XVI. Benedek pápa, az ember – Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke búcsúzik

A gondviselő Isten nagyon megáldott bennünket, akik az emberiség történetének egy ilyen nagyon nehéz időszakában élünk. Két világháború után, s azóta is több, helyi katonai konfliktus közepette, az ideológiai és kultúrharcok véres és kevésbé véres, de annál agresszívebb eseményeiben az Egyháznak, s legfőképpen Péter utódainak sok feladat jutott. Ezen küzdelmekben olyan szentéletű pápák vezették az Egyházat, akik világos tanításukkal és egyértelmű erkölcsi útmutatásukkal joggal váltak erkölcsi tekintéllyé még a nem katolikusok számára is. Elég csak a legutóbbiakat említenünk: Szent XXIII. János pápa, Szent VI. Pál pápa, Boldog I. János Pál pápa, Szent II. János Pál pápa. Az ő nyomdokaikban haladva kaptuk 2005-ben XVI. Benedek pápát, akit ekkorra már jól ismert az egész világ, mint az Egyház Tanítóhivatalának erős oszlopát, aki személyében teológiai kapcsolatot jelentett a II. Vatikáni zsinat atyáival, és tevékenyen részt vett a zsinati dokumentumok kidolgozásában.

Most, halála után bizonyára még több kutatás fog rámutatni arra az általa képviselt teológiai folytonosságra, amely segítette és ma is segíti az Egyházat a zsinati úton.

Talán nem illetlen dolog egy ilyen megemlékezésben azokra a személyes élményekre is utalni, amelyek az emeritus pápa személyét annyira megnyerővé, kedvessé és közvetlenné tették. Az ateista diktatúra ellenére a 70-es, 80-as években néhány könyve magyarul is megjelent, amelyeket mi, papságra készülő növendékek nagy becsben tartottunk. Abban az időben számunkra ezek az idegen nyelvből lefordított teológiai művek jelentették az élő kapcsolatot a világegyházzal. Így érthető, hogy milyen magasságokban állt előttünk Joseph Ratzinger bíboros, a teológus. Ezeket előre bocsátva talán e sorok olvasói számára is érzékelhető lehet az az első megdöbbentő „találkozásom” vele, amely 1983 szeptemberében a római Szent Péter téren történt. A reggeli órában egyik római ösztöndíjas fiatal pap kísért el a bazilikába, ahol akkor jártam először. Önmagában már a hely, a tér és a bazilika látványa is rendkívül lenyűgözött, mintha nem is a földön jártam volna. S ekkor hirtelen a kísérőm odasúgta: Nézd, ott megy Ratzinger bíboros. Mint kiderült, reggelente – munkába menet, kezében a kis aktatáskájával – így szokott keresztülmenni a téren. Ezt később is gyakran láthattuk. Alázatát, szerénységét, közvetlenségét a Német-Magyar Kollégiumban többször megtapasztalhattuk, ahol elég gyakori vendég volt.

Mi, növendékek rá, mint óriásra tekintettünk, s csak megilletődötten mertük megszólítani, ő viszont egyszerű közvetlenséggel tudta feloldani e helyzetek számunkra feszélyezett pillanatait.

Akik találkozhattak vele, bizonyíthatják, hogy később pápaként is megőrizte ezt a szerénységét és közvetlenségét. Jó volt a közelében lenni, és nagy megtiszteltetés volt, ha sikerült néhány szót váltani vele. Mélyen megmaradt bennünk, püspökökben, hogy az „ad limina” látogatáskor is mennyire közvetlen, személyes tudott lenni. Az egyéni elbeszélgetések alkalmával nemcsak az egyházmegye helyzete, hanem a püspök, az ember is érdekelte a pápát.

Most, amikor ő előre ment az „Atyai Házba”, emlékezzünk meg róla közös és egyéni imádságainkban! Szent életű elődök nyomában járt, s hisszük, hogy a „Szentek dicsőségébe” is követte őket. Tanuljunk tőle! Írásaival olyan gazdag ismeretet hagyott ránk, amely közelebb segítheti mind a kétkezi munkásembert, mind a tudós professzort Isten mélyebb megismeréséhez. Az ő esetében is igaz, amit a próféta mondott: „Akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12,3)

Ő olyan tanító volt, aki a legelvontabb igazságokat is érthetően tudta megfogalmazni tanítványai és olvasói számára.

Az élet realitását szem előtt tartó tanításának néhány sora álljon itt befejezésül, amely jól mutatja gondolkodásának és világlátásának lényegét. Szavai ma is aktuálisak annak ellenére, hogy még 2005. április 18-án hangoztak el a Szent Péter-bazilikában, közvetlenül pápává választása előtt: „Mennyi ideológia és mennyi divatos eszme szele fújdogált az utóbbi évtizedekben és mennyi keresztény eszmének apró bárkáit ide-oda hányták ezek a szelek. A marxizmus, a liberalizmus, sőt a szabadosság, a kollektivizmus és a radikális individualizmus, az ateizmus és a ködös vallási miszticizmus, az agnoszticizmus és a szinkretizmus… Az Egyház credója szerint vallott világos hitet olykor fundamentalizmusként bélyegzik meg, míg a relativizmusra sokan, mint a mai korban egyedül lehetséges magatartásformára tekintenek. A relativizmus diktatúrája van kialakulóban, amely semmit nem ismer el, ami végleges és egyedül saját akaratát és vágyát teszi meg mértéknek” (Magyar Kurír, 2005. április 19.).

Imádkozzunk XVI. Benedek emeritus pápa üdvösségéért, Krisztus mostani földi helytartójáért, Ferenc pápáért és az egész Egyházért, hogy ezt a küzdelmet eredményesen tudja megvívni minden ember javára!

Dr. Veres András
győri megyéspüspök,
az MKPK elnöke

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír