A Pápai Ház szónoka: Örök életűek vagyunk, nem halhatatlanok

Pasolini atya szerda délelőtti elmélkedésében az örök élet reményéről beszélt, illetve a keresztség szentségének konkrét jelentéséről. Az üdvösség útja egyfajta lelki újjászületésként jelenik meg, amelyet János evangéliuma a Jézus és Nikodémus közötti párbeszéden keresztül ábrázol. Jézus kijelenti, hogy „fentről kell újjászületni” ahhoz, hogy meglássuk Isten országát. Ez az elképzelés furcsa Nikodémusnak, annál is inkább, mert mély és radikális változás kell hozzá. Nem egyszerű ez az átalakulás, és gyakran félelemmel tölt el minket, mert magunk mögött kell hagynunk bizonyosságainkat és a bejáratott sablonokat.

Üdvösségünk jele a keresztre feszített Krisztus

Jézus elmagyarázza, hogy az újjászületés a víz és a Lélek által történik. Nem egyfajta biológiai visszatérés a gyermekkorba, hanem olyan, mint egy új megnyílás a Lélek működése előtt.

Sokan tartanak a változástól, és igyekeznek múltbeli tapasztalataikba kapaszkodni, de az igazi újjászületés magában foglalja azt, hogy bízunk Istenben, és hagyjuk, hogy fölfedezésre váró távlatok felé vezessen minket.

Ez a szakasz felidézi Izrael pusztába való kivonulását; a nép félt a haláltól, de úgy menekült meg, hogy tekintetét az Isten által küldött jelre fordította. Ma az üdvösség jele a keresztre feszített Krisztus.

Jézus gyökeres választásra hív

A keresztség ezt az új életet jelképezi: nem egy azonnali és látható változást, hanem egy átalakulási folyamat kezdetét. Mindazonáltal a történelem során a keresztség „hatékonysága” gyengült, kulturális rítus lett sok esetben, nem pedig a hit tudatos választása. Ez válságot eredményezett az Egyházban, ahol a keresztény élet sokak számára távolinak és elvontnak tűnik.

Jézus gyökeres változásra szólít minket: helyezzük a vele való kapcsolatunkat minden más kötelék elé – de nem mint az érzelmek megtagadását, hanem mint annak elismerését, hogy csak Istenben találjuk meg az igazi életet. Ehhez bátorságra van szükség, hogy elveszítsük saját életünket annak biológiai és pszichés értelmében, hogy aztán az örök dimenzióban újra megtaláljuk azt.

Szent Ferenc lemondott a bizonyosságról az igazi életért

Jézus a Nikodémussal folytatott beszélgetésben végül a születés metaforáját hívja segítségül, hogy elmagyarázza:

a lelki újjászületés fájdalmas, de szükséges lépés. Minden ember arra kapott meghívást, hogy lépjen ki a „méhből, melyből származik”, hogy befogadja az örök élet teljességét.

Szent Ferenc példát mutat nekünk: ő minden bizonyosságát hátrahagyta azért, hogy teljesen új életet kezdjen Krisztusban. Végső olvasatban az igazi újjászületés nem illúzió, hanem egy elérhető valóság azoknak, akik hagyják magukat átalakítani a Lélek által, már most az öröklét ígéretében élve – zárta szerda délelőtti nagyböjti elmélkedését a Pápai Ház szónoka.

A mai kor nem vállalja a szembenézést a halállal

Korunk a halhatatlanság illúzióját keltette, amelyet a haladás és a jólét táplál, és amely arra késztet bennünket, hogy figyelmen kívül hagyjuk az emberi lét határait – mutatott rá Pasolini atya szerda délutáni elmélkedésének elején. – Időnként még az Egyház is küzd, hogy alkalmazkodjon ehhez, hogy hiteles tanúságot tegyen Isten országáról.

A halál figyelmen kívül hagyása abban nyilvánul meg, hogy képtelenek vagyunk nyugodt várakozásban élni, és hogy megszállottan hiperaktivitásra törekszünk, és a valóságnak arra a sok területére koncentrálunk, amely követeli a figyelmünket.

A haláltól való félelem megnehezíti a végleges döntésekkel való szembenézést, és arra ösztönöz, hogy eltekintsünk ezektől, azt az illúziót keltve, hogy a meghozott döntéseket mindig visszavonhatjuk.

A haldoklás csupán médialátványosság és orvosi probléma lett

A mai társadalom eltörölte azokat a rituálékat és szavakat, amelyek egykor segítettek bátran és értelmes módon szembesülni a halállal. Manapság a haldoklás gyakran médialátványossággá vagy az orvostudomány technikai problémájává silányul. Így eltávolodunk a halál fogalmától, ez pedig megakadályozza, hogy megértsük az élet és a keresztény remény mélyebb értelmét.

Assisi Szent Ferenc, aki a halált a nővérének nevezte, radikális alternatívát kínál: fogadjuk el az ember véges mivoltát egy olyan út részeként, amely az örökkévalóságba vezet.

Krisztus nem szüntette meg a halált, hanem keresztülhaladt rajta

A bűn, amit a szabadság téves használataként definiálunk, gyakran abból a kísérletből ered, hogy elmeneküljünk az élet bizonytalansága elől. Az egyetlen igazi ellenszer a bizonytalanság ellen azonban a valóságosan és mélyen megélt szeretet, amint arról Szent János tanúskodik: „Tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életre, mert szeretjük testvéreinket” (1Jn 3,14). A végsőkig menő szeretet azt jelenti, hogy elfogadjuk a korlátainkat, hogy azokat lehetőséggé változtassuk, hogy aztán fenntartás nélkül adhassuk oda magunkat.

Krisztus nem szüntette meg a halált, hanem keresztülhaladt rajta, hogy megmutassa nekünk: be lehet lakni, és át lehet alakítani. A megtestesülés nem csupán a bűnre adott válasz, hanem a szeretet radikális gesztusa, amellyel Isten a mi létezésünk része lett.

Márk evangéliuma kiemeli a kereszt által megváltó Isten paradoxonját, amely megmutatja nekünk, hogy bár örökéletűek vagyunk, de nem halhatatlanok.

A szeretetről életünk dalával mi is tanúságot tehetünk

Szent Pál arra a veszélyre figyelmezteti a galatákat, hogy visszatérnek a félelemre és a törvényre alapozott hithez, ahelyett, hogy bíznának Isten ingyenes ajándékában. János evangélista arra buzdít minket, hogy megkülönböztessük a lelkeket, és a megtestesülésre ne egy eszmeként tekintsünk, hanem mint a valóság megélésének konkrét módjára.

A megtestesülés azt várja el tőlünk, hogy maradjunk szilárdan abban a bizalmunkban, hogy a valóság – nehézségei ellenére – Isten országának helye. Isten gyermekeiként és egymás testvéreiként élni olyan választás, amelyet mindennap meg kell újítani, abban a bizonyosságban, hogy

a végsőkig tartó szeretet nemcsak hogy lehetséges, hanem már számtalan nemzedék tanúskodott róla. A szeretetnek ezt a dalát mi is elénekelhetjük az életünkkel

– zárta szerda délutáni elmélkedését Roberto Pasolini kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka.

Forrás: Vatikáni Rádió 1., 2.

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír