belőlük), az ő hatását ebben a könyvben számos helyen elismerem.

1960-tól kezdve teológiát tanítottam Indonéziában; ebben az időben a kollégámmal, Martinus van der Berckennel folytatott beszélgetések során vált világossá számomra a szubjektivitás jelentősége az igazi valóság meghatározásában. Ebben az időben vált számomra világossá két másik dolog is. Egy krisztológiai előadás kidolgozása folyamán felfogtam, hogy a különbözőség nem lehet puszta tökéletlenség: ehelyett a Lét olyan meghatározottságaként kell megértenünk, amely ugyanolyan értékes, mint az egység. Ezen kívül a „De Deo Creante” című kurzus tanítása alatt alkalmam volt elolvasni Karl Rahner 1961-ben publikált „A hominizáció mint teológiai kérdés” című esszéjét. [5] Ez volt az első eset, hogy egy katolikus gondolkodó a világban tevékeny dolgok önfelülmúlása mellett érvelt. Rahnernek ez a munkája vezetett arra, hogy az önfelülmúlás gondolatát alkalmazzam a csodákra – és persze egy kicsit tovább is fejlesszem – „Isten működése a világban: az evolúció és a csoda kérdéséről” című teológiai disszertációmban. [6] Miután befejeztem ezt a disszertációt Rómában, 1971-ben Münchenben kaptam állást a müncheni jezsuiták filozófiai fakultásán a filozófiai istentan tanáraként. Egy évvel később a metafizika tanítását is rám bízták. Ezek a tanítási feladatok 1997-es emeritálásomig teljesen lefoglaltak (kivéve néhány évet 1990 után, amikor is felkértek, hogy segítsek újra meghonosítani a jezsuita jelenlétet a kommunizmus utáni Magyarországon).

Jelenleg az ebben a könyvben foglalt gondolatok kibővítése és részletesebb kidolgozása köt le – ezt a munkát, ha Isten is úgy akarja, még a közeljövőben szeretném befejezni. [7]

Weissmahr Béla SJ
Hochschule für Philosophie, München

(Fordította: Paár Tamás
Lektorálta: Szombath Attila)

***

Jegyzetek

[1] Magyarul: Ontológia. Fordította: Gáspár Csaba László. Bécs – Budapest – München, Mérleg – Távlatok, 1992. 

[2] Erről a magyar olvasó részletesebben is tájékozódhat,  ld. Weissmahr Béla: „A világ különböző tájain”.  In Szabó Ferenc (szerk.): Magyar jezsuiták vallomásai II. Budapest, J. T. M. R. 266-286. Másodközlés in Weissmahr Béla: Az emberi lét értelme.  Budapest, Akadémiai, 2012. 29-50. Elérhető az interneten: http://weissmahr-alapitvany.hu/documents/WeissmahrBelaVallomasa.pdf

[3] Ld. Weissmahr Béla: „A világegyetem létrejötte: teremtés és fejlődés”. Mérleg 2005/2: 213.

[4] Magyarul: Filozófiai istentan. Fordította: Gáspár Csaba László. Mérleg – Távlatok, Bécs – Budapest – München, 1996.

[5] „Die Hominisation als theologische Frage”. In P. Overhage – K. Rahner: Das Problem der Homisation. Freiburg i. Br., Herder, 1961. 3-90.

[6] Gottes Wirken in der Welt. Ein Diskussionsbeitrag zur Frage der Evolution und des Wunders. Frankfurt a. M., Knecht, 1973.

[7] E munka gyümölcseként jelent meg Die Wirklickeit des Geistes című munkája 2006-ban. Magyarul: A szellem valósága. Fordította: Szombath Attila. Kairosz, Budapest, 2009.

***

Fotó: Jezsuita.hu; Moly.hu

Magyar Kurír